Amerikai Magyar Újság, 2009 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2009-03-01 / 3. szám
8 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2009. március Saáry Éva VASÁRNAP VERONÁBAN Verona központjában, a Piazza Brá-n vagyunk, ahol hétköznaponként vidékies fontoskodás, vasárnap pedig jóllakott polgárok borízű tereferéje folyik. A kávéházi asztalok márványán karcsú üvegekben kelleti magát a valpolicella, ciprusos dombok üdvözletét köszöntve a szomjas vendégre. Istenáldotta, mosolygós táj ez, alig egy kurta lépésre a Garda tótól. Gyümölcseinek ritka zamata, mezőgazdasági vásárainak dús választéka messze földről vonzza ide az érdeklődőket.- "Ez itt Kelet és Júlia a napja!" - tárom ki tréfás pátosszal karjaimat, pedig ebben a szelíd, ünnepi délelőttben legkisebb nyoma sincs a tragikumnak. Amerre nézek, mindenütt tavaszi illatokba burkolózó fák, s a szökőkutak torkából fürge villanásokkal magasba röppenő vízsugarak.- Hohó, ne olyan gyorsan! - csillapít utitársam. - Kezdjük előbb a rómaiakkal! - s tekintetét követve fölfedezem a rozsdáskülsejü, öreg arénát. Goethe is ezt csodálta meg először a városban, csak az Ő idejében még kereskedők butikjai töltötték ki a földszinti helyiségeket, s ritkán fordult elő, hogy megelevenedett a belső porond. Ma túristák nyüzsögnek a falak tövében vidám, soknyelvű zsongással. Magas póznákon a hagyományos "Sta- gione Lirica" műsorát hirdető plakátok: Aida (látványos rendezést téve lehetővé, ez mindig a fő attrakció!), Rigoletto, Traviata, Othello... Ezek a szabadtéri operaelőadások az európai zenei élet nagy eseményei. Nyirkos hideget lehelő bejárati üregen keresztül érünk a vakító lépcsősorok gyűrűjébe. Voltaképpen, semmi látnivaló nincs - mégis lenyűgöző: a római Colosseum után a legnagyobb méretű ránk maradt cirkuszépítmény! Nézelődöm, bámészkodom, s egyre jobban kezd káprázni a szemem. A grádicsok sarkában elemózsiájukat majszoló, fakó arcaikat a nap sugárözö- nében áztató látogatók eltűnnek, hogy helyüket átvegye a szenvedélyesen moraj ló, felajzott tömeg... 25.000 néző! Lent, a sárga fövenyen gladiátorok síkos izmai fonódnak egymásba, lovak prüszkölnek toporzékolva a startoszlopoknál , s valahol, a sötét ketrecek mélyén felüvölt egy türelmetlen oroszlán... "Majd megtudod, mily sós kenyér a másé; s föl- és lemenni, milyen kínos ösvény, keserves lépcső az idegen házé!" figyelmeztették Dantét a Paradicsomban, de az óvás bizonyára nem vonatkozott a veronai Scaligerekre, akik, a korabeli kényuraktól eltérően, nem vérrel és erőszakkal, hanem műveltségükkel, nagylelkűségükkel pompáztak. Házukban szerető otthonra talált a bujdosó költő. "Az első menhely, mely készítve vár, az hogy a Nagy Lombárdi kegye rádszáll, kinek címere: lépcsőn szent madár, s kezed minden nyájasságában áskál, hogy kettőtök közt, vevésből-adásból az lesz előbbi, mi utóbbi másnál." jövendölteti róluk magának. Ma itt nyugosznak már mind örök dicsőségükbe merevedve a csipkés tomyocskák erdejével borított fehér márvány sírboltokban; csak Dante pártfogójának, Can Grandenak álmát őrzi kardos lovag a Santa Maria Antica kapuja fölött. Magának a Nagy Álmodónak alakja a Piazza dei Signori reneszánsz palotákkal körülvett, meghitt négyszögében tűnődik egykedvűen az idők változásán. Mikor még porhüvelyben koptatta ezeket a köveket, a száműzetés keserűsége vont mély ráncokat az ajka köré, s egy születőben lévő túlvilág lázas árnyai settenkedtek a nyomában. Ma pufók gyermekek riogatják lábánál a pimaszul szelíd galambokat, s büszke veronai apák kezében kattog szünet nélkül a fényképezőgép... Csak az Adige partja őrizte meg a régi, fülledt csöndet. Vagy az sem?? - A folyam most erősen visszahúzódott ágyába, sekély vizét kavicstorlaszok szalagja fogja közre.- Milyen furcsa ez a híd! Középkoriasan vaskos és mégis olyan üdék a kövei, mintha vadonatújak lennének!- A németek fölrobbantották a háború alatt s aztán korabeli stílusban állították helyre. Tehát, ezt a barátságos kisvárost sem hagyták érintetlenül a háború borzalmai. Ki tudja, mennyi hullát hömpölygettek már tenger felé a piszkos, sárga hullámok! Új és régi háborúk ártatlan áldozatait... (Verona évszázadokon át az Észak-déli utat őrző fontos erősség volt.) Most azonban béke és áhitat uralkodik itt. Az
