Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 2. szám - HAZAI TÜKÖR - Hatvani Dániel: Mély homokban
64 — Mi van a harmadikkal? — Ül. Már negyvenöt éves. Összeszedett mindenféle kölcsön pénzt, de nem adta meg. Érzem, kellemetlen a téma. A tanyára terelem a szót. Mondják, pár évvel ezelőtt összedőlt. — Pontosabban mikor? Számolgatnak egymás között. Végül, megegyezve a pontos dátumban, a néni ezt mondja: — Ezerkilencszázharmincnyolcban. Furcsa ötletem támad: engedélyt kérek, hogy felmehessek a padlásra. A fészerből előhozom a létrát, a feljáróhoz állítom. Kinyitom az ajtót: a padláson kevéske kukorica, s rengeteg befőtt, lekvárféleség. Van még egyéb kacat is; üres katonaláda, kukorica- csuhé, hurkatöltő. Folklorisztikus lakásdísznek való régiség nincs. A két öreg több mint tíz éve él kettesben. Az Egyetértés Szakszövetkezet szánjával hordoznak körül a határban, a két szürke patái harsannak a hóban, mintha csak kristályos kárpit szakadna, a mélyebb hajlatokban szügyig gázolnak át a hófúváson, fekete varjak — nyomasztó téli zene kottafejeiként a szőlőkarókon, mellettem ül a fogatos, majdnem fiatalember, azelőtt évekig postásként járta a határt, ismer minden zugot, facsoportot, s egyszer csak arra figyelek, hogy itt is, ott is üres, elhagyott, ajtó- és ablakkeret nélküli tanyát Iátok, némelyik nádtetőn már nagy rés tátong, előbb-utóbb össze is dől, ha nem ápolják, az alapozás nélküli vert falak gyorsan tönkremennek, megvetemednek, szétporladnak, ha nincs vakolat, amely a pórusokat összefogja; s az a másik tanya, az a négyszögletesre, palatetősre felújított nagyablakos tovább bírja, de üres már az is; s elpusztulnak gazda híján a szőlők is, legazosodnak, elcsenevészesednek; Ballószög szőlőterülete évente 30—40 holddal csökken, de ez a folyamat erősbödik, s mind több tanyából halnak ki az öregek, helyükre csak a csend költözik; lidércesen szikráznak a hóban a paták, mintha máris a tanyásparasztok sírhantjai felett száguldanánk el. Napok óta mosatlan csetresek, szétdobált kenyérhéjak, ápolatlanság. Péli György nyöszörögve kel fel az ágyból — másnapos. A legkisebb fiú, a tizenöt éves Pista van vele idehaza, a tanyán. — Felesége? — Két éve meghalt, rákban. — Föld? — Amivel beléptem hatvanegyben, az van. Tíz hold. Két hold belőle a szőlő. — Örökölte vagy szerezte? — Szereztem. Negyvenöttől ötvenhétig vásárolgattam össze. Hogy legyen mit szétosztani a gyerekek között. Mert hogy vannak heten. — És? Zihálva, nehezen lélegzik: — Mit és? Elment mind az iparba, egytől egyig. Négy még hazajár, de az sem sokáig. Még ez a legkisebb sem akar itthon maradni, karosszéria-lakatosnak tanul. Nincs már itt jövője a fiatalnak. Hangja egyre keseredettebb. Bort tölt, nekem is, magának is. Nagyot húz a pohárból, megborzong, aztán újra tölt, s iszik. — Leadom a szántót a közösnek. Maradjon csak a szőlő, elég lesz nekem az is. A legtöbb szőlő takaratlan. Azt mondják, azért, mert korán bejött a tél. De ha később jön, akkor sem igyekeznek túlságosan a fedéssel. Mert tavasszal annál nagyobb gond a nyitás. Hosszú, valamikor módos tanyaház, faámbitusokkal, nyitott ganggal. A szán elől
