Amerikai Magyar Újság, 2008 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2008-04-01 / 4. szám
2008. április hozzá azokra az elektronikus berendezésekre, szerkentyűkre, amelyeket az ezermester László atya vásárolt és helyezett működésbe az évek során. Ezúttal Majoros Kinga, alias DJ Kinga szolgáltatta a zenét, s bár eleinte nehezen melegedett a bál hangulata, a végén a hajnali órákban nehezen tudtak véget vetni a táncnak, mulatságnak a rendezők. A finom házilag készített vacsorát, az Oltáregylet asz- szonyai készítették, amelyhez a frissen sütött farsangi fánk adta az ünnepi jelleget. Az álarcban megjelent bálozók közül mindenki kapott ajándékot, ezt főként a gyermekek értékelték, hiszen a tinédzser- koron túli korosztály inkább a hecc kedvéért öltött jelmezt. Az utóbbi hónapokban magyar pásztor nélkül maradt plébánián erősen megcsappant az érdeklődés, pedig fontos lenne, hogy ilyen kritikus időkben többen támogatnák jelenlétükkel a vasárnapi szentmiséket. Tudom tél van, nehéz a közlekedés, jómagam is „ bűnös ” vagyok a távolmaradásban, de próbáljuk meg fenntartani, az elődeink becses örökségét. 1986-ban, Ft. Mihályi Gilbert nyugalomba vonulása után, majd egy évig plébános nélkül maradt a Szent István, amelyet akkor a Kanadából érkezett jezsuita atya: Ft. Eördögh András mentett meg a megszűnéstől. A chicagói érsekség elhatározta a templom bezárását, a híveket a közeli St. Helen lengyel templomba akarták irányítani. Jelenleg nincs ilyen veszély, a több mint 100 éve épült egykori baptista templom, korához képest jó állapotban van. Anyagi probléma sincs, hála néhány elhunyt tagtársunk bőkezű hagyatékának. Az egyházközség, a plébánia fenntartásához azonban mindig több pénzre volt szükség, mint, ami a vasárnapi szentmisék perselypénzéből befolyt. A többletbevételt rendezvényekből, bálokból, piknikekből pótolta a vezetőség, s ezekhez járultak hozzá azok az adományok, amelyek az elhunyt és élő tagoktól érkeztek. Érdekes megvizsgálni a chicagói Szent István Király plébánia történetét, amelyet Mihályi Gilbert Kecskeméten kiadott könyvéből A Szent István Király plébánia Chicagóban című kötetéből ismerhetünk. Az egykori jeles chicagói plébános mellett az egyházközség honlapján is találni bőséges tájékoztatást, melyet Ft. Vas László telepített az elmúlt nyolc évben. Innen idézek Horváth Gábor New York-i fokonzul 2003-ban Vas László atyához írt leveléből: „Felemelő érzés volt látni és érezni, hogy a Szent István Király plébánia a hitélet mellett a magyar kultúra és hagyományok ápolásának is megszentelt otthona." 21 Vigyázzunk tehát, a chicagói magyarság legértékesebb kincsére, támogassuk a Szent Istvánt nehogy arra a sorsra jusson Chicago magyarsága, mint New York és Los Angeles, ahol az egykori magyar egyházközségek úgyszólván beolvadtak a hatalmas amerikai olvasztótégelybe. Tavaszvárás "Megenyhült a lég s vidul a határ és te újra itt vagy jó gólya madár". (Tompa Mihály) A tavasz egy magyar gyereknek a gólyák és fecskék érkezésével kezdődött. Az első tavaszi napsugárnál egyre kérdezgették, hogy mikor jönnek már a gólyák. Több gólya családdal voltunk közelebbi ismeretségben. A házunk kéményén egy gólya család fészkelt. De a szomszédok sem szűkölködtek a kedves madarakban. Barkány Pista bácsi szénakazalján figyeltük a kis gólyák kikelését. A kicsinyeket egész nyáron át a gólyapár táplálgatta, hogy mire elérkezik az indulás a gólya gyerekek elég erősek legyenek a hosszú útra. A mi gólya családunk is nagyon jól élt, mondhatnám vidáman, amit a hangos kelepelésükkel adtak tudtunkra minden nap. A kicsinyek repülni tanítása is egy életre szóló esemény volt. Először bizonytalan lábakkal alig tudtak a fészekben lábra állni, de hamarosan az egész gólya család a házunk felett körözött, bemutatva a gyerekek tehetséget, repülni tudásukat. Ősszel az útrakelésük szívet, lelket melegítő jelenet volt. Órákig keringtek a házunk felett, míg egyszerre csak elindutak a nagy messzeségbe. Anyánk még meg is siratta őket. Vajon lesz-e elég eledelük az úton? Jaj Istenem csak viharba ne kerüljenek, emlegették napokig. De sajnos a világ vihara elérte őket. A háború után nem jöttek vissza. Hogy hol vesztek, sose tudtuk meg, de minek is jöttek volna vissza? A házunk lebombázva, anyánk halott, Barkány Pista bácsi szénáskertjében oroszok vertek tanyát, mi az egykori gyerekek, kik vidáman énekeletünk a gólyáknak szétszéledtünk a nagyvilágba. Azóta sem találkoztam gólyákkal otthon, de láttam őket Egyiptomban a Piramisok felett és féllábon állva a Nílus partján. De ezek nem a mi magyar gólyáink voltak. A mi gólyáinkat a Tiszaparthoz, a géAMER1KAI MAGYAR ÚJSÁG
