Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 2. szám - EMLÉKEZÉS - Az első találkozás - Járitz Józsa: A hirosímai villanykörte
lesz a végső” sor állítmányát valaki gondosan áthúzta és tintával fölébe írta: most. Nagy, erős határozott betűkkel. A Kossuth utcán hazafelé bandukolva, kiégett üzletek, friss sírdombok, temetet- len bánatok, viruló remények között már akkor arra gondoltam: ilyen félelmetesen szép jelképpel ajándékozott meg a sors. Az útkereszteződésnél feltartóztatott a páncélosok, terepjárók áradata. Mellettem halkan megjegyezte valaki: Bécs ellen mennek... HELTAI NÁNDOR A HIROSÍMAI VILLANYKÖRTE Kelenföld. Az ágyúkat hallani lehetett már, s sűrűn voltak bombatámadások a környéken. Testvéremmel felpakoltunk és pasaréti villánkba távoztunk. Az a környék addig csöndes volt. Erre a következő nap bombázták a szomszéd utcát. Azért most már ott maradtunk. Közeledett a karácsony. Közben egy barátnőm is kikötött nálunk, akit egy lapon meghívtam. Azt hittem arra jött. Már nem tudott hazamenni. A karácsonyt a Ferenchegyen ünnepeltük öcsém villájában, heves puskaropogás között, ágyúdörgés mellett. Mikor lejöttünk a hegyről, a Budakeszi úton pár percre tőlünk már harcok folytak. Útközben Hilda testvérem elvált tőlünk, és hazament Kelenföldre. Mi hazaérve bevonultunk a Pázsit utcai villánk pincéjébe, számos pehelypaplan társaságában. Ami ezután ott következett azt nekem ecsetelni nagyon nehéz, mert az apokaliptikus élmény volt. A hangzavar erejénél és borzalmasságánál fogva csak valami világ végéhez volt hasonló. De az csak nem következett be. Nem tudnám megmondani, meddig időztünk ott. De miután egyelőre még éltünk, barátnőm kibontakozott a paplanokból, bevonult a konyhába, és elszántan főzni kezdett. Ezután pár nyugalmas nap következett. Igyekeztünk berendezkedni. Míg egyszer csak nagy iramban lábak vonultak el a konyhaablak előtt, utána heves dörömbölés a ház vaskapuján. Egyik testvéremmel kimentünk ajtót nyitni. Megjelent két orosz katona, egészen fiatalok, kitűnően felszereltek voltak, és „nyemeckit” kerestek. Miután nálunk ilyen nem volt, sietve távoztak. Akik ezután jöttek, mind kis csoportban voltak, ezek már belül is átkutatták a házat. Azt hiszem főképpen ukránok voltak. Az egyik csoport tagja egészen fiatal volt. Gyakran tért be hozzánk, nagyon összebarátkoztunk. Valóságos őrzőangyalunk lett. A közelünkben nem folytak harcok mindaddig, míg a várból való kitörés után a német sereg erre menekült a völgyön át. Most már közelünkben is heves harcok folytak. Egyszerre a konyhaablak előtt egy csomó láb újra, és utána zörgés. Egy kisebb csoport katona volt. Lehettek vagy öten. Kérték eresszük be őket melegedni. Nem volt már fegyverük, Csodálatosképpen ezt nem vettem akkor észre. Mondtam az egyiknek, aki német volt, a többi román, jugoszláv és különböző nemzetiségű, hogy amennyiben nem használják a fegyverüket, bejöhetnek. Megígérték. A házmesterlakásba helyeztük el őket. Leültek és vártak. Nemsokára jött egy orosz csoport, azoknak feltártuk a helyzetet. Valóságos béketárgyalás volt kicsiben. Az orosz katonák jóindulatúak voltak. Kivitték őket a kertbe, ott fel kellett tenni kezüket, megmotozták őket, azután összeszedték a kertben elszórt fegyvereket és távoztak velük. Azután még folytak a harcok a közelben. Majd elcsendesedett minden. A kertekben halottak feküdtek, az utcákon is, sokáig. JÁRITZ JÓZSA A* 51
