Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 4. szám - ÉLŐ MÚLT - Gyergyai Albert: Elek Artúr (1876-1944)
Ha már most műveit nézzük, az ismerteket és a kiadatlanokat (amelyek közül a kritikai cikkek, élükön a két Poe-tanulmánnyal, mindenképp megérdemelnének egy gondos és bőséges válogatást) — mit találunk? Novellái, a korabeli magyar novella-irodalom keretében, egyrészt mélyebb távlatot adnak a századkezdet oly gazdag s máig sem eléggé értékelt elbeszélő irodalmának, másrészt a kortársi termésben, kellő helyen és megvilágításban, olyan jelentőséget nyernek, aminőt magukban, külön- külön észre sem igen vehetnénk — mint mikor egy képtári terem szerencsés átrendezése egyszerre új varázst kölcsönöz egy-egy add'g elhanyagolt vagy gyéren világított alkotásnak. Ha h'hetünk az évszámoknak, ezek a novellák 1902 és 1941 közt jöttek létre, s e négy évtized legjellemzőbb novellaváltozatait képviselik témában s technikában éppúgy, mint stílusban és hangulatban. Vannak köztük Maupassant-szerű s minden valószínűség szerint a valóságból, vagy a valóság víziójából merített novellái, s bár talán ezek a legelevenebbek (mint pl. É j f é I vagy aVénusz-csillag vagy mint A S z e - relem kertje vagy Jakab afatalista), ezek emelik ki legkevésbé termékenyebb s erőteljesebb kortársai köréből — annál is inkább, mert nem egy főalakja azt a fáradt, bár tehetséges, nagyszándékú, de akarattalan embertípust képviseli,amely aDélibábok hősétől kezdve egészen a H a I á I f i a i ig már-már szinte több példányban szerepel az irodalomban, mint magában az életben. Gyermekkori emlékezései, amelyek hol csak hangulatképek, (Az ablakfülke, Őzike), hol kerek és önálló, nem egyszer mélyen költői elbeszélések (Lala néném, Sámi Ella, A Láthatatlan — vagy Az égszínkék csillag) már a kor legjobb, legeredetibb gyermeknovelláival vetekednek, s fanyarságuk, tömörségük, mértéktartó érzelmességük külön színnel gazdagítja ezt a máig is virágzó s nemcsak nálunk virágzó műfajt, amely nálunk is, másutt is az egyszerű igazságot nem egyszer hajlandó feláldozni akár a könnyebb humornak, akár a múlton való andalgásnak. A harmadik novellacsoport talán inkább irodalomtörténeti, mintsem egyéni fontosságú: egyfelől lírai útirajzok, művészetbeli élmények egy-egy útközben látott város, templom, kép vagy szobor ürügyén (Dinkelstühl — Blaubeuren — Souillac — A gondola, A harangláb, A vízivár — a legtöbb a huszas és a harmincas évekből), amelyek mintegy legmagasabb, legkomolyabb lendületei a lapok és folyóiratok egyre szaporább és sekélyesebb útitárcái nak és útinaplóinak (Eleknél mindig a műveltség, a műgond s a telített élmény egységében), másfelől és méginkább szimbolikus példázatok, látomások, álomképek a kezdő Nyugat legmerészebb és legjellegzetesebb prózatermései. Oly írások, mint a Nászhajó, mint Farsang, mint Maria, mint A platánsor (amely már-már egy Verlaine-vers parafráziásnak tetszhet), vagy mint a később keletkezett Repro- bus vagy Petrarca estéje (legenda, tájrajz, történelem és lírai merengés egy-egy kézzelfogható s központi élmény vagy téma körül) a novella egy új változatát hozzák a magyar irodalomba, s Jacobsen, Maeterlinck, Marcel Schwob, ÓscarWilde és mások nyomán a maupassant-i vagy mérimée-i formát prózai költeménnyé lágyítják. Ezen a téren Elek Artúr itt hol elődje, hol versenytársa a kor nem egy elbeszélőjének, Színi Gyulának, Jób Dánielnek, Révész Bélának, Cholnoky Viktornak s egy kissé még szeretett mesterének, Ambrusnak is, amellett mintegy prózai kísérője a Nyugatban bontakozó magyar költői szimbolizmusnak. Tanulmányai, krónikái, arcképei, emlékezései harminc éven keresztül a Nyugatnak minden, vagy csaknem minden számában fellelhetők, nem szólva az Újságban s másutt megjelent írásairól. Vannak kedves témái, amelyekre többször is visszatér, így Goethére, Stendhalra, Adyra, Móriczra, Péterfyre valamint kedves olaszaira, akiknek ő a leggyakoribb Nyugat-beli szószólója, míg a festők közt, Rippl- Rónai mellett, a nagybányaiak a kedveltjei. Senkiről sem szól annyira s annyi megértő gyengédséggal mint a vele egykorú s korán elhalt Színi Gyuláról, valamint Petrovits Elekről, a közelmúlt irodalmi és művészeti életének erről a két, jelentékeny, bár ma már félig elfeledett jelenségéről, — talán mert ro- konlelkeket látott bennük, szemléletüknél, ízlésüknél, kedvteléseiknél és sorsuknál fogva, vagy talán mert igazságot óhajtott szolgáltatni nékik, Színinek mint elbeszélőnek, Petrovitsnak mint műbirálónak s mint a Szépművészeti valóságos újjáteremtőjének. Bizonyos, hogy erősen vonzották a félénk, a hallgatag, az aggályos, a nehezen megszólaló vagy nehezen boldoguló írók, így például volt tanárai, Péterfy és Patthy Károly, (bár ugyanakkor éppoly hévvel harcolt az önérzetes Ferenczyért, vagy a csüggedetlen Rippl-Rónaiért), — másfelől, ahogy a nemrég elhalt Jean Paulhan is vallotta egész életében, Elek Artúr is azt tarthatta legfőbb kritikusi kötelezettségének, hogy ne a könnyen érvényesülő hírességeket töm- jénezze, hanem a homályban élőket segítse a napvilágra. Neki is, mint Péterfynek, mint Patthynak, mint Petrovitsnak, mint korábban annyi sok magyar műbarátnak és utazónak. Olaszország volt legszebb úticélja és második hazája, s nemcsak olasz festőknek és városoknak szentelt évről évre rajongó és ugyanakkor aprólékosan hű krónikákat, hanem az olasz irodalmat is fáradatlanul ismertette idehaza. Milyen szép volna egy új Elek-kötet, útirajzaival és tanulmányaival, De Sanctisról, Ferenczyről, Rippl- Rónairól, Petrovitsról, Giorgionéról, Puvis de Chavannes-ról s természetesen Edgar Poe-ról, s mily méltón egészítené ki egy ily kötet Elek ma még egyoldalú s befejezetlen arcképét! Bármily görcsös fájdalmat okozott is híveinek az a 44 tavaszán maga ellen fordított revolverlövés, meddő halottidézés és monoton siratás helyett legjobb művei újraolvasása a legigazibb jóvátétel — hisz ő mondta volt tanárával, a hallgatag és magános Patthy Károllyal kapcsolatban ezeket a rá, Elekre is annyira illő szavakat: „Bölcsessége olyan volt, akár a nagy természeté, amelynek minden napja egyben teremtés és temetés, s amelynek vigasztaló gondolata, hogy új életek sarjadjanak minden elpusztult élet hamvából.” 41
