Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1969 / 5-6. szám - HORIZONT - Bognár András: Ember járt a Holdon!

életformát tudott előidézni, mennyivel többfélének kell léteznie a bolygókon és holdjainkon!”

Az első holdutazás pillanataiban azért érdemes idézni ezeket az elképzeléseket, mert ennek az utazásnak az egyik legfőbb indítéka nagyon is emberarcú: van-e ember, hozzánk hasonló értelmes-szabad lény másutt is? S ha velünk találkozunk és társal- gunk, talán jobban megérthetjük önmagunkat? Mert izgató a kérdés: vannak-e, lehet- nek-e az embernél tökéletesebb lények?

*

Úgy látszik, hogy napjainkban a filozófus sőt a fantasztikus álmokat fogalmazó író és költő helyét is a kutató-felfedező-feltaláló tudós veszi át. És ez nem is véletlen! „Figyelemre méltó, hogy a perui indiánok ősi nyelvében a költőre és a feltalálóra közös szó volt: hamavec.”

A helyzet Pascal egyik dialektikus gondolatával jellemezhető: „Ha látásunk meg is akad ismereteink határán, képzeletünk továbbmegy, de ez is hamarabb belefárad a tevékenységbe, mint a természet az új tények szállításába.” Kulin György ugyanezt így fogalmazta meg: „A fantázia táplálja a tudományt, a tudomány fantáziára késztet”. És felvetette a kérdést; „Vajon hol a határ tudományos feltevés és fantázia között?”

Ugyanezt a problémát még élesebben veti fel a mostani holdutazás: a Verne fantáziájában lejátszódó „Utazás a Holdba” és „Utazás a Hold körül” ugyanolyan körülmények között zajlott le, mint a mai valóságos: az űrhajónak ugyanakkora volt a súlya, másodpercre ugyanannyi idő alatt történt meg minden, és —figyelembe véve a dollár értéktelenedését — ugyanannyiba is került... Hogy itt is, ott is hárman utaztak, hogy mindkét esetben a tengerre ereszkedtek le, az még lehet véletlen, de a súly és az idő egyezése már aligha.

Persze minderre van magyarázat: a holdutazás Verne képzeletében is, a valóságban is a Newton-mechanika törvényei szerint zajlott le. Elvileg nem volt még szükség a relativitáselmélet igazságaira és a kvantummechanikára sem. A hajtóanyag is kémiai, és nem atomenergia volt. Tehát az űrutazás mechanikai (nem a hírközlési!) része már Verne korában, vagy még korábban is megvalósítható lett volna! Legalábbis: elvileg.

De: mindent megvilágít-e ez a magyarázat? Nem lehetséges-e, hogy az írók-költők többi álma is — mutatis mutandis — megvalósítható? És miért van mindez így? Ismerésrendünk és a valóság között valami párhuzamosság, valami Leibniz-értelmű harmónia praestabilita van-e? Mert az a legizgalmasabb, hogy Verne jóval előbb gondolta el és írta le a holdutazást, mint ahogy az a valóságban megtörtént!

Ezek mellett a túlságosan is elméleti jellegű kérdések mellett nem kevésbé fontos gyakorlati problémák is akadnak: Miért érdemes a Holdba utazni? Megéri-e a költségeket? Nem jobb lenne-e az űrhajózásra költött milliárdokat a szegénység elleni küzdelemre, a gazdaságilag fejletlen országok támogatására, stb. fordítanunk?

Érdemes-e értékes emberi életeket kockáztatni viszonylag csekély eredményekért?

Mindezekre a kérdésekre ma még nem lehet végleges választ adni, de néhány elgondolkoztató eszme már most is megfogalmazható.

— Úgy látszik, hogy az űrhajózás versenye az emberiség történetében átveszi a nagy háborúk szerepét; — legalábbis reméljük, hogy véglegesen így lesz! Hogy a háborúknak nagy volt a szerepük a technika (nem a tiszta tudomány!) fejlődésére, azon nem lehet vitatkozni. Most az űrhajózás hatására az elektrotechnika (irányítás, hírközlés) és a kémiai hajtóanyagok technikája fejlődik rohamosan. (Sajnos igaz az is, hogy a nagyhatalmak ezeket az eredményeket hadseregük fejlesztésére is felhasz105