Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 2. szám - HAZAI TÜKÖR - Hatvani Dániel: Mély homokban
Az elnök kinéz az ablakon. Ekkor veszi észre, hogy a kocsi hátsó ülése kosarakkal van megrakva. A kosarakban alma, körte, szőlő. Másik eset: A fiú Pesten dolgozik, nagyüzemben, tagja a szocialista brigádnak. Édesanyja itt él egyedül, 2,5 hold öreg, elhanyagolt szőlővel vesződik. Örökös hátralékban van az adóval, nemrégen foglalni kellett nála. Ekkor jön a fiú, nagy felháborodással: — Mégis csak abszurdum, hogy anyámnál zálogoltak! — Rendben van, feloldjuk, de csak akkor, ha maga kifizeti. — Hogy képzeli az elnök elvtárs? — Komolyan gondolom. Vagy írjak talán a szocialista brigádnak? A fiatalember egy hét múlva kiegyenlítette a néhány száz forintos tartozást. Nagykovácsi János ballószögi tanácselnököt a kecskeméti járás államigazgatási berkeiben úgy ismerik, mint aki különös gonddal törődik a szociális ügyekkel. Dossziékat, íveket, jegyzőkönyveket, kimutatásokat rak elém. Csakugyan: alapos, sokoldalú helyzetelemzést végeznek, s mindenről van nyilvántartás. Sokkal részletesebb, kimunkál- tabb annál, mint amilyent az igazgatási mechanizmus előír. Először arra gondolok: azért ilyen szembetú'nőek itt a társadalmi problémák, mert nem burkolják homályba, nem ködösítik, sokkal inkább reflektorfénybe helyezik. De másról van szó, — többről. Nyugdíjas korú férfit és nőt összesen 395-t tartanak nyilván. Ez az összlakosság 14—15 százaléka. De nyugdíjat szinte senki nem kap ... Ballószögön szakszövetkezet működik. A 395-ből 35 az, aki teljesen egyedül, magányosan él. 210-en vannak, akik csak mint férj és feleség élnek együtt, gyermekeik — ha voltak — már nem laknak velük. És csak 150-en vannak, akik felnőtt gyermekeikkel együtt élnek, egy fedél alatt. Az eljáró fiatalok azt vallják: ha létrehozták a szakszövetkezetet — annakidején a tszcs-t — tartsák is el az öregeket. És az öregek ismerik ezt a vélekedést. Nagy részük letagadja gyermekei jövedelmét, sok esetben még a munkahelyét is. Mintha maguk is megalázónak éreznék a kikényszerített támogatást, önérzetük ösztönösen háborog ellene. Apró öregember, az ösztövér testből még meggörbülésre sem futja, tojásdad-fej, szelíden kunkorodó ősz bajúsz, a 88 évet látott szemeket eleven mosoly élteti. Váczi Jánosnak hívják az öregembert. Neje, Váczi néni tíz évvel fiatalabb, de 60 évesnél nem látszik idősebbnek. Ülünk a fák sóhajai mögé rejtett nádtetős tanya egyetlen szobájában, a mestergerenda alatt, felemlegetik a tegnapot, amely számukra egyet jelent a tavalyival vagy a harminc év előttivel. Az ablak alatt barnás sárgává vénült sublót, idős a többi bútordarab is; majdnem múzeumi áhítatot érzek. Nemrég ünnepelték házasságuk hatvanadik évfordulóját. — Miből élnek? — Van egy kis földünk. — Mennyi? — Egy hold és négyszáz négyszögöl. — Szőlő? — Fél hold. — Földjük volt több is? — Volt. A legtöbb négy hold. — A gyerekek felnőttek? — Mind a három. A nagyobbik fiunk a postán van, Kecskeméten. A vejünk vasutas. Egyszerre mindketten elhallgatnak. Zavart csend. 63
