Amerikai Magyar Újság, 2008 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2008-05-01 / 5. szám
2008. május AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 3 r Édesanyám mosolya... (Folytatás az 1. oldalról) Kiléptem az életbe a szülői házból, akkor is a kapuig kísért és szótlanul hullottak a könnyei. Távolról már csak a zsebkendőjét láttam, ahogy szemét töröl- gette... A háború megpróbáltatásában büszkén viselte a sorsát. Édesapám szenvedése miatti mélységes fájdalmát csak kisírt szeme árulta el. A gyászban, a magányban is sugározta a vigaszt, az erőt és mindenen áttört a mosolya. Ha a messzeségből hazaérkeztem, órák hosszat várt a kiskapuban. Ezt a képet a lelkemben az elszaladt évek naggyá és felejthetetlen emlékké tették. Még halálos beteg volt, de ha reggel kinyitotta a szemét, kedvesen mosolygott rám, felülemelkedve az elmúláson is. Közeledett a vég, amikor hazavittem kicsi falujába, ahová vágyott és ahol eltelt az élete... Akkor beszéltem Vele utoljára. Ágyb.an feküdt és már búcsúzott tőlem. Álltam az ágy végénél és zokogva hallgattam halk, már messziről jövő hangját.- Tudtam - sosem hallhatom többé! Mikor fölé hajoltam a fiatalkori mosolyát láttam, láz rózsás arcán. Utolsó erejével is áldásra emelte kezét, ahogy elbocsátott. Ezt követően már cs'ak a végtisztességen találkoztam Édesanyámmal. A csupa virág ravatalon, összeolvadt a teste-lelke a virágokkal. Mikor leborultam Hozzá, nem láttam mást csak megfagyott, örök mosolyát... A gyöngyvirágot szerette a legjobban. Anyák napján mindig repülővel küldtem a messzeségből, kedvenc virágait. - Sok év elrohant azóta, de ha gyöngyvirágot látok, az ő mosolya sugárzik felém az égi-messzesé- gen át és áthatja az egész lelkemet. Virágos leikéből, amit nekem hagyott, az a szeretet, a becsület az Isten és a Haza szeretete. Áldani tudom, haló porában is. Ilyenkor Anyák napján, Szeretném átölelni a Magyar Anyákat a küzdelmükért, a szenvedésükért és hősies helytállásukért! A jövendő anyákat és lányokat az Isten gonviselésére bízni, hogy a szívük teljék meg világossággal, magyar öntudattal és vágyakozással a tiszta, családi erkölcs felé! Ismerjék fel és higgyenek abban, hogy bennük rejlik a jövő, hogy megmentsék ezt a fogyó Nemzetet! LÁNGI A. MARIA Itthon Áldott kezeddel simogatsz meg, Anyám. Intő szavad még mintha hallanám, Mig rámborulsz S áldott kezeddel simogatsz meg. Ady Endre ILLÉS SÁNDOR: ANYÁK NAPJA Hiába is lenne sok színes ceruzám, aranytintám, égszínkék papírom, piros csíkkal szegélyezett kovertám, mint a költőnek, nem tudnám már elküldeni a mamához írt levelem. Nem panaszolhatom el Neki sok torkot szorító gyötrelmemet, nem futhatok hozzá, hogy a kezét fogva megnyugodjam, amikor szomorúság mardos, vagy kudarcok kínoznak. Ilyenkor, anyák napján, mindig szíven üt a komor valóság: elment már a mama. De azért mégsem érzem magam árvának, mert tudom, hogy a szívemben örökre itt maradt. Egy anya sosem halhat meg, gyermekeiben él tovább, őz szeme az égből néz ránk és simogató kezét mindig érezzük. Felrémlik előttünk olykor aggódó arca is, felhős homloka, ahogy betegágyunk fölé hajolt gyermekkorunkban, érezzük ilyenkor tenyerének gyógyító simítását is a homlokunkon. Hát ellehet ezt egyáltalán felejteni? Én gyakran kimondom hangosan is, ha valami gyötör, vagy úgy érzem, megaláztatás ért: Mama! Azt mondják a nyelvészek és vallják a költők is hittel: nincs ennél szebb magyar szavunk. Édesanya. Anya. Mama. Gondolom sokmillió gyermek kimondja, hiszen a világ minden nyelvén sokhúrú muzsika, minden nyelven a legszebb szó. Áhítata van. Hallatára én mindig illatos szélben hajladozó kerti virágokat látok, s azt a kertet is elém varázsolja, amelyet Ő gondozott, öntözött szorgalmas kezével, napi munka után, hogy valami szépség is legyen az életében. Jácintok, tulipánok, rezedák, árvácskák színes szeme mosolygott Rá, s ő visszanevetett rájuk. Úgy látom magam előtt ma is, ahogy hajladozik, gyomlál közöttük, meg úgy, ahogy nagy csokor virággal közeledik felém, aztán úgy is, hogy kitárja a karját. Meg ezerféleképpen látom a mamát! Amikor otthon járok, abban a régi házban, ahol felnevelt, s amelyet már régen mások laknak, idegenek, akkor mindig találkozom a mamával. Elég, ha csak egy pillanatra megállók az udvar végében, s kitekintek a kertbe, oda képzelem ót, a léptei által kitaposott gyalogúira. Azon vitte szaporán hátán a kosarat, hogy zöldet tépjen a malacoknak, libáknak, kacsáknak. Hordta be a salátát, vitte ki a palántát. Élnek még az ő leandereiből szaporított virágok, leandercserjék sokasága virágzik a kisház ablaka alatt, elnézem a pince grádicsát, a kamra tenyerétől kifényesedett kilincsét, a gangot, amelyet minden nap felmosott, feltekintek a magasba, a tetőn tollászkodó galambok talán még emlékeznek Rá, ó szórta ki nekik minden nap a szemet. Régi fák mohos törzsét simogatom meg lopva: közöttük járt valaha. Az a régi
