Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 1. szám - HAZAI TÜKÖR - Nagy Piroska: Hercegszántó. Egy nemzetiségi falu a határszélen
Qiuqij r()ii'()ika H E RCEGSZÁNTÓ Dél lett, mire elértük az országhatárt, a hercegszántói vendéglőben ebédelünk. Tágas, tiszta terem, modern berendezés, jó fűszeres bácskai konyha. Rajtunk kívül csupán egy asztalnál ülnek vendégek, hétköznap van, őszi betakarítás ideje. A vidám asztaltársaság is munkaruhát visel. Bort isznak. A kép csak akkor válik érdekessé, mikor egy fiatalasszony jön sebbel-lobbal, megáll a társaság előtt, s bosszúságát leplezve tréfálkozik, hogy a férje talán elfelejtette megnézni az óráját. Hellyel, borral kínálják, de az asszony makacsul a falhoz támaszkodik és vár. Várja az urát. Az meg nyilván restelkedik a barátai előtt, mert csak iszogat, beszélget, mintha ott sem lenne az asszony, A fiatal nő délszláv típus, akiről így szól a dal: Szemöldöke a tenger nadálya, Szempillája a fecskének szárnya Eddig magyarul beszélt, de hirtelen rákezdte, a maga nyelvén mondta, mondta a csupa tűz sokác asszonyka, s a férj behúzta a nyakát, még a borát sem itta ki, megindult engedelmesen hazafelé az asszonya előtt. Sofőrünk, aki szereti, ha nőbarátnak és asszonyértőnek tartják, azt állítja, hogy a délszláv nők forrón szeretnek, és ádázul gyűlölnek. Lobbanékonyak, vígkedélyűek, — és nem tűrik az igát. Már kezdem megtanulni hányféle csoportot takar ez a gyűjtőnév: délszlávok. S milyen sokfélék, ha csak a magyarországi csoportokat tekintjük is. uács megyében találhatunk: horvátokat, sokacokat, szerbeket, bunyevácokat, akik magukat az irodalomban dalmatáknak nevezik, mivel Dalmácia határából jöttek a török elől, a Duna folyó mellől. A bunyevácok katolikusok, közöttük nem találunk görögkeletieket. Dr. Jankó János azt írja, hogy a töröktől kergetve jöttek a bunyevácok, a sokácok. Szántovára a sokacok telepedtek le az akkor puszta faluba, ahonnan ugyancsak a törökök pusztították ki a magyar lakosságot. A kánaán gazdagságú földre aztán visszaszállingóztak a magyarok is. „1894-ben Szántován már sok a magyar család, de az öreg sokácok emlékeznek még arra az időre, mikor itt magyarok nem voltak” — írja Jankó János. Hercegszántónak ma 3500 lakosa van, ennek 40 százaléka horvát és sokác. Az utóbbiak szoros kapcsolatot tartanak fenn a Jugoszláviában levő Béreg községgel, szinte minden családnak van ott rokona. Ugyanis a sokác legény nemrég még csak sokác leányt vett el, még szerbbel sem házasodott össze. Ha saját falujában vagy a környéken nem akadt hozzáillő, messze földre is elment menyasszonyért. Ma már összeházasodnak magyar vagy német leánnyal is, sőt már a vagyont sem igen nézik, lévén mindenki termelőszövetkezeti tag. Három szövetkezet van ebben az aránylag nem nagy községben, s mind a három szövetkezetben keverednek a magyarok, délszlávok. A családok átlag 50—60 ezer forintot keresnek évente a szövetkezetben. A lakodalmi szokások érdekesen alakulnak napjainkban: most már vendéglőben rendezik a vacsorát, a menyasszony hosszú nylon ruhát, fátyolt visel s végigüli a vacsorát az uszályos ruhában, de a menyasszonytánchoz felveszi a bőszoknyát az a falusi leány is, aki sohasem járt népviseletben. A régi szokások nagy részét megtartják, még a kontyolást is, akármilyen modern, rövid frizurát visel a menyasszony. Bekötik a fejét kontykendővel, úgy táncolhat. A magyar és a délszláv családoknál egyaránt ismeretes a lakodalmi termőág vagy élőág, amelyet szalaggal, pattogatott kukoricával díszítenek. Ezt viszik a lakodalmas menetben, majd a menyasszonytánckor elárverezik. Egyébként az élőágat karácsonykor is láthatjuk még idős házaspároknál, ez volt a karácsonyfa őse. Ovális alakja is ismeretes, ezt a gerendára akasztják karácsonykor. Amikor a közeli Csávolyon jártam, meglepett, hogy abban a kis faluban minden van, ami máshoz városi sajátosság. Hercegszántón is megvan minden kényelem, ami a közösség életét szolgálja. Hatszáz férőhelyes művelődési ház, 416 férőhelyes mozi, könyvtár, óvoda, iskolai napközi, öregek napközijei vendéglő, bálterem, bisztró, hangulatos kiskocsmák tamburazenekarral. Megjegyezzem: atamburások nappal tsz gazdák, ez az esti „mellékes” jövedelmük. Most építenek pártházat, vízmüvet, elkészült az autóbusz-váróterem, a parkolóhely. Az öregek napközije új intézmény. 27 férfi és nő van itt, akiknek egyébként nagyon szomorú lenne az élete egyedül. Nem mindegyik gyermektelen, de mégis magányos, elfelejtett. Az öregek napközije megoldja az étkeztetést és a társaságot. A vezető nő, a kedves, mindig vidám Marija Filákovics nagy tapintattal már rászoktatta a bácsikákat a mindennapos borotválkozásra, ingváltásra. Ügy jönnek be minden reggel, mintha vendégségbe jönnének. Könnyű a jót megszokni. Köztük a legszegényebb ember, akinek otthon kenyere sem volt, a minap szóvátette, hogy másnapos kenyeret kapott az ebédhez. Méltatlankodott, úgy megszokta a mindennapi puha cipót a mindennapi húshoz. A férfiak inkább kártyáznak, az asszonyok olvasnak vagy nézik a televíziót. Ebéd után alvás, majd hazasétálnak 6 81
