Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1969 / 5-6. szám - VALLOMÁS - Járitz Józsa: Egy művész útja

szólítottuk az új erőket, hogy vállaljanak katedrát. Vaszaryt, Csókot, Rétit. Lyka Károllyal és Váradival tárgyaltunk. Pontosan tudtuk, mit kell csinálni. Megmozgattunk mindent és sikerült. Vaszary a tanárunk lett. De én csak rövid ideig maradtam ezután a főiskolán. Vaszarynak az volt a véleménye, hogy én nem vagyok iskolába való. Röviddel ezután rendezte Bálint Jenő a Helikon kiállítását, Vaszary, Csókás Rippl-Rónai mesterek részvételével. Erre a kiállításra hívott meg engem Vaszary 1922 februárjában. Jelentős anyaggal állítottam ki velük. A kiállításnak nagy sikere volt. Vaszary János százszázalékosan kiállt mellettem. Olyan propagandát csinált nekem, mi szinte példátlan a maga nemében. Örök hálám követi őt is. Ezen sikerek következtében apám ellenállása velem szemben teljesen megszűnt. Lehet, hogy ennek más oka is volt. Ekkor már beteg volt. Talán megbánta nagy ellenállását? 1922 októberében a Nemzeti Szalon összes termeiben gyűjteményes kiállítást rendeztem száz képpel és 25 rajzzal. A kiállításnak átütő sikere lett. Apám már ekkor mindent megadott, amit kértem. 1922. szeptember 27-én a kiállításom előtt meghalt, szinte napokkal. Elérkeztem életem első nagy fordulójához. Elvesztettem életem legnagyobb támaszát. Ellenállása dacára, ami csak erősített, neki köszönhettem mindent eddig. Ezzel lezárult életem első szakasza, amit én első életemnek nevezek.

1924-ben Párizsba utaztam tanulmányútra. Apám halála után örököltünk, ezzel kapcsolatban rájöttem arra, hogy nem lehet örökölni. Az események megmutatták, hogy a vagyon a szerzőkhöz, a gyökerekhez tapad, mert akármilyen különös, de egy vagyon is csak gyökerekből tud táplálkozni. Bennünket, még mielőtt kezünkbe került, jelentős mértékben elhagyott és mi elhagytuk őt. Kiderült, hogy mi is, mint apánk, akar- va-akaratlanul self made-ek vagyunk. A vagyon, mint valami műemlék,apánk tiszteletet érdemlő momentuma, érintetlenül és szinte vízhatlanul vett körül, amiből inkább baj, kötelezettség, költség, mint haszon származott. Az egész család ezentúl szinte valamilyen önkéntes szegénységbe és száműzetésbe vonult a vagyontól. Ez a vagyon ugyanis olyan volt, hogy csak távolból lehetett integetni feléje. Megmozgatására olyan erőre és annyi pénzre lett volna szükség, hogy ezt a fényűzést nem engedhettük meg magunknak. Egyszerűbb volt nekilátni és valami jövedelmező foglalkozás után nézni, akár utcát söpörni például. Mert ezt a vagyont még a tetejébe el is kellett tartani, hogy egészen el ne hagyjon bennünket. Én ennek folytán kimentem Párizsba 120 dollár társaságában, és ott azzal leptem meg magamat, hogy saját erőmből megálltam helyem a körülmények kényszerítő ereje folytán, miután semmiképpen nem akartam hazajönni. Kölcsön pénzen vettem gramofont, megtanultam a modern táncokat. A Beöthy- testvérek segítségével plakátokat ragasztottunk ki az ODION környékére, ahol is a színházzal szemben levő Café Voltaire felső helyiségében termet béreltem és csodák csodájára jöttek a növendékek. Egy óráért 45—50 frankot kaptam, ami sok pénz volt akkor. Növendékeim között volt például Mondrian, két híres német táncos, és a világ legkülönbözőbb fajtái. Itt ismertem meg nagy angol mecénásomat, aki később barátnőm lett és akinek apám után talán a legtöbbet köszönhetek. — „Tudja — mondta nekem — nincs annyi pénzem, hogy befutott emberektől vehessek, ezért veszek fiatal tehetségektől.’’ Kiválasztott 3 képet és szinte bocsánatkérések között felajánlott értük 8000 frankot. Állandó vevőm lett. Minden év tavaszán megjelent és kiválasztott 2—3 képet, amelyből körülbelül meg is éltem. Ő meglátogatott engem később, itthon Magyarországon, és én 1937-ben több hónapig vendége voltam Londonban, ahonnan Stonhengebe és a tengerre rándultunk ki hosszabb időre. Nagy és felejthetetlen élmények voltak ezek is. London és az angol tenger és a kis vidéki városok, mintha régi metszetekből és regényekből léptek volna ki. A csodálatos óriásfák és a példátlan zöld vegetáció, ahol órákon át zöld fűben jár az ember. Itt történt az velem, hogy barátnőmmel és egy ottani angol festő társaságában az óriási zöld térség olyan ha8*

115