Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 2. szám - HAZAI TÜKÖR - Hatvani Dániel: Mély homokban
röffenve térnek ki a disznók. Kettő, vagy három is talán. De a környezet kopottas, az el hagyatottság áporodott levegőjét árasztja. A házigazda, Nagy János, magas, erőteljes fekete ember. Bekísér az egyetlen fűtött szobába. Felesége előtt nagy kosár kukorica, morzsoláshoz lát, szerteszét pattognak a tengeri-szemek arany-lövedékei. Törzsökös paraszti környezet. — Nekem földem nincs és nem is volt soha — adja tudtomra Nagy János. — De ezután sem kell. Világéletében feles bérlő volt. Előbb Törökfáiban, 19 holdon. Onnan jöttek ide, 1960 őszén. Felfogadták — ugyancsak felesbe — özvegy Hajagos Sándorné kecskeméti lakos 2,5 hold szőlőjét. A tanya szintén a Hajagosnéé. A szakszövetkezettől vállalnak százalékos művelésre kukoricát, takarmányrépát, dinnyét, paradicsomot. Tavaly összesen kilenc holdat műveltek meg így. Mindezt ötödmagukkal; a két legénysorban levő fiúval és a 18 éves nagylánnyal, Margittal. Margit kereskedelmet szeretett volna tanulni, de erről mindig lemaradt. A legkisebb lány még iskolás, nagyon szeretne továbbtanulni. Nővére már lemondott arról, hogy valaha is iskolába járjon, rá már csak az vár, hogy férjhez menjen és gyerekei szülessenek, akikből majd szintén bérlő lesz. Mert Nagyék öröknek és változtathatatlannak érzik ezt az életformát, minden szavuk ezt sugallja. Tartósan, hosszú távra így rendezkedtek be; erre utal az egy ló és a két csikó, az öt tehén és a még népesebb sertés- állomány. De saját föld nem kell. Kecskemét hajdani pusztáját mintegy száz évvel ezelőtt kezdték felparcellázni. Majd a svájci származású Wéber Ede megalapította a kétezer egynéhány száz holdas helvéciai szőlőbirtokot, s művelésére zalamegyei telepeseket fogadott fel. Lassanként benépesült a puszta, virágzó szőlős, gyümölcsöskertek teremtődtek a homokon. Külön gazdaságtörténeti elemzés mutathatná ki, miként emelkedtek egyesek nagygazda sorba, mások hogyan süllyedtek napszámos-bérmunkás szintre. Mert ez kérlelhetetlenül bekövetkezett itt, Ballópusztán is. Ugyanakkor a telepesek második-harmadik generációjának zöme 1—2 hold szőlővel próbálta megvetni a lábát a buckák tövében. A Florthy-időben ez is csak verejtékes erőfeszítéssel sikerülhetett. Hogy valóban gyökeret verjenek itt a homokvilág parasztjai, igazából csak a felszabadulás után következhetett volna be. De ennek gátat vetett az 50-es évek elején végrehajtott, erőszakolt tsz-szervezés. A parcellás szőlők végletekig leromlottak; legtöbbjüket azóta sem sikerült eredeti állapotába visszaállítani, közben a tőkék öreggé töpped- tek. A 45-ben felosztott nagyobb gazdabirtokok részelői később leadták szőlőiket a Helvéciai Állami Gazdaságnak, ők maguk ugyanott bérmunkássá váltak. Közben megindult a városba áramlás, nagy tömegben. Ezt a folyamatot nem állította meg, inkább siettette az 1961-ben megalakított termelőcsoport. A Korhánközi út a tanyavilág másik része. Hosszú szakaszon mindkét oldala beépült, akár egy falusi utcának is beillik. A fatengelyes világban a Kecskemétre vezető egyik fontos útvonal volt; hajdani szerepére ma már csak a szélessége emlékeztet. Négy évvel ezelőtt a ballószögi tanács villamosította. A gazdák egyenként 3—4 ezer forintot szurkoltak le a hálózat megépítésének támogatására. Valamennyien be is vezettették a tanyájukba —, a túloldaliak is. Ez azért érdekes, mert ha Kecskemét felé haladunk az úton, az út jobboldalán lakók már Helvéciához tartoznak. A két községet elválasztó határvonal — maga az út tengelye. A közigazgatási egységek ilyetén megalakítása nem túl nagy bölcsességre vall, dehát annak, hogy így történt, már két évtizede, 5 Forrás 65
