Amerikai Magyar Újság, 2010 (46. évfolyam, 1-8. szám)
2010-02-01 / 2. szám
AMERIKAI XLVI. évf. 2. szám - 2010. február MAGYAR ÚJSÁG Köszönet mindazoknak, akik színvonalas munkájukkal, anyagi támogatásukkal segítik a lap folyamatos megjelenését! A SZABADSÁG VÉGTELEN ELŐSZOBÁJA Bojté Csaba levele (nem csak) fiataloknak Többen kérdeztétek kedves, nagyra nőtt szép, gyermekeim közül, hogy mi a szabadság, mikor éreztem magamat igazán szabadnak. A szabadságnak sok arca van. Néhány kis mozaikkockát szeretnék nektek mutatni, életem néhány olyan pillanatát, mikor körülöttem szétszakadtak a láncok, és én éreztem, hogy szabadon felemelkedhetek és szállhatok. 1. Már játszottam a teológia gondolatával, és csendesen, a magam 25 éves fiatalemberi öntudatával álltam Csíksomlyón a sekrestyében, egy karácsonyi ünnepi szentmise előtti forgatagban. Életemben soha nem ministráltam, és ennek egyik komoly oka a csipkés, fodros ministránsruha. Gyerekkoromban édesanyám ha azt akarta, hogy valahova ne nyúljak, akkor odatett egy kis darab vattát, csipkét, fodrot, és én a magam fiús keménységével azt messziről elkerültem... És akkor ott a szép csendes karácsonyi misén a jó Romuáld testvér felkért, hogy perselyezzek. Válaszomra nem is várva, szoknyát adott rám és egy csipkés karinget, a kezembe nyomott egy zörgős perselyezőt, és már kint is voltam a templom hajójában. Egyből leizzadtam, úgy éreztem, hogy minden szem rám tapad. Láttam magam előtt a nagy tömeget, és benne a sok ismerőst, azokat a lányokat, kik előtt én is, mint minden fiú, imponálni szoktam, és most mint egy koldus, nyújtottam eléjük a folyamatosan csilingelő kis perselyt az adományokért. Hihetetlenül nehéz volt! Magamban csak egyetlen mondatot ismételgettem: Szeretlek, Uram, nagyon szeretlek! Feladatomat bevégezve, emlékszem, leültem a padba, és lassan egy hihetetlen szabadságérzés szált meg... éreztem, hogy szabad vagyok! Szabad, mert nem az emberek szemében való megfelelési vágy vezetett, hanem a szolgáló szeretet és a jóság. Talán akkor éreztem először igazán szabadnak magamat... (Folytatás a 3. oldalon)