Amerikai Magyar Újság, 2009 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2009-06-01 / 6. szám
2009. július AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 17 Saáry Éva A VÉN TENGERÉSZ A "Jobb itt, mint a szomszédban" nevezetű kis antwerpeni matrózkocsmában ebédelünk. Kikötővároshoz illően, fekete kagylók (moules) és más "tengeri herkentyűk" kerülnek az asztalunkra.- De miért "jobb itt, mint a szomszédban"? - kérdezem vendéglátómat, akit a flamand unokák után, én is egyszerűen "Bonpaa"-nak szólítok.- Azért, mert ott van a rendőrség. - kacsint huncut mosollyal. Előrehaladott kora ellenére, délceg, egyenestar- tású férfi, akinek mint hírlik, még most is vannak romantikus “kalandjai”... * Ismeretségünk 1947-ből datálódik, mikor 17 évesen, Mindszenty hercegprímás és az Actio Ca- tholica jóvoltából, párhónapos tanulmányútra érkezve Belgiumba, egy Antwerpen környéki falu, Braschaat-Polygon apácaiskolájában nyertem elhelyezést. Két bentlakó kislány (Mathilde és Simone) részben magyar származású rokonai vasárnaponként engem is kivittek Schootenben lévő otthonukba. Mesebeli mézeskalács-ház! Minden miniatűr: a felső, kerek üvegablakon át világítást kapó, zsúfolt szalon, a hálóhelyiségek, a konyha s a hátsó "nadrágszíj"-kert, ahol a virágágyak közt Bon- paa utolsó hajójának másfélméteres makettje s a kanári kalitkája áll. Vidámság és madárfütty... A nappali díványa fölött, a szoba méreteihez képest aránytalanul nagy olajfestmény: tajtékzó, haragos, zöldhullámú tenger, a bútorokat díszítő rengeteg apró csecsebecse között pedig sárgaréz hajólámpák, kínai porcelánok, afrikai ébenfaszobrok... hosszú, világkörüli utazások dédelgetett emlékei. Végtelen délutánokon keresztül hallgattam Bonpaa-nak (Albertus Carolus Cornelius Lahaye volt a hivatalos neve), az öreg "tengeri medvének" különös, kalandos történeteit - forgószelekről, napokig tomboló viharokról, csodálatos megmenekülésekről, de tarkán nyüzsgő távolkeleti kikötővárosok látnivalóiról és veszedelmeiről is. Ezek a mesék fölzaklatták amúgyis zabolátlan képzeletemet, Bonpaa pedig ragyogott az örömtől, hogy új hallgatóságot talált magának.- Ennek a kislánynak vérében van a nyugtalanság. Meg fogjátok látni, egyszer majd 0 is útrakel a távoli földrészek felé. - jegyezte meg, s valóban úgy is történt. Mikor az 56-os Forradalom kiszabadított a kommunizmus bilincseiből, megvalósíthattam legmerészebb álmomat: Francia Egyenlítői Afrika Gabon nevű tartományába kerültem olajkutató geológusnak, de ez már egy más történet. Bonpaa elismerő szavai (s ezt csak sokkal később értettem meg) nem is annyira nekem, inkább a fiának szóltak, aki nem örökölve apja szertelen kalandvágyát, inkább megmaradt az anyja szoknyája mellett, és követte a józan, nyárspolgári hagyományokat. Kitanulva a villanyszerelő szakmát, egy ipariskolában lett tanár. Soha ilyan kiáltó ellentét, mint ez a két ember: a merész, vidám, fürgemozgású apa és a sokdioptriás szemüvege mögül a világot jóindulatúan de gyanakvással figyelő, cammogó, pocakosodó fiú! Ahogyan mondani szokták, "egy világ" választotta el őket egymástól. 1947-es beszélgetéseinket azután csak 57 tavaszán, majd Afrikából történt végleges visszatele- pedésem után, a 60-as években tudtuk folytatni. Valahányszor csak tehettem, ellátogattam Antwerpenbe, főleg a vén tengerész miatt, akit a nagy korkülönbség ellenére, szívembe zártam. Filmként peregnek előttem a képek: a "Jobb itt, mint a szomszédban"-vendéglő (amiről fentebb beszéltem), a város főterének magas, keskeny, csúcsos házai, a kikötői dokkok, a kalózok vára, és a Tengerészeti Múzeum, melynek tárgyait hatszor is végig kellett néznem - a régi mérőónoktól az iránytőkig. De Bonpaa nemcsak az óceán végtelenségét, hanem a művészetet is szerette! Noha nem volt sok iskolája, el-eljárt a Szépművészeti Múzeumba, meg-megállt, sőt még jegyzetelgetett is a noteszába az érdekesebb képek (Rubens, Rembrandt, Van Eyck...) előtt. Családja ezt a szenvedélyét sem osztotta. Egyképpen értetlenül álltak a tenger és az emberi lélek kiszámíthatatlansága előtt... * Az utóbbi években ("bokros teendőim" lévén) keveset jártam a nagy flamand kikötővárosban. A
