Amerikai Magyar Újság, 2008 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2008-07-01 / 7-8. szám
2008. júl.- aug. AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 25 GÓLYAFÉSZEK Borcsa néni, bácskai szülőfalum gyepsorának lakója a napokban Budapestre látogatott, és hozta magával kis unokáját is, Misikét. Bekopogott hozzám egy délelőtt, és megkért, vigyáznék Misikére, mert ő a rokonokkal az üzleteket járja. Sok mindent szeretne vásárolni. Vállaltam, van időm, én úgyis otthon betegeskedem, legalább kifaggatom a gyereket, mi újság mostanában a faluban. Miről beszélnek vasárnap délutánonként a gyepsoriak. Misiké értelmes fiú volt, mindent elpletykált. Legtöbbet persze a családról mesélt, a kis házról, a kerti diófáról, a kisborjúról, s így került szóba a gólya is. Egyszerű a történet, az ősszel a gólyapár közül csak az egyik indult vándorútra. A másiknak megsérült a szárnya, a régi fészkében maradt. Meghatóan mesélte el a gólyapár búcsúzását. A távozó madár egész nap csak kelepeit, féllábon állva verdesett a szárnyával, aztán útra kelt a csapattal. Hosszú az út a melegebb tájakra, lehet, hogy vissza se tér, vagy talán útközben baj éri. Lehet, hogy búcsúzáskor újra hűséget fogadtak egymásnak... "Aztán lejött az udvarra a gólya, amikor a mama etette a baromfit, mert éhes volt - mesélte, és elmondta, hogy az istállóban a kisborjú mellett készített számára télire vackot, kis meleg fészket az árván maradt madárnak. A konyhából lopva hordta ki neki az ételmaradékot, olykor szemet is. De legjobban a húst kedvelte a gólya. "Kitelelt a madár, a szárnya is meggyógyult, az első tavaszi napon egy kis segítséggel már vissza tudott menni a fészkébe" - mesélte Misi. Aztán együtt várták a párját. Egymás után érkeztek a falusi házak kéményén üldögélő fészkekbe a visszatérő madarak. Csak az ő gólyájuk nem jött. Még akkor sem ért vissza, amikor a nagyival Pestre indultak. Lehet, hogy közben történhetett vele valami. Megnyugtattam. Vigasztaltam is: előfordulhat néhány napi késés, de azért biztosan visszatér, mert a gólyáknak is ez az igazi hazájuk. Legyen csak türelemmel... A nagyi közben bevásárolt, Misikének is vett egy pár szandált, aztán összecsomagolt és hazaindult. Feleségem kikísérte őket a pályaudvarra. Én meg el is feledkeztem az esetről sok gondom közepette. Aztán egy este, már lefekvés után visszaidéztem magamban a gólya történetét. Egyre gyakrabban gondoltam rá. Tűnődtem: vajon mi lehet azzal a hűtlen madárral? Ha emberi társadalomban szokásos logikával közelítek hozzá, akkor még azt is elképzelhetem, hogy a gólya eladta a fészkét. Szép lakás! Remek kilátás! Rálátni a kémény tetejéről az egész utcára. A szomszédban lakó Teri néni baromfiudvarára is. Ahonnan fel lehet olykor-olykor egy kukoricaszemet is csípni, szinte észrevétlenül. És közel a gyepsor végén a községi legelő, amelynek kis patakjában víz csörgedezik a nyári melegben is. És békák sütkéreznek a partján. Micsoda zsákmány! Az ilyen gólyafészkeknek nagy az értékük. S lehet, hogy az elröpült madár ezért áruba bocsátotta. Ki ad többet érte? így szokták az emberek, és a gólya tanulékony madár. Az is eszembe ötlött ezen tűnődözve, hogy talán a .gólyamadár más huncutságot is ellesett tőlünk, emberektől. Megcsalta a feleségét. Talált magának egy másik gólyát, annak csapja most a szelet, csábosán csattogtatva a csőrét. Egy gólyára lelt, a szomszéd faluból. Majd ahhoz is megy vissza, nem kell neki a régi párja. S amikor erre gondoltam, keserűséget és haragot éreztem. Hát a gólya sem különb az embernél? Külső csínek csábítják, semmibe veszi a lélek belső szépségét, a harmóniát? Tegnap aztán megkönnyebbültem. Levelet küldött a Misi gyerek. Megköszönte a szíveslátást, beszámolt a hazautazás bonyodalmairól is, mert téves vonatra szálltak, aztán a levél végén, csak úgy mellesleg odavetve azt írta: "Az ám, hogy el ne felejtsem, a hét végén megérkezett végre a mi gólyánk is... Volt nagy öröm..." Örülök, hogy van még értéke a hűségnek és a hazaszeretetnek. Legalábbis a madarak között... Illés Sándor mno.hu--Film siker Iránban a Jézus életéről szóló film. A „Jézus, Isten szelleme” című film híd lehet a muszlimuk és a kersztények között. A film rendezőjének, Nadir Talebzadehnek a munkáját októberben kezdték játszani a teheráni mozik, a film olyan sikeres volt, hogy az iráni állami televízió műsorára tűzte egy sorozat formájában.
