Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 5-6. szám - SZEMLE - Tarnai László: Szegedi Szabadtéri Játékok '69
kilenc ifjú leányzó áldozta fel magát, hogy kőhíddá dermedve utat adjon az üldözött szegénylegénynek a Hortobágy vizén át. Szép vers, nem méltatlan Baranyi Ferenchez, csakhogy százszorta jobban illenék a Maros vagy Olt völgyébe, mint Debrecen határába. Mert zavaró pontossággal tudjuk, hogy az álmos Hortobágy mindig is sekély folyócska volt, aminek árját egy jó lovaslegény bármikor könnyedén megúszhatta. (Az elbeszélésben Decsi át is úsztat rajta, minthogy fogadása tiltja a híd használatát.) Az olykor már giccsbe hajló tarkaság mellett Bozó László és Zsurzs Éva vállalkozásának másik döntő hibája az író jellemfelfogásának figyelmen kívül hagyása. Nagy romantikusunk itt nem izgalmas mesével akart lebilincselni, hanem ellentétes lelkialkatok, életstílusok összeütközését írta meg rendkívül plasztikusan. Decsi Sándort egyeneslelkű- sége vezeti minden tettében, feltétlen igazmondása miatt nem fogad el kibúvót a katonáskodás alól, Kláriról is azért mond le, mivel a fülbevalóról elhangzott hazugságát nem tudja megbocsátani. Minderről hallunk itt, ám csak hallunk. Filmszerű, erőteljes és következetes ábrázolásról nem beszélhetünk. Pedig akár a narrátor alkalmazása, akár az emlékképként feltűnő (netán vezérmotívummá emelkedő) sorozási jelenet könnyen segíthetett volna. Hiszen a kisregény is megannyi emlékképet idéz fel X. fejezetében: az elalvás előtt töprengő csikóslegényben feltámad immár visszahozhatatlanui szétfoszlott szerelmének egész képsora. Nem újság, hogy Jókai nem alkotott lélekelemző műveket, nem rajzolt bonyolult karaktereket, olyan naív, annyira egysíkú alakokkal dolgozó mesélő még sem volt azonban, amilyennek néhány újabb filmváltozat mutatja. Mintha az utolsó évtizedben kezdene hagyománnyá lenni a Jókai-hősök leegyszerűsítésének gyakorlata! A sort Gertler Viktor kezdte meg Az aranyemberrel. Gertler háttérbe szorította Tímár Mihály vívódását, belső drámáját, a bűnöktől is terhelt nagy emberből szokványos amorozót formált, aki egyre inkább retteg a leleplezéstől. Várkonyi Zoltán Gertlernél sikeresebben birkózott meg három kiemelkedő regény adaptációjával, Kárpáthy Jánosát mégis csalódottanszemiéltük: az ő nábobja hosszú ideig csupán duhaj oligarcha, holott az eredeti figurából nem hiányzott a szívjóság, kedvesség, a kezdődő öregség jelentkezése. Az elmondottakhoz hasonló jelenségekkel találkozhatunk Mikszáth- és Gárdonyifilmek esetében is. Filmeseink minden jel szerint így okoskodnak: ha mai történethez, 20. századi klasszikusunkhoz nyúlunk, maradjunk csak igényesek, ne féljünk a pszichológiától, kevésbé látványos megoldásoktól, elvontabb formanyelvtől. Ám ne mondjunk le a rutin és a hatásvadászat bevált fogásairól se, kísérletezzünk csak bátran a rikítóan stílustörő tarkaságokkal! Itt vannak a problémátlan, mesélgető múlt századi magyar írók, hozzájuk ilyen feldolgozás illik a legjobban! NAGY MIKLÓS Szegedi Szabadtéri Játékok '69 A művészet üzlete, avagy az üzlet „művészete” Még tavaly nyáron, amikor kezembe került a Szegedi Szabadtéri Játékok ez évi műsorfüzete, az Ünnepi Hetek állandó látogatóival, törzsvendégeivel együtt legszívesebben lendítettünk volna egyet a „jövő” kerekén: pontosabban egy évet. Türelmetlenségünk érthető volt, hiszen a tavalyi kevésbé a monumentális szabadtéri deszkára válogatott darabokért — kivétel a jólsikerült János vitéz, s az Aida előadása — az idei műsorösszeállítás kárpótlást ígért. Az opera kedvelőit jónéhány külföldi vendégművész neve — Jean Bonhomme, a londoni Covent Garden Operaház tagja, Jane Rhodes, a párizsi Nagyopera tagja, Dan Jordachescu, a bukaresti Operaház tagja, s nem utolsósorban a már filmről is jól ismert „kis karmester” Roberto Benzi, a párizsi Nagyopera karmestere — már hónapokkal a játékok kezdete előtt jegyvételre csábította. De hasonló érdeklődéssel várták a Háry János premierjét is, Melis György, Moldován Stefánia, Dayka Margit, ifj. Latabár Kálmán neves művészek vendégszereplésével. Sok embert csalogatott a Dóm térre Sinkovits Imre, Nagy Attila, Bessenyei Ferenc, s Thirring Viola, aki a Komárnói Magyar Színházból érkezett a fesztiválra. Az ember tragédiájá-nál nem aratott kisebb sikert — sikertelenséget? — a Jeles napok bemutatója sem. A széles tömeget „megmozgató” kulturális esemény szélsőségesen megosztotta a színházlátogatók véleményét, a hozzáértők kritikáit, a laikusok elképzelését. Azt hiszem ennek ellenére a tényben megegyezhetünk: a Szegedi Szabadtéri Játékok idén sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, még — sajnos — annyira sem, mint a tavaly bemutatott Bánk bán, A hattyúk tava, a János vitéz, az Aida és a Magyar Állami Népi Együttes Rapszódia című előadás. 10 Forrás 145
