Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 5-6. szám - JEGYZETEK - Szodfridt István: Néhány szó Kecskemét fásításáról
jelszavaknak. Lukács az irodalmat esztétikai jelenségként kívánta értékelni, ezért maradt ki érdeklődési köréből az Azsajev-féle szocialista mázzal bevont naturalista giccs. Kétfrontos harcában nemcsak a szektás-balos dogmatizmus ellen küzdött, hanem a polgári szubjektivizmus dogmatizmusa ellen is. Mindkét irányú megalkuvástól mentesen harcolt a valóság művészi megragadásának, vissza- tükrözésének az elvéért, mert a művészet objektíve szükségszerűen a valósághoz van kötve: hiszen „minden, amit teszünk, minden, amit tudunk, minden, ami vagyunk, végső soron a valóságra való reagálásunk terméke”. Az igaz, hogy Lukács György művészetszemlélete is vet fel problémákat, s nem minden megoldási kísérletét látjuk tisztázottnak, megnyugtató módon megoldottnak. Az ma már nyilvánvaló, hogy a RAPP-izmusból származó dogmatikus-sematikus irodalom életképtelen, hatalmi erővel megteremtett és kolportált jelenség volt. Viszont az is igaz, hogy Lukács realizmus-koncepciója túlzottan szűkkörű, kizárólagos és merev. Sommásan antirealistának, dekadens avantgardistának minősít olyan kitűnő művészeket, akik ugyan valóban nem alkalmazkodnak a klasszikus realizmus stíluskategóriájához, de nem dekadensek, művészetük túlmutat a polgári osztály-indíttatáson. Egyáltalán kétséges, hogy az avantgardizmus a maga egészében mennyire nevezhető dekadensnek. A realizmus-antirealizmus ellentétpárjában gondolkozva nehezen magyarázhatók legitim módon, hitelesen századunk művészi értékei. Nemzetközi vita folyik ezekről a kérdésekről. Erre kitérni nincs terünk. Ha kritikus szemmel nézzük is Lukács György életművét, filozófiai megalapozottságával, gondolati gazdagságával, monumentális igényével megragad, és a problémák tovább gondolására serkent. Eredményeit az irodalomtudomány művelői ki nem kerülhetik. Lukács György kétségtelenül a legnagyobb tudós egyéniségünk. Ezt nem szóban kell deklarálni, hanem tettekkel bizonyítani: ennek jó bizonysága lehetne az a megfontolandó javaslat, hogy a mostanában meginduló életműsorozatok példájára (amilyen pl. Németh Lászlóé) meg kellene kezdeni egy Lukács György életmű-sorozat kiadását is. Minél előbb, annál jobb. Ezzel nemcsak a tudóst tiszteljük meg, hanem népünket, magunkat gazdagítjuk. SIMON ZOÁRD Néhány szó Kecskemét fásításáról A minap alkalmam volt az Aranyhomok Szállóval átellenben épült új bérház legfelső emeletéről széttekinteni. Megragadó látvány volt a sok zöld folt, a fák egymásba nyúló koronája, közöttük csak Imitt-amott villantak elő a belvárosi, ma még jórészt földszintes vagy egyemeletes épületek háztetői. Kecskemét szépen fásitott város. Benne tükröződik a homoki ember vonzalma a fához. Talán nem is annyira szépsége, inkább haszna miatt ragaszkodik hozzá: védi a nap heve elől és útját a szél felkavarta homoknak. Jóleső látvány a Rákóczi út japán akáccal szegélyezett, nyáron is kellemes árnyékot nyújtó sétánya, vagy a hangulatos elrendezésű kis park a színház mellett. Nincs utca, amelyből hiányozna a fa, s ez arról vall, hogy a város lakossága tudatosan törekszik környezetének szépítésére, kellemessé tételére. Miért érdemes mégis a fásítás kérdésével foglalkozni? A számos eredmény mellett vannak fattyúhajtások, amelyeket jobb időben lenyesegetni. Annyival is inkább, mert szemünk előtt új lakónegyedek épülnek, megkezdődött a belváros átrendezése és a modern építkezési formák,a maguk levegősebb,szabadabb elrendezésével egyre több parkot, egyre több fát igényelnek. A Forrás elődjének, a Kiskunságnak egyik közelmúltban megjelent száma közölte Mayer Antal tanulmányát városunk parkosítási kérdéseiről. Mondanivalóját az az alapelv vezérelte, hogy a városi park, a városi fásítás nem öncélú létesítmény, hanem szerves kiegészítője az építészeti kompoziciónak, a vonzó városkép kialakításának egyik igen fontos alkotóeleme. Fejtegetésemben most más irányból igyekszem ehhez a kérdéshez közeledni. Az erdész, mégpedig a termőhelykutató erdész szemével nézve szeretném néhány jelenségre a figyelmet felhívni. Manapság, bármilyen parkosítást tervezünk, sarkalatos követelmény az, hogy tájba illő legyen, tükrözze a táj hangulatát, jellegét. Siessünk mindjárt leszögezni, ez az alapelv korántsem jelenti a környéken őshonosán előforduló fafajok kizárólagos alkalmazását. Nagyon is szegényes lenne ez a megoldás, mert a választék elég kicsi. Meg aztán más az erdő és más a városi fásítás. Célja, jellege egyaránt alaposan különbözik. Az viszont már igenis követelmény, hogy az elültetett fa termőhelyálló legyen. Mit értünk ezen? Tudjon alkalmazkodni az itteni klímához, a kevés esőhöz és nagy meleghez, tudjon alkalmazkodni a meszes homokhoz, amibe beleültetik. Nincs lehangolóbb látvány az öntözéssel, más eszközökkel úgy ahogy életben tartott fánál. Kár tehát erőltetni, mert sem nem szép, sem pedig gyakorlati funkcióját betölteni nem képes. A termőhelyálló fa életerős, egész9* 131
