Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 2. szám - EMLÉKEZÉS - A. J. Kovtun-Sztankevics: Útban Kecskemét felé
— 1944 őszén itt keltek át az oroszok a folyón, — törte meg a hallgatást az öreg magyar. — Mi is segítettünk akkor. Emlékszem, az egyik emberünk éjszaka mutatta meg, hogyan lehet megkerülni a fasiszták erődítéseit. Bütykös ujjaival megigazította pipájában a dohányt, és folytatta: — Eleinte sokan féltek az oroszoktól. — Maga emlékszik még tizenkilencre? — kérdeztem. — Már hogyne emlékeznék, magam is harcoltam, Szeged alatt megsebesültem. Mikor felépültem, a Dunántúlra mentem el cselédnek. A háború előtt tértem vissza ide. Nehéz idők voltak azok, nem is szeretek visszaemlékezni ... — Nagyapó, kész a halászlé! — hallottuk egy kisfiú hangját. A tűz mellett egy tizenhárom év körüli fiúcska ügyeskedett. — Az unokája? — Árva — felelt az öreg halász. — Az apja elesett a háborúban, aztán az anyja is meghalt. Magamhoz vettem a gyereket, azóta nagyapónak hív. — Akkor hát kóstolja meg a mi folyónk halát — javasolta Antal. Örömmel fogadtam el a meghívást. Vacsora után az öreg halász elment megnézni a varsákat, s mi a tűz mellett maradtunk. A gyönyörű este meleg éjszakát ígért. Friss szénán készítettünk magunknak fekhelyet, de nem volt még kedvünk lefeküdni. A csillagos ég, a folyó halk suttogása, mind emlékeket ébresztgettek bennem. * Valahol, nem messze innen ott vannak eltemetve katonáink. Ahol a szovjet hősök emlékműve áll a folyó partján, ott keltünk át a Tiszán negyvennégyben, október kilencedikén ... Zászlóaljaink reggel értek a folyóhoz, és mindjárt megkezdték az átkelést. A németek gyilkos tűzzel fogadtak, a katonáink pedig mentek, mentek előre. Elsőnek Sev- csenkó szakaszvezető kelt át géppuskásaival az ellenséges partra. Gépfegyvereink tüze tisztította az utat a többiek részére. A vakmerő katonák hídfőállást létesítettek a homokos part keskeny sávján. Siettek segítségükre a harcosokkal tele rohamcsónakok. Az ellenség nem tudott ellenállni a rohamnak, hátrálni kezdett. Közben Kazakov és Rasszohin századai kiszélesítették a hídfőállást Sumejkó lövegei számára. Még jóformán el sem foglalták az ágyúkkal a tüzelőállást, amikor a németek tankok támogatásával lendültek ellentámadásba. A hatalmas acélszörnyetegek halálthozó tüzet okdáva kúsztak hídfőállásainkra. Különösen kemény harcok folytak a Polenov százada által védelmezett szakaszon. A németek ide irányították fő erőiket, a vízbe akartak szorítani minket. Nagyon súlyos helyzet alakult ki. A föld rengett és nyögött a robbanásoktól. A német tankok egy csoportjának sikerült beékelődni a zászlóalj védelmi állásaiba. Azonban katonáink gépfegyverek és géppisztolyok tüzével elvágták az ellenséges gyalogságot. Ekkor csapott a tankokra Aljohin páncéltörő zászlóalja, akik éppen befejezték az átkelést. Lángra lobbant az első tank, utána a második, harmadik, a maradék tizenhét pedig hátrálni kezdett, de tüzéreink gránátjai utolérték őket. Négyszer vetették magukat támadásba a németek, de sikertelenül. Az elerőtlene- dett ellenséget Csongrád felé szorították Szledja ezredes harcosai, közben Buligin alezredes katonái átkeltek a Kőrösön, és elérték a Tiszát. Jóformán a visszavonuló ellenség második és tizenkettedik hadosztályainak vállán keltek át a folyón. A visszavonulók semmi ellenállást nem tanúsítottak. Alighogy Buligin katonái átkeltek a folyón, a partmenti cserjésekből, nádasokból kezdtek előszivárogni a magyar katonák, letették a fegyvert és segítettek a szovjet csapatoknak a tiszai átkelésnél. Nem akartak tovább harcolni, egyet akartak, minél előbb eljutni haza. 27
