Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1969 / 2. szám - ÉLŐ MÚLT - Mezősi Károly: Petőfi Dunavecsén (I.)

mint az ország legnagyobb részén, a földesúri nagybirtokokon, A föld nélküli irredemptus vagy iparos, ha pénze volt, földvétellel felemelkedhetett a birtokos osztályba. Ez történt a költő családjában is. Itt még a szegény irredemptus ember is szabad volt.

A Kiskunság, az ő szülőföldje és a feudális viszonyok közt élő Magyarország különbségére, ennek társadalomformáló hatására felvidéki tapasztalatai közben Petőfi is utalt. Megdöbbent, amikor Sáros romjaihoz tett kirándulásuk alkalmával egy szegény lengyel fiú, akinek alamizsnát adtak, letérdelt előttük és a lábukat akarta megcsókolni, majd ezt a megállapítást tette:

„Átaljában mentül inkább közeledtem a Kárpátokhoz, annál nagyobb szolgaságot láttam, s ilyenkor megeresztém képzeletem szárnyait és leröpítém lelkemet szülőföldem rónáira, hol az emberméltóság a legalacsonyabb kunyhóban is magasan tartja büszke fejét”.17

Az említett ,,szülőföldem rónái’’ Petőfi szőkébb hazája: a Kiskunság. Földesura- ságot nem ismerő, szabad kisbirtokos paraszti társadalmával egy évszázaddal előbb járt ez a föld a feudális viszonyok közt élő Magyarországnál, bár annak részét alkotta. Szabadságukat és birtokrendjüket elérendő célként tekintették azok, akik a magyar reformkorban a jobbágyfelszabadításért küzdöttek. S ennek a Kiskunságnak fordított hátat a költő családja a szabadszállási vagyoni bukás után.

Nem maradhattak volna továbbra is a Kiskunságban, két évtizedes boldog életük színhelyén? Bizonyára maradhattak volna. Petrovits Istvánnak némi vigasztalást nyújtott tönkremenése után az, amit pere során egyik beadványában meg is írt: ,,már pedig ha hasznos ember nem lettem volna engemet Félegyháza Városa most újonnan sem hívna kebelébe.’’13 1839 szeptemberében hivatkozott erre, azzal az adatközlésével együtt, hogy a Kiskunság három városában, Szabadszálláson, Félegyházán és Fülöpszálláson, itteni tevékenysége idején, összesen 35 000 Ft-ta! „boldogította” e városok közpénztárát, a befizetett bérleti összegekkel. Óriási összeg volt ez a bérlők és bérbeadók vonatkozásában, s kétségtelen, hogy Petrovits Istvánt pontosan fizető, megbízható árendásnak ismerték. De mindent elölről kellett volna kezdenie, s aligha volna reménye, hogy az irredemptussá vált emberből még egyszer birtokos kiskun polgár lehessen. A szegénységet könnyebb lesz máshol elviselni, gondolhatta. Az is kétségtelen, hogy a perével foglalkozó kiskun és jászkun bíróságok, a nádori törvényszék tevékenységéből és döntéseiből azt láthatta, ezek nem eléggé álltak a maga igaznak vélt ügye mellé. A vagyonbukott, nincstelenné vált család teljes kiábrándultság érzésével fordíthatott hátat Szabadszállásnak és a Kiskunságnak.

Mit remélhetett Dunavecsén?

Kétségkívül sokkal kisebbszerű bérletet, mint a kiskun városokban. Minthogy ingó és ingatlan javainak elárverezése után minden pénzt a hitelezők kaptak meg, nem is lehetett módja nagyobb vállalkozásra.

Dunavecsén is, mint más földesúri birtokban levő helységben, a mészárszék, vendéglő, vám és vásárok jövedelmei — miként ezt az 1770. évi urbárium is magába foglalta — „a földes Urat Törvény és Királyi adományok szerint illetik", ezek „az Uraság részére szabadon fönt maradjanak”11. A Földváry nemzetség számadásaiból kitűnik, hogy Dunavecsén az uradalomnak a regálékból évente 1602 Ft jövedelme volt az 1840-es évek elején,15 de hogy ebből mennyi esett a mészárszék, illetőleg a vendéglő árendájára, és ezeket kik fizették be, arról a számadásokban nem találunk adatokat. Valószínű, hogy miként máshol, pl. Kiskőrösön is, az uraságtól a mezőváros vette bérbe a regále jövedelmeket, s alhaszonbérbe adta ki árendásainak. A dunavecsei helyi levéltár elpusztulása miatt a bérleti viszonyok Petrovits István itteni tevékenységének idejéből okmányszerűen nem tisztázhatók.

II. A költő családjának Dunavecsére költözése és az itteni bérlet problémái

Az életrajzi irodalomban Petrovitsék Dunavecsére költözése tisztázatlan és vitatott kérdés. Általában a Szabadszállásról történt egyszerű átköltözés az elfogadott álláspont, az idő bizonytalan meghatározásával. Találkozunk olyan adatközléssel, hogy a költő atyja „184-0 végén kibérli a kocsmát Dunavecsén s oda megy lakni."10 — Ferenczi Zoltán csak annyit mond, hogy Petőfi szülei Dunavecsén a szabadszállási „teljes bukásuk után, mint a falu kocsmájának bérlői, megvonultak.”17 —, Péchy Imre, aki a múlt század 70-es éveinek végén a legtöbb adatot gyűjtötte össze és közölte Petőfi és családja dunavecsei életéről, az ideköltözés idejét nagyon bizonytalanul körvonalazta: „Szabadszállásról 1840—41 év körül költözött át a költő családja Duna-Vecsére, anyagilag végkép tönkrejutva.”18

Ha Dunavecséről nincsenek is pontosabb értesüléseink a Petrovits család ideköltözésének idejéről, szabadszállási vonatkozású, újabban felkutatott okmányok között találunk olyan támpontot, amely a kérdéshez eligazítást nyújt. A Petrovits István vagyoni perének befejezéséről s z ó I ó és neki megküldött értesítés okmánya ez.

Az 1841. évi február hó 17-én Félegyházán Verbói Szluha Imre jászkun kerületi főkapitány elnökletével tartott „Kisebb Gyűlésen" a hármas kerület és a kiskun kerület vezetői.

41