Forrás, 1969 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 1. szám - HAZAI TÜKÖR - Nagy Piroska: Hercegszántó. Egy nemzetiségi falu a határszélen
saját otthonukba. Az idős asszonyok egyrésze még népviseletben jár, 30 éve még ezt viselte az egész falu lakossága. Persze ez a viselet sokat változott az utóbbi száz év alatt. 1866-ban még azt írja Róna Sándor a Vasárnapi újságban, hogy a bunyevácnak éppen ellentéte a sokác nő, az európai indián. „A hajadon egyetlen testhez simuló ingben jár, derekát tarka öv keríti, haját lesimítja homlokára és toliakkal cifrázza.” A toll szeretete később is megmaradt a sokác nő fejdíszén, a perje vagy toliforgó 10—12 kócsag- toliból állt. S íme mutatóba néhány ruhadarab neve: pregacsa: kötény, maranka: keszkenő, csarapa: harisnya, kosulya: ing, csizme: csizma; hímzett sarokkal, a patákkal. Kedves, ahogyan egymást becézik a sokácok. A Fábián: Faba, Bonifác: Bona, István: Sztipa, Péter: Pera, Cecilia: Céca, Ágnes: Jánya, Magda: Mánda, Borbála: Bara, Vera: Vérka. A napközi öregasszonyai nézik az ablakon át a divatos fiatal lányokat, asszonyokat, s felemlegetik a múltat, saját ifjúasszonykorukat, amely nagyon keserves volt. Valósággal cselédszámban tartották a fiatalasszonyokat, meg kellett mosniuk apósuk lábát, zsírral kenegetni, megfésülni a férfiak hosszú haját. Rengeteg babonát gyűjtöttem az öreg sokác asszonyoktól, de most csak a vilákról szólók, a tündérekről, mert ennek költői szépsége van. Beszéltek a vilino kólóról, s azt mondták, magam is megláthatom azt a helyet, ahol tündérek járták a kólót. Menjek csak ki a rétre, ahol legzöldebb a fű, ott jártak. De nehogy a lábuk nyomába lépjek, kerüljem ki azt a helyet, mert rontás van ott. Ha valakit meg akarnak átkozni, azt mondják: Menj a vilák körébe! Akkor az illető beteg lesz. A vila rontó tündér, s még keveseknek sikerült legyőzni. Markó királyfinak sikerült, mert mikor szép hangú barátját megirigyelte egy vila, és a torkába lőtte nyilát, Markó buzogánnyal döngette a vila hátát míg gyógyfüvet nem adott. Esővarázsló énekre is megtanítottak, a dodolára: M i O É s O M O D e megyünk a falun által, dód a, dodola, afelhők égen által, doda dodola, si etve, ők sietve, doda dodola, gyorsabban ők futottak, doda dodola, Bort, búzát béharmatoztak, doda dodola. Marija Filákovics országosan híres népi énekes. Lánya, Danica a falu óvónője kíséri harmonikán. Lágy, szépségesen szomorú dallamokat hozott magával ez a nép, mennyi mélabú van még a szerelmi énekeikben is. Pedig Marija inkább vidám természetű. Barátnőjével együtt ő a sokác farsang főszereplője. Az itteni farsang különbözik a mohácsitól, sokkal szelídebb. Itt nincsenek rémisztő álarcok, ők a jelmezek szépségével vetélkednek: — Minden évben töröm a fejem, hogy új legyek. Tavaly cigánylánynak öltöztem és jósoltam mindenkinek. Egyszer egy évben meglehet mondani az igazságot. Kolleganőm török basának öltözött. Kicsi és kövér, nem kellett kipárnázni, tökéletes alakja van a basához. Volt vagy hatvan jelmez a legutóbbi farsangon is. Jó mulatság nálunk az asszonyok bálja. Oda férfi nem jöhet be, csak a zenekar tagjai. A férjek legfeljebb a vendéglő ablaka alatt kukucskálnak, vagy az ajtónyíláson át pénzt adnak be a feleségüknek éjfél után, nehogy pénzzavarba kerüljön az asszony. — Sohasem férkőztek be férfiak női ruhában? — Dehogynem! De meg is bánták. Leitattuk, csúffá tettük őket! Lehúztuk a felső ruhát, úgy dobtuk ki az ajtón. Én ellenben akár hányszor felöltöztem már férfinak. A múltkor is . . . Szövetkezeti táncmulatság volt, de valahogy nem akart vidámodni a társaság, nem volt hangulat. Volt ott egy katonatiszt, szemügyre vettem, a ruhája illene rám. Átöltöztettük civilbe és én jelentem meg a dobogón katona ruhában, még bajuszt is ragasztottam. Lejátszottam nekik, hogy mulatnék én, ha katonatiszt lennék. Mindjárt megváltozott a hangulat, kikerekedett a jó mulatság, hajnalban mentünk haza. Az uram csak arról tudta meg, hogy megint maskara voltam, hogy bajusszal ébredtem. Fáradt voltam már alvás előtt lemosni. Gyorsan és hibátlanul beszél magyarul, mégis többször aggódva mondja: — Nem tudok eléggé magyarul. Egymás között mindig a magunk nyelvén szólunk. Minden falunak megvan a maga krónikása, Hercegszántón is megtaláltam Bognár József tanár személyében. Bemutatkozáskor hangsúlyozta, hogy ő a magyar iskolában igazgatóhelyettes. Itt ezt meg kell szokni: délszláv iskola, magyar iskola. Érdekes a tanulók aránya. A magyar iskolában 293 gyerek tanul, a délszláv iskolában 95, noha a falu lakosságának 40 százaléka délszláv, s náluk sincs kevesebb gyerek. Ez már a vegyes házasságok eredménye, vagy az egyes délszláv családok tudatosan inkább 82
