Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 2. szám - Pozsgay Imre: Lenin
hogy lehetséges a forradalom és a szocialista építés győzelme olyan országban, amely még nem érkezett el a kapitalista fejlődés legfelsőbb fokára; egyszersmind szilárd alapot teremtett egy másik irányban folyó kutatáshoz és harchoz is, megmutatva, hogyan lehet és kell vezetni a munkásosztály harcát a burzsoá rendszer ellentmondásai közepette oly módon, hogy a minden egyes ország feltételeinek megfelelő forradalmi út a szocializmushoz megnyitható legyen. Lenint idézem, amikor erről a következőket mondta: „Minden nemzet el fog jutni a szocializmushoz, ez elkerülhetetlen, de nem teljesen egyformán jutnak el oda, mindegyik a maga sajátosságával fogja gyarapítani a demokrácia ilyen vagy olyan formáját, a proletárdiktatúra ilyen, vagy olyan válfaját, a társadalmi élet különböző területeinek ilyen vagy olyan ütemű szocialista átalakítását.” Lenin politikus lénye a forradalomhoz való viszonyában nyilvánult meg leginkább. Szerette a forradalmat, szerette, mert azt vallotta, amit már Marx is vallott, hogy a történelemben legnormálisabb rend a forradalom rendje. Hazájától való hosszú távolléte ellenére sem tévesztette szem elől egy pillanatra sem Oroszországot. Az 1917-es februári polgári demokratikus forradalom hírére minden eszközt megragad, hogy minél előbb otthon lehessen és közvetlenül részt vehessen a forradalmi eseményekben. 1917 áprilisában, élete kockáztatásával keresztül hatolva a frontokkal szabdalt Európán, eljut Pétervárra, ahol az Ideiglenes Kormány képviselői a pályaudvar cári várótermében fogadják, de Lenin nem sokat törődik velük, hanem közvetlenül az őt lelkesen váró tömeghez fordul és ismerteti forradalmi terveit: kísérletet tenni a frontokon a barátkozásra, lemondani mindenféle hódításról, minden hatalmat a munkás- és parasztszovjeteknek, nacionalizálni a földbirtokot, új internacionálét létrehozni ... Lenin a szocialista forradalom megvívására tért vissza Oroszországba, de hogy véghez is vihette terveit, ahhoz óriási kitartásra, akaraterőre, az elnyomottakba vetett határtalan bizalomra volt szüksége. Hazatérésekor sokan elvtársai és jóbarátai közül is elfordultak tőle forradalmi programja miatt. Kalandornak bélyegezték, aki ki akarja robbantani a szocialista forradalmat, amikor annak még nem jött el az ideje, megvádolták, hogy tönkre teszi a bolsevikok és a munkásosztály kicsi, de jól szervezett csoportját, amikor odaveti őket a reakciós paraszttengerbe, a műveletlen orosz élet poshadt mocsarába. Lenin azt válaszolta, hogy az orosz parasztság a szocialista forradalomra szavazott, amikor hátat fordított a frontnak. A lenini életmű kiteljesedését a szocialista forradalom hozta el. Lenin számára a forradalom természetesen nem öncél volt, nem úgy tekintette, mint képességei kibontakoztatásának lehetőségét. Forradalmi hivatását szolgálatnak tekintette. Lenin a szocialista forradalom győzelme után emberfeletti energiával fogott hozzá a szovjet állam megszervezéséhez. Miközben Szovjet-Oroszországot három inváziótól, tizennégy ország intervenciójától és egy hároméves blokádtól kellett megmentenie, — ő, aki még egy megyefőnök államigazgatási tapasztalataival sem rendelkezett — végtelen türelemmel és szívóssággal talpra állított egy világbirodalmat. A legnagyobb államférfinak bizonyult s eközben egy percre sem merevedett meg, nem vált dogmatikussá. Kérlelhetetlen volt elvi kérdésekben, de számára az eszme nem dogma, hanem a cselekvés vezérfonala volt. „Az elmélet, a hipotézis számunkra nem valami „szent dolog” — mondja — hanem munkaeszköz.” Rosa Luxemburg a német és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő alakja így méltatta Lenin legnagyobb művét, az orosz forradalmat: „Lenin pártja volt az egyetlen, amely egy ténylegesen forradalmi párt parancsát és kötelességét megértette és amely azzal a jelszóval, hogy: minden hatalmat a pro- letáriátus és a parasztság kezébe, — biztosította a forradalom továbbfejlődését... 4
