Amerikai Magyar Újság, 2009 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2009-04-01 / 4. szám

16 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2009. április Lenk mongol fejedelemről, akár a kínai császárok valamelyikéről, akár Nagy Szolimán szultánról le­gyen szó. Hímzett, kézzel festett, igazgyöngyök­kel és drágakövekkel ki vart, aranysújtásos sely­mek, bársonyok, damasztok, muszlinok tobzódá­sa, melyek felületes leírása is oldalakat venne igénybe. Aztán jött a XX. század! Föltalálták a müsely- met, a nylont, s a régi idők pompájából alig ma­radt egyéb néhány ki fakult foszlánynál; az is főleg a sírokban, ahol a balzsamozásra használt vegy­szerektől átitatva, jobban ellen tudott állni "az idő vasfogának". Vajon, tudjuk-e, hogy a "selyem-út" vándorai és kutatói közt több neves magyar is volt? Csak pél­daként említem Vámbéry Ármint (1832-1913), aki dervisruhában kóborolta végig a veszélyes kö­zépázsiai vidékeket és Stein Aurélt (Sir Aurel Stein, 1862-1943). Mindkettőnek a tudományos munkássága könyvtárnyi! (Nagy kár, hogy a nyu­gati világ “angolokként” tiszteli és tartja nyilván őket.) * Ne gondoljuk azt, hogy amit föntebb vázoltam, valami aktualitását vesztett, porosodó legenda, nosztalgiás múltbafordulás. Az 1900-as évek végén az UNESCO nagysza­bású tervet dolgozott ki a "selyem-út" (vagy aho­gyan ők nevezték: "a dialógus útja") újraértékelé­sére és tudományos kutatására. Több expedíció in­dult és indul még majd el ezzel a céllal: a szá­razföldön, a sztyeppéken keresztül és a tengeren... A munkálatok lelkes koordinátora, így indokol­ta meg ezeket az erőfeszítéseket: "Azt akarjuk felderíteni, hogy ez a 'selyem- útnak' nevezett hatalmas kommunikációs vonal, - mely Kínától Portugáliáig biztosította évezrede­ken át az összeköttetést -, milyen mértékben és hogyan befolyásolta az általa érintett népek lelki­világát, kulturális, gazdasági életét, s mi volt a titka annak, hogy olyan sokáig használható ma­radt? A mi célunk a béke és együttműködés ki­építése. Azért fordulunk vissza a múltba, hogy megmutassuk a ma oly iszonyúan gyűlölködő né­peknek, hogy mennyire egymásra vannak utalva és a huzamos együttműködés milyen mély nyo­mokat hagyott bennük - az ideológiai, nemzeti, történelmi és földrajzi különbözőségek ellenére. Jobban meg kell ismemi és elemezni azokat az összekötő szálakat, melyek egy nagymérvű szoli­daritás létrehozásához szükségesek". Szép és nemes célkitűzés. Megvalósításában több mint 1000 különböző származású tudós mű­ködik közre, s gondolom a költségek is tetemesek! Az eredmény?? Nem mondta-e a mi Deák Ferencünk, hogy "a jó ügyet szolgálni akkor is kötelesség, ha a sikerre nincsen remény"!? De hátha! De hátha?? Kopjafát állított a székelyföldi Nyergestetőn Só­lyom László köztársasági elnök az 1848-49-es forradalomban és szabadságharcban elesettek emlékére szombaton. Az államfőt szállító gépko­csikonvoj helyi idő szerint délután valamivel négy óra után érkezett meg a Hargita megyében lévő Nyergestetőre. Addigra már jelentős tömeg - a szervezők szerint több mint kétezer ember - gyűlt össze a hegytetőn, a gépkocsik a hegy mindkét oldalán hosszú sorokban parkoltak a szűk út mentén. A sűrű hóesésben és a hideg szélben nagy tapssal fogadták a magyar államfőt és kíséretét. Az ünnepségen jelen volt Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnö­ke is. Hargita és Kovászna megye önkormányzati vezetői, a környező városok és falvak polgármes­terei ugyancsak részt vettek az ünnepségen, szá­mos településről csoportosan, küldöttségben ér­keztek a magyarok. Sólyom László a román és magyar sajtó kép­viselői előtt kifejezte meggyőződését, hogy ami­kor egy államfő egy másik országban élő nemzeti kisebbség tagjaival együtt emlékezik meg egy nemzeti ünnepről, az hozzájárul a két ország kapcsolatának javulásához. Újságírók mostani utazásának körülményeiről kérdezték az államfőt, aki így felelt: "Furcsának tartom a történteket, de hát itt vagyok. Ezt majd a két külügyminisztérium tisztázza egymással. Arra kérdésre, hogy miként értékeli, hogy a román hatóságok visszavonták le­szállási engedélyét, az elnök azt mondta: "Nagyon furcsának tartom". Hozzáfűzte: ezt barátságtalan gesztusként értékeli. Lapunk megtalálható és olvasható Tapolcán a városi könyvtárban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom