Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 1. szám - Raffai Sarolta: A kitagadott (novella)

sabb hely a koszos szalmán . . . Ezek már eltemettek engem ... — hajtogatta magában egyre, mechanikusan, s most már örökre üres tenyereivel megkapaszkodva az ajtófélfában, tétován ült le a küszöbre. A sok-dioptria hiányában olyan távoli, annyira valószínűtlen messzeségben húzódó padozaton elnyújtotta megdagadt lábait, s úgy érezte, körülötte űr, benne űr, sehol a nagyvilágon semmi, de semmi, réges-régen elmúlt megszűnt, széthullott ő maga is, csak valami eszméletlenül makacs és néma fájdalom van, személytelen és objektív valóság, mely egyes-egyedül múlhatatlan, él és örök, él és uralkodik, él és irgalmatlanul uralkodik, meg nem semmisít, de uralkodik, uralkodik, uralkodik mindörökkön örökké.

21