Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 2. szám - EMLÉKEZÉS - A. J. Kovtun-Sztankevics: Útban Kecskemét felé
Cmlékezés cA. Q. JCaatun-cSztankeoies r Útban Kecskemét felé 1944. október 10-én Andrej Ignatyjevics Kovtun-Sztankevics ezredes, ma már nyugalmazott vezérőrnagy katonái voltak az elsők, akik hírt hoztak Kecskemétre: Nincs messze a szabadulás órája. Kovtun most Szimferopolban, Kecskemét testvérvárosában él. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évében választották Kecskemét díszpolgárává. Ez nem csak neki szólt, de minden szovjet katonának, aki részt vett Kecskemét felszabadításában. Hosszú és gazdag az ő életútja. A háborút megelőző napokban a poltavai terület városaiban és falvaiban tartott előadásokat „Igazságos és igazságtalan háborúk” címmel. És 1941. j únius 22-én Kovtun százados anélkül, hogy családjától búcsút tudott volna venni, kiment a frontra. Az Odesszát védő híres Csapajev hadosztály egyik ezredének parancsoka, majd a szevasztopoli harcok idején a Tengermelléki hadsereg törzsében a hadműveleti osztály vezetője. Később részt vett a Kaukázus védelmében, Ukrajna, Románia, Magyarország, Ausztria és Csehszlovákia felszabadításában. A háborút, melynek során 23 kitüntetést, köztük egy magyar érdemrendet kapott, Mandzsúriában fejezte be mint Mukden városparancsnoka. Amióta nyugalomba vonult, minden energiáját a propagandamunkának szenteli. Elsősorban katonai témákkal és a fiatalság hazafias nevelésével foglalkozik. Irodalmi munkássága nem újkeletű. 1924 óta rendszeresen cikkezik a sajtóban. A háború után főleg hadtörténeti cikkeket ír. A „Hadtörténeti folyóirat” közölte ,,Mukden városparancsokának feljegyzései” című cikksorozatát. A „Krim” Könyvkiadó jelentette meg művei közül „A megtett út”, a „Szevasztopoli jegyzetek” és a „Magyar rapszódia” című könyveit. Ez utóbbiból vettük az alábbi részletet. * 1944. októberében Aljohin tábornok, hadtestparancsnok támadási parancsot adott annak a hadosztálynak, melynek abban az időben én voltam a parancsnoka. A kapott feladat: Csongrád körzetében átkelni a Tiszán, majd elfoglalni Kecskemétet. A parancsot végrehajtottuk . . . Sok év múltán ismét meglátogattam azokat a helyeket, ahol kemény harcokat vívtunk, találkoztam emberekkel, kikkel baráti jobbot nyújtottunk egymásnak a megpróbáltatások éveiben. * ...Ülünk a Tisza-parton, Kovács István kísérőm, Tóth Antal, egy öreg tanyai magyar és én. Esteledik. A lenyugvó nap bíborsugarai bearanyozzák a folyót. . . Ki-ki gondolatába merülten ül. Antal, aki még a vendégek kedvéért sem volt hajlandó cigarettára gyújtani, ráérősen tömködi pipáját. 26
