Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 1. szám - Zám Tibor: Iá (novella)

Hogy nem hallotta maga mögött a prédikátor szuszogását, Jeromosra kapcsolt rá teljes sebességgel. És teljes őszinteséggel, mert tudta, hogy a krízis idején határozni és cselekedni kell, függetlenül a napszaktól, mert csak így maradhat az ember a helyzet magaslatán. Radikálisan leszámolt az első feltevéssel: hogy Jeromos divatmajmoló hipochonder, egyáltalán, hogy szimuláns volna. A szimulánsok nem mernek rúgni, mert van annyi eszük, hogy csak az általános tüneteket produkálják. Leszámolt a második feltevéssel is: Jeromos traumája nem lehet individuális eredetű. Nem tört ketté karrierje, nem vágott szakmánybán kezeket, nem nevelték üvegbúra alatt, mint Kedves doktornőt. Viszont!. . Jandl doktor bevárta a prédikátort, és szembe fordult vele. Pipáját mint a revolvert fogta rá.

— Igaz lelkedre, te hóhér: verted rendszeresen Jeromost?

— Tőlem csak kétszer kapott ki. Én azt megmondtam.

— Akkor mért volt nálad mindig az ostor, he?

— Mert az kell, mutatni, suhogtatni. Hadd tudja a szamár.

A prédikátor szavainak istállószaguk volt, de meggyőzően hangzottak. Jandl doktor zsákutcában találta magát. Habozás nélkül visszafordult a tényhez. Némi töprengés után megtalálta azt a fogalmi kategóriát, amelybe Jeromos viselkedése illett. Lázadás, dünnyögte. Semmi másnak nem tudom nevezni.

Nyögött, verejtékezett, morgott. Megállapította, hogy a koradélután nem alkalmas a gondolkodásra. Csöndes és kitartó káromkodások közepette folytatta tovább. Viszonylag hamar kiötlötte, hogy a lázadás leggyakoribb oka az elégedetlenség. Az elégedetlenség minden lehetséges okát megvizsgálni nem volt türelme.

Kiválasztott egyet: a legdivatosabbat, amely orvosi praxisában is gyakran felbukkant. Kimondotta és ellegyintette. Marhaság. Jeromosnak nincs hiányérzete. Mi hiányozhatna neki, hiszen étele, itala van, lakása, munkája, kocsija van, gazdája rendes. Nem kulizza magát halálra, derűs öregség vár rá. Hát nem elég ez neked? Valami ostoba utópiának vagy a rabja? Ne legyél, Jeromos. A boldogság nem több, mint a jó közérzet. Amikor idáig ért Jandl főorvos, úgy érezte, hogy egy lejárt gramafonlemez forog a fejében. Odafigyelt az egyhangú darálásra. Közérzet, közérzet, közérzet.. . Kattanás hallatszott, a gramafon kikapcsolt.

Megvan, kiáltotta Jandl doktor.Tudom már, Jeromos, mi az, ami neked hiányzik. Csak azért nem jutott hamarabb eszembe, mert nekem már nagyon régen nem hiányzik az.

— Pali, zárkózz fel, most már nem káromlom az Urat.

— Ne is tegye a főorvos úr.

Szótlanul mentek egymás mellett. Néhány lépés után Jandl doktor megfogta Péntek Pál könyökét. Szelíden megállította, maga felé fordította.

— Sorsdöntő kérdést intézek hozzád, Pál. Felelj őszintén. Amikor fiatal voltál, mi hiányzott neked a legjobban?

A prédikátor nem gondolkozott a válaszon. Átszellemült arccal felelt:

— Az Ige, főorvos úr. Nekem mindig az Ige hiányzott a legjobban.

Jandl doktor megbocsátóan nézett rá, és hátba veregette. Azután türelmesen megkereste a zsebkendőjét. Ünnepélyesen kibontotta a csomót.

— Hipokrízisből nem gyógyítalak ki, Palikám, — ha felhajtasz valahol egy nőstény szamarat.

Péntek Pál megvakarta az állát, majd odahajolt a főorvos füléhez és bizalmasan megsúgta, hogy a domb túlsó oldalán lakik egy juhász, annak van szamara. Valószínű, hogy az a szamár nőstény, de ő azért nincs meggyőződve róla.

— Indulj azonnal, Pál, és győződjék meg. Ha nősténynek találod, add oda a juhásznak a pénzt, a szamarat pedig kérd kölcsön, és vezesd el ide. Hátha Jeromos is szeretne meggyőződni. A főorvos két ropogós százast nyomott a prédikátor markába.

14