Baár-Madas református felső leányiskola és nevelőintézet, Budapest, 1912

Hat nap a Tátrában

Hat nap a Tátrában.

Ugye láttak már valamikor egy csapat libát, amikor kis őrzőjük kihajtja őket a szabadba, ahol víg gágogással, szárnycsattogással szélednek szerteszét, úgy hogy csak nagynehezen tudja őket a libapásztor ismét összeterelni ? És ugye láttak már olyan intézetet is, melyet egyszer kivittek a szabadba hosszabb időre, ahol megszabadult a nyomasztó iskolai gondoktól és vidáman, boldogan tölthetett néhány napot? Vagy tán nem láttak ilyen iskolai kirándulást? Hisz akkor nem is tudják önök, hogy milyen hasonlóság van a libák és egy ilyen kiránduló leánysereg között! Nem igaz az, hogy mi volnánk a „libák“, nem hasonlítunk másban hozzá jók, csak abban, hogy mi is épp úgy örültünk szabadságunknak, mint ők, épp úgy lármáztunk, épp úgy szaladgáltunk és hogy épp oly nehéz volt minket is fékentartani, mint a Capitolium szent madarait, amikor valami magyar alföldi falucska határán szabadlábra kelnek.

Nos hát a Baár-Madas ez év május havában merész elhatározással kirándulást rendezett a Tátrába. Nagyon sokat láttunk, tanultunk az út alatt és boldogok voltunk, hogy Magyarország egyik legszebb vidékében gyönyörködhettünk. Mint egészen „komoly deákok“ nemcsak az ismeretszerzésre és tapasztalásra, hanem az élvezetekre is gondoltunk Nem hiányzott egyikünkből sem a jókedv, ami még növelte a kirándulás szépségét és kellemeit. Ha önök látták volna, milyen mulatságos volt az elindulás! Nagy izgalomban és ugyancsak túlbuzgón gyúrtunk be mindent a hátizsákjainkba. Siettünk, hogy minél előbb elindulhassunk. És végre csakugyan készen állott hosszú, álmatlanul töltött éjszakák után az egész csapat, jó meleg téliruhába bujtatva, télikabáttal vállain- kon, csak úgy dudorodó turistabatyukkal hátunkon. Az utcán mindenütt nagy feltűnést keltettünk, mindenki megbámult és ez hogyne tetszett volna ennek a seregnek, amelyben már 16 éves „nagy“ lányok is voltak. Végre ott ültünk a vonaton, mely mind messzebb

15