Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 5-6. szám - HAZAI TÜKÖR - Hatvani Dániel: Villámsújtottak (Szociológiai tanulmány a Bács-Kiskun megyei öngyilkosságokról)
Mára azonban e tendencia szinte 180 fokos fordulatot vett. Az értelmiségiek körében megritkult az öngyilkosság, s közülük is zömmel azok követik el a végzetes tettet, akik — így vagy úgy — a társadalom perifériájára szorultak. Hazai viszonylatban ez annál is érdekesebb, mivel az értelmiségiek és a fizikai dolgozók életnívója között egyáltalán nincs áthidalhatatlan szakadék. Sőt inkább az egyenlősdi ellen van okuk berzenkedni. A dolog másik oldala az, hogy a brutális létbizonytalanság, a szó szoros értelmében vett napi kenyérgond — objektíve — senkit nem fenyeget. Mind e jelenség szoros párhuzamosságot mutat a vidéknek a már említett újabbkori vezetőszerepével. A Híd-beli felmérés is az öngyilkosság és a műveltség közötti fordított arányra figyelmeztet. Márpedig Bács-Kiskun műveltségi színvonal dolgában bizony az utolsók között szerepel a megyék rangsorában. így nem meglepő, hogy a 67 évi férfi öngyilkosok 70 százaléka volt munkás, illetve tsz-tag (alkalmazott); a kettő közötti megoszlás majdnem egyforma. Az összes kereső nők 37, illetve 30 százaléka tartozott e két csoportba. A munkás foglalkozású férfiak többsége 30—49, a tsz-tagok 40—69 éves korban követik el tettüket. Az eltartott női öngyilkosok 36 százaléka 60—69 éves volt. Említést érdemel, hogy a keresők aránya — a két nem összesítése alapján 81,2 az elkövetők számán belül mind a férfiak, mind a nők hányada magasabb a megye népességéhez viszonyítva. Ha pedig az életükkel önként leszámolókat foglalkozási áganként és családi állapot szerint egybevetjük, kiderül, hogy szinte valamennyi foglalkozási ágban a házasok vezetnek, kivéve az eltartott férfiakat, ahol a nőtlenek vannak túlsúlyban. A nőknél pedig a nyugdíjas tsz-tagok képviselik a legnagyobb arányt. A Biacsi-felmérés tanulmányozásakor feltűnt, hogy a szabadkai öngyilkosok között a magángazdák pontosan egyharmados arányt képviseltek. A gondolatsort indukáló adat arra késztetett, hogy Bács-Kiskun 1967-es öngyilkosainak adatlapjait e szempontból újra elemezzem. Ezt megelőzőleg a magánszektor olyan fogalmát kellett kialakítani, amelyik megfelel a mai viszonyoknak. Ilyenformán nemcsak az egyénieket és a kisiparosokat kellett felvenni a „maszek” kategóriába, hanem a tszcs- és a szakszövetkezeti tagokat is. E társulási formákra köztudottan az a jellemző, hogy tagjaik nem integrálódnak a közös munkában, a csoport kohéziója ily módon rendkívül csekély, s minőségileg nem hasonlítható össze a tsz-ek integrációs fokával. Az e meggondolás alapján végzett elemzés azt bizonyítja, hogy a 266 öngyilkos közül 49 sorolható a magányosan tevékenykedők csoportjába, s ez nem elhanyagolható arány. Az sem mellőzhető körülmény, hogy a 49 közül 45 a férfi. A férfi öngyilkosokhoz viszonyítva ez már csaknem egynegyedrésznyi hányadot jelent. Két községet, egyet a kecskeméti, egyet a kiskőrösi járásból, külön is kiemeltem az alaposabb részvizsgálat megejtése végett. Helvécia 9 öngyilkosa közül 7 volt tszcs-tag: 6 férfi és egy nő. Ezeknél a lapokra feljegyzett okok a következők: súlyos betegség, családja elhagyta, italozott, súlyos betegség, italozott, felelősségrevonás, családi viszály és ital. A fennmaradó kettő kecskeméti bejáró volt. egy férfi és egy nő, náluk az okok: szerelmi bánat, felelősségrevonás szabálysértés miatt. Figyelemreméltó, hogy a helybeli állami gazdaság alkalmazottai között nem volt öngyilkos. Még jellegzetesebb a soltvadkerti példa: a község 1967-es öngyilkosai — I nő és 4 férfi — valamennyien a magánszektor kategóriájába tartoznak. A négy férfi közül három kimondottan egyéni gazda, nem voltak tagjai a szakszövetkezeteknek sem. BŰN A megye 1967. évi öngyilkosai között csak 15—3 nő és 12 férfi — volt olyan, akinél kiváltó okként közvetlenül szerepelt a bűncselekmény, vagy a szabálysértés miatti felelős- ségrevonástól való félelem. A jelenségeknek tehát ezen a síkján összefüggést hiába keresünk; s magyarázatként már annyi is kielégíthet, hogy a törvénysertés (súlyosabb minősítéssel illetve: a bűnözés) és az öngyilkosság más-más pszichológiai tartományban játszódik le. De ismételjük, a jelenségeknek csak a felületén! Ha mélyebbre ásunk, s tényként állapítjuk meg, hogy 1967-ben Bács-Kiskun a bűnözés tekintetében is a megyei rangsor első helyére került, akkor óhatatlanul adódik a kérdés: vajon nem közös talajból fakad-e a két jelenség, s ha igen (egyebet aligha válaszolhatnánk) milyen társadalmi, illetve társadalom- lélekt ni tényezők munkálásaként? A kérdéshez így, és csakis így közelíthetünk, hiszen az orgyilkosok és a bűnözők, perszonálisán, mirt láttuk, rendkívül ritkán egyeznek. És most vessünk egy pillartást a bűnözás 1967-es arányaira. Pács-Kiskun e tekirtetben Pest- és Borsod-mepyét4l, illetve 56 százalékkal haladja meg. (fi két megye 67 évi öngyilkossági mutitíi: 33,8 és 20,7). S most a bácsmegyei részletek: tízezer lakosra számítva a megye I 5 1,4, ezen bőiül Kecskemét 3 17,9 bűncselekményt orodukált. (A megyeszékhely bűnözése 70 százalékkal haladja meg a fővárosét!) „Kiemelt" községek: Lakitelek, Tisza59
