Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1969 / 4. szám - HAZAI TÜKÖR - Zoltán Zoltán: Sorsok a homokon

vonások is. Például az, hogy a tanyarendszer gazdaságilag mindenhol átalakulóban van. Megváltozik — sokhelyen már meg is változott! — a tanyai gazdálkodás termelési szerkezete, de ez már egymástól eltérő vonásokat, nagyon színes, változatos képet mutat.

Az a tény, hegy a tanyai gazdáknak ma már 800 négyszögölön, — egy talpalatnyi földön — kell minél több értéket termelni, alapvetően a belterjes fejlődés irányába hatott. Mások azonban a lehetőségek ebben is a szőlőtermelő homokon és megint mások a tiszántúli kötött talajon. Nálunk a homokon az eddigi kétszintes termelési kultúra (szőlő és gyümölcsös) helyett a legtöbb helyen egy háromszintes termelési kultúra (zöldséges, szőlő és gyümölcsös) alakult ki, egy ugyanazon földdarabon, a talaj minél jobb hasznosítása érdekében. A háztáji szőlőt ma már nemcsak az jellemzi, hogy abban köztes gyümölcsös is található, hanem az is, hogy ezen a területen a szőlősorok között zöldségtermesztés is folyik. Tavasztól nyár végéig szépen sorjázik itt a zöldborsó, a zöldbab, a paradicsom, a burgonya és a gyökérzöldség. A lényeg az, hogy szüretre „letisztuljon” a termés! Addig viszont a talaj tavaszi vízbőségére alapozva a termőföld minden négyzetcentimétere valamilyen növény gyökerének táplálója, nem is egy, hanem egymás alatt több rétegben. Még a korábbi tanyaudvarok nagy része is zöldségeskertté vált. Megszűnt a tehén- és lótartás, kisebb udvar is elég. Helyét a veteményeskert foglalta el, amely sok helyen valósággal az ajtók küszöbéig ér. Virágágyakat pedig csak az ablakok alatt lehet találni. Ebben az a józan paraszti ökonómia húzódik meg, amely minden talpalatnyi földet gazdaságosan akar kihasználni.

Ezzel magyarázható, hogy a háztáji gazdaságok — amelyek a mezőgazdasági földterületnek csak mintegy 9 százalékát ölelik fel — az elmúlt években a legtöbb termék felvásárlásában 60—70 százalékkal részesedtek. Nem utópia az a felismerés, hogyha egész földterületünket ilyen belterjesen művelnénk meg, akkor hazánk valóban „tejjel-mézzel folyó Kánaánná” válna.

Az ilyen irányú törekvések természetesen nem korlátlanok. A homok közismerten sovány talaj. Csak akkor tudunk többet kivenni belőle, ha több tápanyagot is juttatunk bele. Ennek viszont az állattenyésztés az alapja. A homoknak azonban mindig ritkább volt az állatállománya, mint a feketeföldi részeknek. Ám ez a kevés állatállomány is erősen megcsappant, mert a 800 négyszögöl nem alkalmas a nagytömegű takarmánytermelésre. Kevés olyan gazda van, aki ezt a földterületet lucernával, répával, tökkel vagy kukoricával ülteti be, mert akkor így sokkal kevesebb lenne a hozam értéke, mint szőlőből vagy gyümölcsből. Mindenki a legértékesebb kultúrákat helyezi előtérbe. Vannak, akik az öreg szőlőket is kiszántják, a nyárialma- és szilvafákat kivágják, hogy helyére az értékesebb szamóca, őszibarack kerüljön. A takarmánytermesztésnek tehát a homoki háztájiban nincsen bázisa. Megszűnt a ló- és tehéntartás, leapadt a sertésállomány is, mert k—5 Ft-os kukoricával disznót sem érdemes hizlalni. Ami van még, az is csak a család kolbász és szalonna szükségletét hivatott biztosítani, bár a fő húsforrás most már inkább a baromfi és a galamb. Mivel a bolti húsellátásra a tanyai lakosság nem nagyon számíthat, a családok táplálkozása még elég konzervatív. Több kolbászt, szalonnát, füstölt húst fogyasztanak, mint városon, bár a baromfit most már nem sajnálják saját részükre is levágni. Örvendetesen terjed körükben a zöldfőzelék fogyasztása, amelyet ma már nemcsak ízesítésre használnak. Nem egy tanyai parasztasszonytól hallottam, hogy „ültetek én zöldséget jócskán, mert vitamin is kell a szervezetnek”. Két-három évtizeddel ezelőtt azonban a zöldfőzelék még csak a városi „kákabélű” embereknek való volt szerintük. Táplálkozásuk azonban még ennek ellenére sem teljesen egészséges. A tej hiánya miatt még elterjedtebb a pálinkás, füstöltszalonnás „früstök”, mint a tej vagy a tejeskávé. Kevés tej46