Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1969 / 4. szám - JEGYZETEK - Varga Mihály: Amire van idő és amire nincs (Az értelmiség korszerű műveltségének problémáiról)

lehetne egy kis bolt is . . . Legfeljebb a gyermeket kell beadni — bizony ez sem megy szívfájdalom né!§ kül! — a kollégiumba.

A siettetés mindenképpen megbosszulná magát. Nem csak úgy, hogy máról-holnapra kevesebb lenne a tej, a hús, a baromfi, de úgy is, hogy a községek nem győznék parcellázni a telkeket, s ez még hagy- ján: de ki győzné vízvezetékkel, törpe vízművel, villannyal, járdával és csatornával? Különösen akkor, ha olyan nehéz — de tán nem lesz mindig így — meggyőzni az összébb húzódás előnyeiről a faluba beköltözőket.

*

Tanyán élni! Bozsó János festőművész barátom képei jutnak az eszembe, aki utolérhetetlen hűséggel festette meg az utókor számára is a Kecskemét környéki tanyákat. Azokat a felvillanó fehér foltokat, a szalma- és zsuptetőket, a pocsolyákat a tanyák körül. Azt hiszem a művész sem tagadja, hogy nagyon sok szeretet is van ebben az ábrázolásmódban. Nyilván az sem véletlen, hogy éppen ő szánta rá magát miklóstelepi tanya megvételére, ahol kedvenc hobbijának, fazekak és köcsögök, tányérok és más régi házkörüli eszközök gyűjtésének is hódolhat, s inspirációt is gyűjthet újabb témáihoz. De hallom, hogy ilyen tanyavásárló lett egy félegyházi festőművész, Bodor Miklós is. Nem akarok reklámot csapni most a tanyavásárlásnak — mint a hajdani angol főurak a kastélyok áruba bocsátásának —, de van ebben valami jelképes, bár nyilván nem mindenki által követhető és követendő. Csak jelezni kívánom ismét, hogy a „tanyán élni” fogalmába még az ilyesféle városi zajtól való elhúzódás vágya is beletartozik. Vegyük hát tudomásul ezeket is, ha látjuk is a fejlődés irányát, s tudjuk, hogy a harangok mindenképpen konganak már a tanyák fölött.

F. TÓTH PÁL

Amire van idő és amire nincs

Az értelmiség korszerű műveltségének problémáiról

Amikor az elmúlt években a Zalotay-vitáról kérdeztem egyik mérnök ismerősömet, csak nézett rám: nem értette, miről beszélek. Egy másik mérnökkel is ugyanúgy jártam, ráadásul ez a gyönyörű kiállítású Nervi-könyvet sem látta és Granasztói Pál, Major Máté újabban megjelent köteteit sem vásárolta meg. Azt sem tudta, hogy van ilyen. A furcsa, hogy ugyanez az ember, amikor egy társaságban a műszaki értelmiség humán műveltségéről folyt a vita, azzal magyarázta Lukács György, Ernst Fischer és Roger Garaudy esztétikai műveivel kapcsolatos tájékozatlanságát, hogy ő nem irodalmár, ő műszaki ember, elég neki lépést tartania a saját szakmájában.

Más. Élményt-adóan izgalomba hoz néhány új könyv saját szűkebb szakmám területén. Alig várom a találkozást szakmabeliekkel: beszélgetni, vitatkozni kellene a könyvekről, igazamat megerősítetni, kételyeimet, ellenérzéseimet igazoltatni, stb. Vagy meggyözetni magam abban, amiben bizonytalan vagyok. Ám hiába találkozom velük. Legalábbis legtöbbjével. Öt közül egy olvasta a Bárczi-könyvet, futólag, egy megvette a Szabálytalan nyelvtörténetet, de nem olvasta még, és három nem is tudott a megjelent művekről. Nem is látta azokat, nem is tudott megjelenésükről.

Megint más. Zenei szakemberek társaságában Szabolcsi Bence neve kerül szóba. Udvariasan másra terelem a szót, mikor látom: nem ismerik. Az viszont már valósággal fájdalmat okoz, hogy Ormai Imre, Fábián Imre hasznosan forgatható zenetörténeti, zeneesztétikai könyveinek létezéséről sem vettek tudomást eddig. Nem kérdeztem őket ennek okáról, tudtam enélkül is a választ: „nincs erre idejük”.

Próbát tettem képzőművészekkel is. Herbert Read ragyogó könyvei a modern festészetről, szobrászatról, Micheli vaskos kötete az avangardizmusról, azután Szabó György, Aradi Nóra művei az absztrakt művészetről és Lyka Károly, Artner Tivadar nagy összefoglalói szinte teljesen ismeretlenek maradtak. Már ami elolvasásukat illeti. Mert egyiknek, másiknak megvan a könyvei között egy-kettő ezek közül. Elolvasásukra még nem jutott idő. (Itt is öt közül egy olvasta el a Read-könyvet.)

Nézzük tovább a példákat. A biológiai—földrajz szakos tanár nem is hallott arról, hogy van Csillagászati évkönyv évente. A matematika—fizika szakos tanár nem csak hogy nem olvasta Niels Bohr, Einstein, Planck műveit, de még ezek magyar nyelven való megjelenéséről sem tudott. Még néhány villám-példa: a történelemtanár nem olvasta Horváth Zoltán sokat vitatott könyvét, a „Magyar századfordulót”, nem is hallott Hegel nagy művéről, amelynek a címe: „Előadások a világtörténet filozófiájáról”. Ugyanő még nem látta (!) az új, tízkötetes Világtörténetet.

Az agronómus, akivel ilyen „puhatolózó” beszélgetést folytattam, egyáltalán nem tudott semmit Bereczki Mátéról, a magyar pomológia megteremtőjéről. (Akinek pedig csodálatosan emberi és kivételesen gazdag élete külön haszonnal is jár a tanulmányozónak.)

74