Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 2. szám - Pozsgay Imre: Lenin
rP&z&(}atj 'Jjfure LENIN 1870—1970 Száz éve született Lenin, akiről félszáz éve nem lehet jelzők nélkül szólni. A neve mellé illesztett jelzők nagyságára, művére utalnak, de minden jószándék ellenére csak egyoldalúan és hiányosan fejeznek ki valamit abból, amit tevékenysége a legújabb kor történetében jelentett. Talán legegyszerűbben és mégis legkifejezőbben nagy embernek nevezhetnénk. Olyan nagy embernek, akiben tudatosult a történelem minden fontos törvényszerűsége csupán saját nagyságát nem akarta tudomásul venni. Olyan nagy embernek, aki zseniális tehetséggel, óriási hivatástudattal és felelősség- érzettel készítette elő és vezette a világtörténelem legnagyobb forradalmát, de életében határozottan elutasított minden kísérletet, amellyel személyét, tényleges szerepét és jelentőségét elveivel ellentétes módon emberfelettire felnagyítva próbálták beállítani. Lenin magasrendű emberi képességeivel igazi emberi művet alkotott: forradalmi elméletet, forradalmi pártot és ezek segítségével magát a forradalmat. Egy-egy kiváló történelmi személyiséget szemlélve eljátszadozhatunk a gondolattal, hogy mi lett volna belőle, ha más korban születik? Leninnel nem tudjuk ezt a gondolatot eljátszani, természetesnek tartjuk, hogy az volt, ami: elméletteremtő, ugyanakkor sikeresen cselekvő forradalmár. Halhatatlan, mert tökéletesen illett rá, elválaszthatatlan volt tőle a vállalt történelmi szerep. Élte, viselte szerepét, ezért idegen volt tőle a pózolás; fontos dolgokat művelt, ezért távol állt tőle a fontoskodás. Lenin rendkívül sokoldalú egyéniség volt. Reménytelen vállalkozás lenne egy cikkben még csak megközelítően is érzékeltetni ezt a sokoldalúságot. Talán a legfontosabbról, Leninről a politikusról érdemes most szólni. Lenin a XX. század legnagyobb politikai teoretikusa, de legnagyobb gyakorlati politikusa is volt. Politikai koncepciója távol állt a bénító moralizálástól és az elvont spekulációktól egyaránt. A marxizmusból legelőbb azt értette meg, hogy új módon filozofálni annyit tesz, mint átalakítani a világot, vagyis marxi értelemben filozofálni annyi, mint politizálni. Ebben az értelemben a politika a történelem lényege. A lenini mű egységét a politika adja. A leninizmusnak kiindulópontja és nagy eredménye a pártról szóló tanítás, s ezzel párhuzamosan a munkásosztály diktatúrájáról mint az új társadalom megteremtése feltételéről szóló tanítás. Lenintől tanulta meg nemcsak az orosz munkásság, hanem az egész nemzetközi munkásmozgalom, hogy szervezett marxista párt nélkül nem lehet a hatalmat meghódítani, sem az új hatalmat megszervezni és megvédeni. Lenintől származik az a felismerés is, hogy a párt létezése és tevékenysége akkor is nélkülözhetetlen, amikor a munkásosztály már vezető osztállyá vált és az új társadalmi rend építésén dolgozik. Leninnél a politika tudománnyá vált. A politika akkor válik tudománnyá, ha az objektív viszonyok konkrét elemzésén alapul, ha a társadalmi struktúrák különböző fokozatainak, az objektív viszonyoknak, valamint az ideológiai, szervezeti, felépítmény jellegű alakulatoknak a kapcsolatát elemzi, megvilágítja az alap és felépítmény egymásra gyakorolt kölcsönhatását és a történelmi események ebből eredő menetét. A leninizmus egyik alapvető alkotóeleme a forradalomról szóló tanítás. A forradalomról szóló elméletével Lenin helyreállította a reformista szocialistákkal szemben a marxi dialektikát. Ezen az alapon nem csupán azt a következtetést vonta le, 3
