Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 5-6. szám - HORIZONT - Pomogáts Béla: Az erdélyi magyarság és az örökség
ezt a majd évszázados tanítást. Balogh Edgár, a mai utód, Kalotaszegről írván így ad visszhangot Orbán Balázs tanácsaira: „Megjött a villanyfény, itt a rádió és televízió, a közeli Kolozsvár minden előnye, az iparosodással járó új életforma, szóval beköszöntött ide a mai nagyvilág. Ez így is van rendjén. De a nagyvilág is igényel valamit. Innen és nem máshonnan, mert nem is kaphatja mástól. S ez nem más, mint éppen az ősi, szép és örök, a jövőbe is átmentett Kalotaszeg”. „A már 1443-ban emlegetett»Kalat- hazeg« lakóinak korszerűen bővülő és gazdagodó életében — olvassuk ugyanitt — mindenki sajnálná, ha oktalanul veszni hagynók népnyelv és népművészet, s a mindebben kifejeződő hagyományos családiasság és alkotómunka e tájban termett közösségiemberi értékeit” (Igazság, Kolozsvár 1968. nov. 10.). A hagyományok gondozása és fenntartása tehát a nemzeti jelleg őrzésének elsőrendű záloga. A romániai magyarság valóban ápolni kívánja hagyományait: a folklór, a népművészet, az irodalom, a festészet és a történelmi örökség változatos és gazdag — a múlttól hagytékba kapott — kincseit. Ennek az örökségnek a gondozása alakítja ki magyarság-élményét és nemzeti öntudatát. Az öntudat egyik fontos eleme a szülőföld iránt érzett ragaszkodás. E ragaszkodásból nőtt ki ötven évvel ezelőtt a Romániához került magyarság önálló irodalmi élete és tudata. Szemben azokkal, akik a trianoni békekötés után Magyarországra futottak, az erdélyi magyarság népi tömege s az értelmiség nagyrésze a helyén maradt. Sőt a szülőföld iránt vállalt elkötelezettség valóságos élményét élte át. Ebből az élményből születtek a húszas évek legszebb írásai: Áprily Lajos, Reményik Sándor, Tompa László verse, Tamási Áron, Sipos Domokos, Berde Mária elbeszélései. Tamásiról szólván a minap megjelent kismonográfia szerzője: Izsák József is így beszél: „Tamási Áron . .. számára a szülőföld nem pusztán szélességi vonalak által meghatározott terület, az ő hűsége nem egyszerűen közügyi következménye annak, hogy a bölcsőtől a koporsóig itt tudja magát otthon a világban, hanem szépségeszményének, emberségének legfőbb hordozója, folytonos megújítója, kiapadhatatlan forrása.” E szavak másokról — Sipos Domokosról, Kacsó Sándorról, Bartalis Jánosról vagy Szabédi Lászlóról — is elmondhatók. Az erdélyi magyar írót valóban személyiségének legbensőbb övezeteiben, emberségében és etikájában érintette a szülőföld élménye, a szülőföld iránt érzett elkötelezettség. Az öntudat egy másik fontos eleme az erdélyi magyarság sorsa és fejlődése iránt érzett elkötelezettség. Amely a valóságra figyelve, illúziótlan józansággal, de annál mélyebb szolidaritással szolgálja ennek a népnek az emelkedését, kulturális és szociális gazdagodását. Már az erdélyi magyar irodalom hajnalán, 1920-ban így beszélt erről a realizmusról és elkötelezettségről Kós Károly a Kiáltó szó című röpiratban: „Szembe akarunk nézni az élettel, tisztában akarunk lenni helyzetünkkel. Ismerni akarjuk magunkat. Számba kell vennünk erőinket, szerveznünk kell a munkát, tudnunk kell a célt, amit el akarunk érni.” Vagyis — hogy az erdélyi magyar iodalom első korszakának híres jelszavát idézzük — „vállalni” kell a romániai magyarság kisebbségi életét, s meg kell „vallani” ennek a kisebbségnek nemzeti és társadalmi gondjait. Ezek a feladatok és elkötelezettségek szabják meg a romániai magyar irodalom öntudatát, önismeretét. Ennek az irodalomnak — ötven esztendős fejlődés után — külön öntudata van. Már Gaál Gábor sürgette, hogy az erdélyi magyar irodalom alakítsa ki a maga „romániai magyar” öntudatát. Legutóbb pedig Kányádi Sándor, a háború után jelentkező költőnemzedék egyik markáns képviselője foglalta össze ennek az öntudatnak az ismertető jegyeit. „íme — olvassuk — költészetünk személyleírása. Neve: romániai magyar költészet. Állampolgársága: román. Nemzetisége- nyelve, hagyományai —: magyar ... Szülőanyja és dajkája: Erdély szellemi öröksége, az a szellem, melynek védőszárnyai alatt addig Is több komoly magyar, román és szász 93
