Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 2. szám - EMLÉKEZÉS - A. J. Kovtun-Sztankevics: Útban Kecskemét felé
Másnap Kovács hangja ébresztett. — Nem kellene indulnunk? Kecskeméten várnak. Az öreg halász nem engedett el bennünket reggeli nélkül. Míg mi reggeliztünk, ő pipára gyújtva megfontoltan pöfékelt, és figyelmesen nézte arcomat. — Most már megismertem — mondta rövid hallgatás után. — Az este a sötétben nem ismertem meg, de már látom, találkoztunk mi máskor is. Emlékszik a tanyára a szegvári úton? Maga még kérdezte is az öregektől, hogy lehet legkönnyebben eljutni a Tiszához? — Igen, emlékszem. Néhány tiszt kíséretében kerestük, hol a legjobb átkelni a Tiszán ... így találkoztam ismét egy emberrel, aki baráti jobbot nyújtott az oroszoknak. Nemsokára elbúcsúztunk az öregtől és unokájától. Kecskemét felé indultunk. — Mesélje el tábornok elvtárs a kecskeméti akciójukat — kérte Kovács. — Jó, legalább most útközben meg is tudom mutatni azokat a helyeket, amerre akkor ezredeink harcoltak. Az egyik útkereszteződésnél kocsink egy dú'lőútra fordult. Negyvennégyben itt hullámoztak a harcok. íme a kis erdő, ahol a németek csongrádi csoportjának szétverése után megkaptuk a parancsot, hogy el kell foglalni Kecskemétet. * Parancsnokságunk az erdőszélen táborozott, mikor újabb parancsot kaptunk. Tovább, Kecskemét felé. Az egyik vasúti őrházban, ahol a hadosztály operatív csoportja ütötte fel szállását, megkérdeztük a vasutast, van-e Kecskemét felé másik út a félegyházi betonon kívül. A vasutas megértőén mosolygott. — Van. Egy dűlőút. Ahogy bealkonyodott, elindultunk Kecskemét felé. A sápadt holdfényben úgy csillogtak a katonák fegyverei, felszerelései, mintha be lettek volna lakkozva. A távolban egy-egy tanya körvonalai látszottak. Néha egy csoport hadifogollyal találkoztunk, akiket felderítőink kísértek. A reggeli nap sugarai bearanyozták az őszi faleveleket. Előttünk tíz kilométernyire terült el a város. Körülöttünk olyan a csend, mintha nem lenne sem háború, sem halál, sem fárasztó hosszú menetelések. Váratlanul zúzták szét a csendet a háború jól ismert hangjai. A város szélén lövések dördültek. Felderítőink találkoztak az ellenséggel. A város délkeleti körzetében, a repülőtér környékén aknák robbantak. Nemsokára megérkeztek az első jelentések: Polenov katonái elfoglalták a repülőteret, és a kifutópályákon 32 ellenséges repülőgépet. Elvágtuk a városba vezető utakat, sok Budapest felé haladó gépkocsit feltartóztattunk, amelyeknek a személyzete még csak nem is sejtette, hogy Kecskemét, már jóformán a kezünkben van. Ez a siker azonban egyúttal nyugtalanított is bennünket. Buligin ezrede gyakorlatilag a hátunk mögött harcolt az ellenséggel. Nem hallatott magáról jobb oldali szomszédunk sem, hallgatott Grecsanij tábornok hadosztálya, mely Cegléd irányában támadott. Előttünk pedig megkezdődött a német hadosztályok csapatösszevonása. Déltájban már fellángoltak a harcok. * Kocsink a homokbuckák között hatalmas porfelhőt kavarva, nehezen haladt a tanyavilágban. Valahol itt, Kecskemét környékén volt a parancsnoki állásunk. Nehezen találtam meg a kis tanyát. 28
