Amerikai Magyar Újság, 2007 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2007-03-01 / 3. szám
32 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2007. március Illés Sándor Feri bácsi titka Olyan az emlékezés, akár a vihar sodorta madár. Felfelbukkan bennünk, ránk csap, a húsunkba tép, felborzol vagy megríkat bennünket. így bukkant emlékeim felszínére a minap az idő ködös távlatából egy kis gyepsori ház, s annak öreg lakója, Feri bácsi, a napszámos. A vezetéknevét sosem tudtam, a faluban mindenki csak sánta Ferinek nevezte, mert bicegve tért vissza az első világháborúból. Fél lábát Galíciában hagyta. A mi házunk is a Gyepsoron állt, így naponta találkoztunk. Szerettem vele beszélgetni, és ő kedvelt engem, néha nagy, piros almát nyomott a markomba. Nagyon szegény ember volt, olykor apró ház körüli munkákat vállalt. Szeretett mesélni. A gémeskút melletti dézsa szélén üldögéltünk, vagy a gang lépcsőjén. Arra tanított, hogy mindig nézzek a szemébe annak, akivel beszélek. "A tiszta lelket arról lehet megismerni, hogy bátran szembenéz veled. A gonosz ember tekintete zavaros, homályos. Csak az állatok szeme tükröz tiszta fényt." Rá ezt a titkot a nagyapja bízta, aki pásztorember volt... Feri bácsi tanított meg fütyülni is. "Húzd csak össze a szádat, és csücsöríts. Aztán tele tüdővel fújd ki magadból a levegőt. Ahogy én. Figyeld csak!..." Szépen fütyült, nekem nehezen sikerült. Csak torz nyöszörgés volt a füttyöm. Aztán belejöttem, de olyan tökélyre sose vittem, mint ő, aki a madarak füttyét is nagyszerűen utánozta. Tőle tanultam meg azt is, hogy a verebek csak csivi- telnek, fecsegnek. A galambok turbékolnak, de az se igazi fütty. A szarka krecseg, a réce hápog, a pacsirta dalol, a hattyú énekel, a fecske csicsereg, csak a rigó fütyül. Azért mondják, hogy fütyül a rigó! Olyan élethűen tudta utánozni a rigófűttyöt, hogy gyakran választ is kapott igazi rigóktól. Annyira szegény ember volt Feri bácsi, a bicegő, hogy nyáron, aratás után végigjárta a tarlókat, és összeszedegette az ott elhullajtott kalászokat. Amikor én is kint terelgettem a libákat, gyakran csatlakoztam hozzá, segítettem neki a kalászgyűjtésben. Emlékszem, egyszer azt találtam tőle kérdezni, hogy ugyan hány búzaszem lehet egy-egy kalászban? Meglepődve tekintett rám: "Hát te ezt nem tudod?" Csóváltam a fejem. Nem tudtam. "Sose számoltam meg, honnan tudnám?" Sokáig hallgatott. Ültünk a tarló szélén egy kukoricatábla tövében. "Onnan - mondta akkor csendesen -, hogy amikor Jézus a földön járt gyermekként, akkor azt mondta egy parasztembernek, hogy a kalász harmincszorosát adja vissza a búzamagnak. Hát akkor? Sose számold meg, hidd el: harminc szem búza van egy kalászban. Ez olyasmi, amit hinni kell, s nem számolni..." Egymásra néztünk, s olyan tiszta volt a szemünk akkor, mint a madarak tekintete. Mély nyomot hagyott bennem ez a történet. Sokszor mondogattam később az életem során: mennyire igaza volt Feri bácsinak. "Hát azt tudod-e, hogy miért kék az ég fölöttünk?" - kérdezte tőlem a napsütötte nyári tarlón egyszer. Nem tudtam. "Azért - mondta -, mert a Szűz Máriának kék a ruhája. És attól az egész mindenség kéken ragyog. Úgy ám! Csak a köténye fehér, kalocsai hímzéssel a sarkában. Akit a Szűz Anya arra felvesz, annak jóra fordul a sora. Azért is mondják a boldog emberekre, hogy a Szűz Mária a kötényükre vette őket..." Életem során de sokat sóhajtottam vágyakozva: hej, ha egyszer engem is a kötényére venne a Szűzanya! Úgy belekapaszkodnék, hogy soha onnan le nem pottyannék. Már hetven esztendeje is elmúlt annak, hogy utoljára beszélgettem Feri bácsival a temerini Gyepsoron járva. Amikor diákként elkerültem a faluból, meg is feledkeztem róla. Azóta már nem él, és én is megöregedtem. Megkeseredtem. Hogy mit akarok most Feri bácsira emlékezve mondani? Azt, hogy eszembe jutott és felkavarodott bennem a régi életre való emlékezés. Úgy érzem, tőle kellene most tanácsot kémem. Ha leülhetnék mellé a dézsa szélére, mint régen, talán elmondaná nekem, miért fakult ki az ég kékje körülöttünk, mitől vált zavarossá az emberek tekintete, és miért sütik le a szemüket. Az ő bölcs szavai talán eligazítanának. Ha majd újra arra járok mezítlábosan, akkor bekopo-gok a háza kapuján, és elpanaszolom saját nagy bánato-mat is, hogy fütyülni már nem tudok, és elfelejtettem a régi karácsonyi énekeket is, amire ő tanított... Tiltakoznak Batthyány leszármazottai a miniszterelnök hasonlatai miatt Kemény hangú közleményben utasította vissza Gyur- csány Ferenc önmagát Batthyány Lajossal párhuzamba állító szavait Batthyány Bálint és Zichy László. A nyilatkozat szerint az első magyar miniszterelnök leszármazottai mélyen megdöbbentek, amikor a Batthyány- mauzóleumnál Gyurcsány Ferenc saját és kormánya tevékenységét a nemzet nagyjaként tisztelt egykori politikushoz hasonlította.
