Baár-Madas református felső leányiskola és nevelőintézet, Budapest, 1921

Prológus

-4 f Z

Prológus.

Szálljon a hála tiszta hangja Szent szárnyadon, emlékezet,

S legyen lelkünk egy pillanatra Fehérebb, mint máskor lehet; Tekintsünk fel egy szebb világba. Hol üdvözítitek ' honja van,

Hová nem hathat földi lárma,

Honnét erőt nyer özvegy, árva S hová nem nézünk hasztalan!

II.

E földön minden elmúlandó — A sorskerék gyorsan forog —: Feltárul sir, fel kriptaajtó S mennek a földi vándorok.

Utánuk itt, a földi sorban,

Emlékül semmi sem marad S a lét helyén maroknyi por van Egylábnyi mélységes titokban Ott kint, a ciprusfák alatt.

III.

Megyünk a feledés honába:

Vak lesz a szem., a fül siket S hogy éltünk itt, a föld sarába', Egy szál virág sem őrzi meg;

De emléket állít magának,

Ki másnak adja kincseit,

Kit mindig bőkezűn találnak Szegényei a nagy világnak S akit rajongó szív hevít.

IV.

Rajongó lelkek két nemese, Halljátok-é ott fenn szavamf Tudjátok-é, hogy messze-messze Emlékezésiek napja vanf Hogy egybegiyult hálát rebegve Hajdanti sok kis lánygyerek, Kiket a hála kapcsolt egybe És iskolátok egyszeregye Egy életre nevelgetett?

Tudjátok-é, hogy iskolátok E honnak milyen oszlopa S hogy minden évben több virágot, Több lelkikincset ád oda?

Magyar hazánk termő rögében Örökké munkál lelketek S ha Isten van a magas égben, Szebbnek látjátok minden évben E földetek, e kertetek.

VI.

Madas Károly, nézd, ősi földed Manap mi gazdag kincset ad! Tudások magját elvetetted S ma százezer kalász fogad —

S az érzés, szülte sok virágöt — Mikor a lányszív dal-teli S a perc a múzsáktól megáldott — Dicső, nemes testvérbarátod,

Baár János kertje termeli.

VII.

Ti szellemek,, ti glóriások,

Ti áldott lelkű honfiak,

Bámulva nézünk vissza rátok Dicsér, bölcs lelketek miatt!

Jöhet a sorsnak bármi átka,

Előttünk példa lelketek:

Ti nem áldoztatok hiába ...

S míg hála lesz a szív virága,

Áldott legyen emléketek! . Antal Iván.