Baár-Madas református felső leányiskola és nevelőintézet, Budapest, 1912

Önismeret. Türelem.

A cél magas; nem a fellángoló lelkesedés visz oda, amely kialszik, hanem a folytonos, állandó, éber munka. Íme a lágy vízcsepp idővel kivájja a kemény követ.

Türelem, önuralom: szürke matéria, az idevonatkozó fejtegetések kevés visszhangra fognak találni. Szó sincs róla, még azok közül is sokan, akik átlapozzák az efféle írásokat, úgy gondolnak majd a magasztalt türelemre, akár Petőfi a Felvidékre: „Tán csodállak, ámde nem szeretlek.“ Ez azonban ne szegje kedvünket, új és új példák óvjanak a hidegségtől, mely nagy betegsége a léleknek.

Növendékeink részéről, akiknek e sorokat szántuk, ezt az elmefuttatást két veszedelem is fenyegeti: egy kisebb és egy nagyobb. A kisebb abban állana, ha sokan nem értenének egyet valami oknál fogva annak a tartalmával. Ám ennél nagyobb baj lenne, ha osztozni lenne kénytelen az efféle írások sorsában, nevezetesen ha el se olvasnák azok, akikkel beszélgetni szeretne. A jók oltalmát kérjük s egy régi poétának (Horatius) szavaival végezzük beszédünket: „Ha tudsz ezeknél jobbat, közöld velünk őszintén, ha nem, velünk együtt vedd hasznát ezeknek.“

Dr. Pruzsinszky Pál.

14