Amerikai Magyar Újság, 2009 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2009-03-01 / 3. szám
2009. március AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 9 ősi vár bástyáin, a parti sétányokon szerelmesek an- dalognak, s távolabb, a San Zeno templom dombor- müvekkel telezsúfolt bronzkapuja előtt harsány fiúk lábai közt szökdel a labda. A kőoroszlán fejének támaszkodó, beesett mellű, fiatal káplán irányítja a játékot. Néha-néha leveszi, s gondosan megtörölge- ti izzadságtól és portól homályos szemüvegét. *- Megmutassam Júlia házát? - pattan elénk egy borzas szellem, amint kilépünk a virágpiac ponyvával fedett, üres bódéi közül. Esteledik. Hosszúra nyúlt árnyékok fintorognak.- Tybalt, a vad Tybalt! - villan belém egy röpke pillanatra, de az előttünk ugráló alak nagyonis jelenkori megvetéssel von vállat.- Nem érdekes az ajánlat? Jó. - s már surran is tova macskatalpon, hajlékonyán. A loggiák hűvöséből azonban még vissza-visszapendül ideges hangja: "La casa di Giulietta, la casa..." Félénken botorkálunk a processzió nyomában, mely izgatott mohósággal préselődik be az alacsony kapun. Berregnek a videokamerák, filmfelvevőgépek, félhangosan böngészik a márványtáblákra vésett Shakespeare-idézeteket, míg a magas falakkal határolt, szűk udvar sarkában, melyből végképp elillant a nap arany foltja, fáradt kereskedő kínálja portékáit... A levelezőlapok tükörfelületéről Júlia mint szőke démon néz vissza ránk (pop-énekesnő!), a szenvedélygyötörte Rómeóból pedig alig maradt más egy negédes pillantásnál.- Nem, nem, menjünk innen! A magas kőerkélyről bizonyosan rég tovaröppent a halhatatlan szerelmesek lelke! Az öreg tornyok még rózsaszín fényben izzanak, de a Piazza déllé Erbe nyirkos és sötét. Sokasodnak a sejtelmes zugok, s a polgárok arcára - a nappali mosolygás játékosan szétfutó ráncai helyett - komor barázdák rajzolódnak. Minden ház egy-egy műemlék. Itt egy kiugró sarokbalkon, ott egy díszes párkányzat, kovácsoltvas-virágokkal elzárt kút... Talán itt, éppen erre a csorba kávára telepedett le egykor Júlia, hogy kínzó gondjai közt megpihenjen. Neszektől sűrű a levegő. A mélyöblü kapualjakban, a sápadt Madonninák előtt reszketve pislog a mécs... * A Montaguok palotája valóságos erődítmény. Hogyan is lehetett kedve valakinek állandóan itt lakni? De akkor minden épület ilyen volt: csupá torony, lőrés... s a csipkés mellvédek mögül féltékenyen figyelték egymást a vérbosszúba köveseden családok - sokszor két-három nemzedéken át! A sikátorokban esténként fáklyás szolgák mutatták az utat, s nem egyszer verte föl a csöndet kardok pengése, halálordítás... "Jöjj, nézd a Montaguok és Capulettek..."- idézi Dante az elrettentő példát a Purgatórium ösvényein. Az Adige felől észrevétlenül föltámad a szél. Friss illatokkal önti nyakon az álmában pihegő várost, s valahonnan halk zene akkordjai szivárognak az utcára... Capuletéknél áll a bál! Júlia táncol láb- újjhegyen, lesütött szemmel. De hirtelen megáll, felfigyel. Az éjszaka odvából, vad légáramlás kíséretében fiatal férfiak toppannak a fénybe. Arcukon álarc, övükben hegyes tőr. Romeo jön, a halálos ellenség, hogy neve pár órával később már sóhajok közt röppenjen fel a borostyános ablakból: "O Romeo, mért vagy te Romeo? Tagadd meg az atyád, neved hajítsd el, s ha nem tészed meg, esküdj édesemmé, és nem leszek Capulet én se többé". * A város határában egy feldúlt kolostor csonka oszlopait őrzi a kegyelet. A szomorúfüztől árnyalt kert közepén vaskos kőkút áll. Szétkívánkozó darabjait vaspántok tartják össze. A rozsdás csiga már ugyancsak régóta búslakodhat vödör nélkül. Ide, ennek a zárdának a kriptájába temették valaha a szép párt. Vagy csak Júliát?? - A márványkoporsó, melyet a kíváncsi idegenek fényesre simogattak, csorba és üres. Hová lettek a holttestek? Milyen végzet szórta szét poraikat a világ négy tája felé? Ki tudja!? Talán nem is Capuleték lánya feküdt ebben a szarkofágban, hanem valaki más... Dehát, nem a történelmi hitelesség a fontos, hanem a hit! Egy hüs szögletben a stratfordi költő mellszobra. O nyitott kaput a veronai szerelmeseknek a halhatatlanság házába. "...mert még regékbe sincsen arra szó, mit szenvedett Júlia s Romeo". A februári számunkban Saáry Éva, Riport a téli Budapestről című cikkében elírás törént: Január közepén nem a Világbank igazgatója, hanem a Nemzetközi Valuta Alap igazgatója látogatott Magyarországra. ASzerző, és az Olvasóink elnézését kérjük.
