Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1969 / 3. szám - ÉLŐ MÚLT - Mezősi Károly: Petőfi Dunavecsén (II.)

itt Pápán, s noha tengődöm, de még is itt vagyok ...” — írta a tanév végefelé Szeberényi Lajosnak.55

A pápai tanulás az 1841—42. iskolai évben a költő tanulmányait tekintve igen eredményesnek bizonyult. Egy év alatt tulajdonképpen két osztályt végzett el: a Selmecen abbahagyott poétái (VI.) osztályt az 1842. év kora tavaszán különbözeti vizsgálattal pótolta, s közben végezte és befejezte a logicai (VII.) osztályt.50 Pápán Petőfi nagy kedvét lelte az iskolai ön képzőköri tevékenységben: „Édes örömmel függök serdülő „Képző társaságiunk növekedésén; és ez valóban növekszik ... A jövő évre zsebkönyvet fogunk kiadni, érdemkönyvünk jobb műveiből . ..”, írta Szeberényi Lajosnak, többször említett levelében. Tehát még további irodalmi terveket is szőtt a következő tanévre. Szeberényit tájékoztatta az önképzőkörben végzett tevékenységéről, jelezte, hogy július 30-án lesz „örömünnepük”, a képzőtársaság nyilvános ünnepsége a jutalmak kiosztásával, s augusztus 21-én fejeződnek be az iskolai vizsgák. Szeberényitől némi büszkeséggel kérdezte meg, hogy olvasta-e az Athenaeumban a „saját neve alatt” kijött versét.

A pápai életről, tanulásról, az ide fűződő irodalmi tevékenységről, sikerekről gazdag forrás- és emlékezésanyag tájékoztat. Csak egy körülményről hallgatnak a források: arról, hogy a Pápán töltött iskolai év idején Petőfi tartott-e fönn valamiféle kapcsolatot a szüleivel. Úgy látszik, az 1841. júniusi eltávozása Dunavecsétől olyan mély szakadékot támasztott a szülők és fiuk között, hogy a közeledés a pápai tanulás idején sem következett be. Sőt eleinte Petőfi még az iskolai nagyszünidőre sem szándékozott hazautazni. A szünidei tervéről Szeberényivel csak annyit közölt: „Septembert és octobert Békésben töltendem.” — Békés megyében, Mezőberényben lakott ugyanis pápai iskolatársa és másodunokatestvére, Orlay Petries Soma. Bizonyára az ő meghívására kívánta az egész szünidőt Mezőberényben tölteni.

Ismeretlen így az is, hogy mi bírta Petőfit mégis arra az elhatározásra, hogy hazalátogat Dunavecsére. Feltétlenül közrejátszott ebben a tanulmányaiban elért előrehaladás. Úgy állhatott ismét szülei elé, mint aki rátalált egy célhoz vezető útra, teljesítette anyja kívánságát. A borozóé, verse megjelenése az ország legelső szépirodalmi lapjában Petőfi számára bizonyára a legtöbbet jelentette, de a zsebében csörgött az önképzőköri díjnyertes balladájáért kapott két arany is. Felcsillant már előtte a diákpálya sikeres bevégzésének reménye, s amikor 1842 augusztus végén elhagyta Pápát, bizonyára maga sem gondolt arra, hogy véget ért az itteni tanulása.

Jól ismerjük a Pápáról Dunavecsére vezető út állomásait. Orlayval baráti búcsúest után Pápáról előbb Komáromba mentek. Három napig időztek Jókaiék vendégszerető családi körében. Innen Pestre, majd Dunavecsére utaztak.

Orlay késői leírására vagyunk utalva a viszontlátás és a szülők helyzetének megismerésében e másodszori hazatérés idején: „Az öröm, mellyel szülei hitük szerint jó útra tért fiukat fogadták, leírhatatlan volt, s Petőfi első magunkramaradásunk alkalmával e szavakat intézte hozzám: „Van-e a világon az én anyámnál jobb anya?”

Szivem szorult e két tisztes öreget oly szűkölködő állapotban látni, aminőben találtuk. Egyes bútordarabok és még meglevő ruhaneműek boldogabb múltjukról tanúskodtak s arcuk is, melyen a rosszra fordult viszonyok szülte mély fájdalom nyomai voltak láthatók, részvétre gerjesztő volt. Különösen anyjának szelíd arcán volt az észrevehető, kinek még mosolyába is bizonyos keserű vonás vegyült.” — Ezután következik a lakás leírása akocsmahelyiséggel, ahol csak az esti borozók elszéle- dése után állt be a csend. Említettük már, hogy Orlay emlékezését Ajó öreg kocsmárosc. későbbi vers téveszthette meg, mert a költő szülei Dunavecsén mészárszéket béreltek. Az E g y estémotthonc. Dunavecsén, 1844-ben írt költemény hatására is ráismerünk Orlay elbeszélésében. Itt írta anyjáról: „. . . a földön nekem van — Legszeretőbb anyám!”

Amit azonban, Orlay a Petrovits-szülőknek fiuk tanulmánya felőli érdeklődéséről közölt, meggyőzően hat: „Apja, anyja körülményesen tudakozódtak fiók Pápán töltött életéről, s a boldogság fénye ült arcukra, midőn elbeszéltük Sándor örömünnepen nyert diadalait, és hogy a legtekintélyesebb szépirodalmi lapban egy verse is megjelent. Ezt az öreg Petőfi se tartotta csekély dolognak, s kérte fiát, hogy csak ezután is maradjon az iskolák mellett, hol még híres ember válhatik belőle. Sándor meg kínálta szüleit a még meglevő két arannyal, de azok semmiképp sem voltak jrábírhatók, hogy azt elfogadják.”57

A viszontlátásnak ez a mozzanata, hogy a „tékozló fiú :”-nak vélt Sándor költői sikereinek első aranyaival is már szegény szülein kívánt segíteni, megható része e második dunavecsei látogatásnak.

Orlayval együtt egy hétig maradtak ekkor Dunavecsén. Távozásukkor azt a különleges utazási alkalmatosságot választották, hogy piaci árulnivalókat szállító, emberektől vontatott dereglyén tették meg az utat Pestig. Erről Orlay feljegyezte, hogy egy dalos kedvű csinos parasztlányt az esti, tűz körüli vidám pihenés alkalmával „Petőfi egy pár népdalára tanított be.” A későbbiekben látjuk majd, hogy Dunavecsén már 1844-ben a nép összejövetelein énekelték Petőfi dalait.58

Pestről Cegléden és Szarvason át több napig tartott az útjuk Mezőberénybe. Petőfi „egy egész hóig nálunk maradt” — írja Orlay. „Az iskolai szünidők határideje közeledett már, s Petőfi Pápára menetele előtt még szüleit is meg akarta látogatni, s Mező-Berényben tovább nem maradhatott.” Visszafelé utaztában Debrecen felé került. Csokonai sírjának felkeresése után „Hortobágyon át Tisza-Füred felé vette útját szokás szerint gyalog .. ,”59

Orlay abban az életrajzi adatközlésben, amelyet Petőfiről 1850 decemberében Münchenből S z e n d37