Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 5-6. szám - JEGYZETEK - Szalay Károly: A szép könyv szeretete
Dömötör Sándor, az egyik országos intézet munkatársa, többször hangoztatja, hogy Nagy Béla Solton él. tanít, dolgozik: ezt is figyelembe kell venni. Egyforma mércével mérünk az országban! Ha valaki műve kinyomtatásához elfogadja a közösség sokezer forintos támogatását, ha vállalja a nyilvánosságot, akkor már a kiadott mű beszél maga helyett, s minden más szempont, érdem eltörpül. Bognár András, Járitz Józsa, Raffai Sarolta stb. sokáig falun élt vagy él. Egyikük sem igényli a megkülönböztetett bánásmódot, nincs is szükségük rá. A kulturális életben is megszűnik a falu és város közötti különbség. így jó, így helyes. Dömötör Sándorhoz hasonlóan én is fontosnak tartom a helytörténet művelését. Éppen ezért kellett vállalnom a hálátlan, népszerűtlen szerepet. Oly gazdag terméssel bíztat ez a mozgalom, hogy le kell nyesegetni a vadhajtásokat. HELTAI NÁNDOR A szép könyv szeretete Keserű kifakadást olvastam ajelenkor-ban: nincs olyan sajtóorgánumunk, amelyik „legalább időnként” könyvesztétikai ismertetést, tanulmányt közölne. A magyar könyvművészetnek nincs visszhangja, nincs kontrollja, nincs propagandája. Annak ellenére nincs, hogy elfogultság nélkül állíthatjuk ma már: a magyar könyv fölveszi a versenyt a külföldi könyvekkel, szebb, ízlésesebb olyan országok könyveinél is, amelyek nyomda és papírtechnika tekintetében korszerűbbek, gazdagabbak mint mi. Könyvművészeink, illsuztrátoraink invencióval, jó ízléssel, ötletekkel pótolják a szerényebb anyagi föltételekből adódó hiányosságokat. A .,Jelenkor”-i panasztevő: Szíj Rezső. Igaza van? Végiggondolom az utóbbi években, hónapokban olvasott könyvészeti írásokat, s eszembejut, hogy a Művészettörténeti Értesítőben legalább három, a Művészetben legalább négy, az Ipari Művészetben vagy kettő, a Napjainkban, a Könyvtárosban, de talán az Alföldben is olvastam könyvművészetről szóló cikket. Sőt, a közelmúltban a televízióban is volt egy kitűnő adás, afféle miért szép a könyv? — Első tekintetre ez a néhány adat is cáfolni látszik Szíj Rezsőt. Valójában azonban nem. A cikkek fele ugyanis a nagyközönség számára aligha hozzáférhető, kispéldányszámú, elszigetelt lapokban jelent meg. Túlnyomórészt nagyon is szakk-cikk, vagy könyvművészek életével foglalkozik. Igazán népszerűsítő, könyvesztétikai tartalmú ismertetés csak a televíziós adás volt. De tovább megyek. Az is elgondolkodtató, hogy majdnem az összes könyvművészeti cikket Szíj Rezső írta, sőt a televíziós adást is ő vezette végig. Ebből az következik, hogy nálunk egyedül Szíj Rezső örül a szép könyvnek? Azelőtt a könyv szakemberei mellett Tersánszky, Szabó Lőrinc, Karinthy és sokan mások írtak cikket, glosszát a szép vagy a csúnya könyvről, most csak egyetlen ember akadna, aki a szép könyv megbecsülését, a közönség könyvesztétikai művelését hivatásának érzi? Nincs rá igény? Nem igaz. A tévé-adásnak meglepően nagy és jó visszhangja volt. Igaz ugyan, évekig nem tudtam elérni, hogy a televízióban könyvművészeti sorozatot csinálhassak, játékos, szórakoztató keretben, mert nem akadt sem osztály, sem osztályvezető, aki föladatának érezte volna ezt a missziót. A magam keserű tapasztalata Szíj Rezsőt látszik igazolni. Most csak örülhetünk, hogy mégis akadt valaki a televíziódan, aki nemcsak szereti a szép könyvet. Tehát a televízió már törlesztett valami nagyon keveset az adósságból. De mikor törleszt a többi orgánum? Elképzelhetetlen, ha a lapok, a folyóiratok kérnének ilyen tárgyú cikket, nem akadna sok jószemű szakember, aki szívesen írna a szép könyvekről, a könyvek szépségéről. A szép könyvnek nyilvánosság, propaganda, ízlésnevelés kell, hogy kelljen. Nemcsak azért, mert kitűnő könyv-művészeink megérdemlik az elismerést. Süket közegben a legjobb szándék is elfárad. Azért is, mert van összefüggés olvasómozgalom és szép könyv között. Azonfelül a szép könyv jó üzlet is, és a mai bűvös szó: valuta. Az elmúlt években pótolhatatlan értékű antik könyveket kótyavetyéltünk el a hivatalos kereskedelem révén — valutáért. A legrosszabb üzlet, amit csinálhattunk: az antik könyvek külföldi eladása mérhetetlen veszteségeket okozott a magyar kulturális értékekben. Olyan kevés az antik kincsünk, hogy bűn azt a keveset kiárusítani. Sokkal célszerűbb lenne, ha látszólag nehezebb is, új értékeket termelni, és ezeket az új értékeket eladni — valutáért. Ahhoz azonban, hogy valóban rentábilis legyen ez a „termelés”, igényt kell rá teremteni, írni kell róla, a közönséget nevelni kell. A szép könyv és a szép könyv megbecsülése tehát gazdasági érdek is. És ez sem utolsó szempont. Ennek a fölismerése még a régi mechanizmusban is hasznos lehetett volna, nemhogy az újban. SZALAY KÁROLY 123
