Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1969 / 3. szám - ÉLŐ MÚLT - Heltai Nandor: Sisa Miklós

gozott. A személyi kultusz önkénye őt is meghurcolta. Másfél évtizedet töltött szibériai száműzetésében. 1955-ben tért haza. Azért fáradozik, hogy a humánum nemes eszméi maradéktalanul érvényesüljenek a szocialista államokban. A továbbiakban az ő szavait idézem, a lényeget illetően hitelességre törekedve.

— A Tanácsköztársaság elbukása nagyon felizgatta Miklóst. Órákig szótlanul fel-alá járkált. Hamarosan közvetlen veszély fenyegette életét. A veszedelmes bolsevikit egy carabieneri ezredes mindenáron Budapestre akarta toloncoltatni. Blüh Rika, érettségiző nagylány ritka személyes bátorsággal felkereste a polgármestert és katonai parancsnokot a végzés hatálytalanítása érdekében. Szívós fáradozását siker koronázta. A várost elfoglaló D’Annunzio is megismerkedett Sisával, és igen behatóan érdeklődött a szocialista forradalmak körülményeiről. Nyilván elsőkézből akart értesüléseket szerezni, meg divat is volt akkoriban az orosz forradalom. Udvariasan, de megjegyezte, hogy az internacionalizmus elvével semmiképp sem ért egyet . . . Sisával előzékenyen viselkedett. Az ő tanácsát is figyelembe vették, amikor elhagyták Fiúmét, és rövidesen Olaszországba utaztak. Itt született meg elsőszülött fia, Mario, aki 1945-ben tért haza a Szovjetunióból, ahol egyetemi tanulmányokat folytatott. A magyar emigráns az Olasz Szocialista Párt apparátusában dolgozott. Részt vett 1921-ben a livornoi kongresszuson. Az Olasz Kommunista Párt alapító tagjai közé tartozott. Majd a római szovjet követségre hívták, sajtóreferensként dolgozott.

Szabad idejében tanult, gondolkodott, írt, felmérte a megtett utat. Szaporodtak a kéziratok és fogyott a gyors hazatérés reménye. Felesége is mozgalmi munkát végzett. Elhatározták, hogy a Szovjetunióba költöznek. 1927-ben Sisa váratlanul rosszul lett. A diagnózis: fehérvérűség. Csak vérátömlesztésekkel lehetett ideig-óráig meghosszabbítani életét. A hír nagyon elszomorította a milánói munkásokat és százával jelentkeztek az ottani kórházban ápolt magyar forradalmár, olasz kommunista megsegítésére. Hiába. Július 13-án meghalt. Mindössze 36 esztendőt élt. Ebből is közel nyolcat külföldön. A gyászszertartáson a szovjet követség egyik vezetője búcsúztatta. Tragikus kéziratban maradt műveinek a sorsa is. Nővére egészen 1944-ig gondosan őrizte itthon hagyott feljegyzéseit, levelezését. A nyilas terrortól félve valamennyi iratot elégettek. A külföldön keletkezett műveket felesége, — aki később a Moszkvai Világgazdasági Intézetben dolgozott — vitte magával. Az özvegy a Szovjetunióban Boross F. László felesége lett. Második férje a sztálini önkény áldozataként fejezte be életét. A házkutatás alkalmával Sisa kéziratai is megsemmisültek.

Csodálatosan tiszta emberről szóltunk. Példája bizonyítja, hogy a haladásért, a progresszivitásért, a szocializmusért vívott harc megóvja a vidéken élő értelmiségit is a provincializmustól. Követett el hibákat is, egyszer-másszor rosszul ítélte meg a helyzetet, de sohasem tétlenkedett, sohasem nyugodott bele a meglevő középszerűségbe.

Kiváló ember volt, a polgári radikalizmus legjobbjai közül való. Révai József 1948-ban így értékelte a Galilei Kör, közvetve Sisa Miklós történelmi szerepét. „Ennek a mozgalomnak komoly része volt az 1918-as nagy háborúellenes tömegsztrájkok előkészítésében és ily módon a mozgalom egyik forrása annak a folyónak, amellyé a magyarországi baloldali munkásmozgalom különböző áramlatai az 1918-as októberi forradalom győzelme után kommunista párttá egyesültek. (Marxizmus, magyarság, népiesség, Bp. 1955. 55. p.) Sisa fiatal éveiben a nyugati haladó eszmeáramlatok tolmácsolására, átültetésére törekedett: 1917-től kezdve egyre gyakrabban találkozunk önálló gondolataival, a polgári radikalizmus illúzióinak kritikájával. Mind jobban eltávolodott Jásziék sok vonatkozásban kispolgári szemléletétől, mindinkább a dinamikus eszmék és cselekedetek domináltak tevékenységében: a marxizmus táján kereste a kiutat.

Gondolkodó, kutató elme volt és az előrehaladás érdekében vállalta a tévedések kockázatát is. „Konstruktív szocializmus” című tanulmányában így ír: „Tudatában vagyunk az emberi képességek végességének és az emberi hivatás végtelenségének.”

52