Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 5-6. szám - Simonyi Imre: Kettőnk ügye (vers)
Sini ati (fi Qjnre A KETTŐNK ÜGYE I Hozzád kiáltok emberszabású asszony) — A réti farkast hallottad üvöltve önsebét marni, s a vihart dühöngve önerejét roncsolni a sziklás parton? A hangra figyelj! — Én mindaddig kitartom (sebzettek jussán) a szabályt letörve, míg — karmester: — sors s kötelmek ellen pörbe a válasz belőled (értem) felszakadjon. Egy jel! egy hang! egy jaj! egy állati hörgés! egy halk sóhaj — mindegy — de fedje az enyémet! — s a kettő keveredve a világ jajával: megváltani jog: — egymásra s a kortárs ezerekre, pokolra s a megváltatlan egekre! 2 Úgy mondják — tudd meg — haldokolva jöttem a világra. — Már akkor mögém szorult az élet. — S már akkor, ott felkomorult az elmúlás. — Húnyt szemmel állt előttem. Első sivalkodásom már utolsó szó jogán hasított, anyám fülébe, szerzett jogon ordítom hát a térbe: fellebbezek ! — Az első pillanattól koholt a vád, s a tanú vesztegetve! De ki a tanú? — S mire vád az érdem? Ügyész Úr: Sors! s te süketnéma némber! — halljátok?! —: fm rávallok az egekre — az Isten, s véle-cinkos emberekre — az ellenem szőtt torz törvénykezésben. 3 így volt. — Én így láttam meg a világot; hogy miként egy névtelen feljelentő mögém lapult az áruló Teremtő, s a zsandár Elmúlás kezére játszott. A bölcső rácsán már a szörnyű ábra rajzolódott! — Hogy majd szétvertem fejem a rettenetben. — „Ó, milyen szertelen” — mondták — s: „az apja volt ilyen ...” — Hiába: akkor még nem volt szavam a fogalmat jelölni. (S ha lett volna?) — Hisz a falnak, a süket, merev falnak (mint a borsót) 15
