Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 1. szám - ÖTVEN ÉVE TÖRTÉNT - Sinkó Ervin levele Kecskemétre - Welther Dániel: Nagy idők tanúja
Sinkó Ervin levele Kecskemétre* Igen tisztelt elvtársak, nem az én hibám, hogy csak most válaszolok. Az Önök újvidéki címemre küldött levele némi bolyongás után került csak el hozzám, ide Zágrábba. — Sajnos, nem tudok segítségükre lenni. Ahogy a körülbelül öt évtizedes távlatból visszaemlékezni tudok, Berkes Ferenccel én csak egyetlenegyszer — akkor találkoztam, mikor többszörös, kitartó sürgetésemre a Kormányzó- tanács az én helyembe őt nevezte ki kormányzótanácsi biztosnak Kecskemétre. Arra határozottan emlékezni vélek, hogy — minthogy Kecskemét további sorsa szívügyem volt — igen részletesen referáltam neki az emberekről, akik az intézőbizottság vagy a volt direktórium tagjai voltak s akiknek egy részéről igen rossz véleményem volt. Arra határozottan emlékszem, hogy nagyon melegen ajánlottam neki, hogy teljes bizalommal forduljon Tóth Lászlóhoz, aki nekem is sokat segített s barátian állt mellettem kecskeméti tartózkodásom első napjától kezdve. (Tóth Lászlótól még a felszabadulás utáni években is igen meleghangú levelet kaptam.) Szeretnék még valamit hangsúlyozni: „Optimisták” című regényemben, melyet most Magyarországon is terjesztenek, illetve árulnak a könyvesboltokban, szerepel Báti utódjaként Kecskeméten egy bizonyos Blaha elvtárs. Ez a regény-alak tisztára fiktív, művészi okok hívták életre, abszolút semmi köze sincs Berkeshez. Berkesről ma is az az emlékem, hogy higgadt, megfontolt és mindennemű demagógikus „forradalmiságtól” magát erősen elhatároló ember volt. Hivatalom átadásánál nagyon jól megértettük egymást, mindenesetre kevésbé volt exaltált, érettebb és föltétlenül józanabb volt, mint akkoriban én. S mégis, még ő is elképedt, mikor bizonyos titkokba avattam bele — mint amilyenek az egyes egykori vezető személyiségek önkénykedése. Ami az éri életrajzomat illeti: körülbelül egy év előtt hasonló kívánsággal fordult hozzám E. Fehér Pál — az Elet és Irodalom munkatársa. Kérem, szíveskedjenek hozzá fordulni, ő, úgy gondolom, szívesen fogja azt az Önök rendelkezésére bocsátani. Fogadják szívélyes üdvözletemet. Zágráb, 1966. jan. 25. SINKÓ ERVIN WELTHER DÁNIEL Nagy idők tanúja Nehéz egy vaskos regény rövid kivonatát adni, mert számolni kell azzal a veszéllyel, hogy nem marad meg más, mint a történet váza. A színek óvhatatlan semmivé lesznek. Ezt érzem, amikor Imre Gábor portréjának megrajzolásába fogok, nagyon félve attól, hogy csak néhány vonást sikerül az olvasó elé vetíteni, pedig milyen izgalmas, gazdag és küzdelmes élete volt. Fiatalos kedvét, jellemét, életének hetvenkilencedik esztendejében is modern felfogását két anyag ötvözte: a munkásmozgalom és a művészet. Egy érdekes kitérője életének — ahol látható rangot szerzett —, hogy a felszabadulás után rendőralezredesként szolgált és vonult nyugalomba. Minden mérföldkő Egy-egy állomás, Életrajzunkon Feljegyzett vallomás. Vérei írva vagy vésett betűkkel: Miként sáfárkodtunk kis életünkkel. Egy soha meg nem jelent és többedmagával féltetten őrzött, kézzel írott verses kötetéből loptam el ezeket a sorokat, amely Imre Gábort már negyedszázaddal előbb arra késztette, hogy felmérje saját életének sáfárkodását. Egészen onnan, hogy Veszprém megyében megszületve jórajzos gyerekként már a középiskolában elismerést vívott ki magának, egészen odáig, hogy az Iparművészeti Főiskolát az * A híres író kérésünkre írta e levelet a Berkes-életrajz írásakor 42
