Amerikai Magyar Újság, 2007 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2007-03-01 / 3. szám
2007. március AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 3 Március 15.-e történelmi háttere... (Folytatás az 1. oldalról) 1848-at megelőző 50 év - a királyi abszolútizmus kora Mikor 1790-ben II Lipót megörökölte az osztrák trónt, a birodalom az összeomlás szélén állott: a törökök elleni háború még mindig tartott, Poroszország pedig néhány osztrák tartomány megszállásával fenyegetett. A körülményekhez alkalmazkodó uralkodó, reálpolitikus lévén, átvészelte a vihart: fegyverszünetet kötött a törökökkel, megegyezett a poroszokkal és összehívta a magyar parlamentet, hogy lecsillapítsa a magyarokat és elfogadható megegyezésre jusson velük. A magyar parlament forrongó hangulatban jött össze és el volt szánva, hogy korlátozza a királyi hatalmat és érvényesítse a magyar érdekeket. Bár az ország hivatalos nyelve akkor még mindig a latin volt, a megnyitó beszédeket magyarul mondták és a jegyzőkönyvet is magyarul tették közzé. Radikális alkotmányos reformokat követeltek: jogot az ellenszegüléshez, önálló magyar hadsereget, függetlenséget a külügyekben és pénzügyekben (ez utóbbi kettő nagyon is irreális követelés volt), valamint Erdélynek Magyarországgal való egyesítését. Lipót erre a Habsburgok szokásos politiai fogásával válaszolt a nemzetiségek ellenünk való uszításával. Először a szerbek kiválási mozgalmát használták ki. Egy ’Illyriai Kongresszust’ hívtak össze Temesvárra és arra biztatták a küldötteket, hogy követeljenek egy különálló, autonóm, szerb területet Dél-Magyarországon. (Az illyriai mozgalom azon a romantikus elképzelésen alapult, hogy a déli szlávok azonosak az ősi illyriaiakkal, akik az ő területükön laktak a rómaiak idején. Egyesíteni terveztek minden szerbet, horvátot és más déli szlávot egy nagy illyriai államban, magában foglalva Dél-Magyarország jelentős területét is. Ez volt az alapötlete a későbbi Jugoszláviának.) Mivel a magyar nemesség kitartott egy alkotmányos reform igénye mellett, II Lipót végül is kénytelen volt kompromisszumot kötni velük. A magyar reform parlament tárgyalásaival egyidőben egy különálló erdélyi törvényhozó testület, amit ’diétának’ hívtak, ugyancsak különböző reformjavaslatokat tárgyalt, többek között Erdélynek Magyarországgal való egyesítését. (Erdély Róbert Károly óta közigazgatásilag bizonyos fokig különállóit.) Ezeknek a javaslatoknak a többségét elvetették, köztük azt is, amelyik a ’vla- choknak’, mint Erdély negyedik nemzetiségének elismerését célozta, annak ellenére, hogy ezek akkor már Erdély lakosságának a felét tették ki. Miután a magyar reform országgyűlés bezárult, Lipót a legtöbb reformot fokozatosan kezdte visszavonni azzal a céllal, hogy visszaállítsa az abszolút monarchiát. - Lipótnak 1792-ben bekövetkező halálával a császári udvar leállt ezekkel a törekvésekkel. Fia, I Ferenc császár (1792-1835) uralkodása kezdetén bizonyos fokú jóindulatot mutatott a magyarok és intézményeik iránt. Nem kétséges, hogy ez főleg azért volt, mert szüksége volt a magyarok támogatására a franciák elleni háborúban. Ezt a kezdeti együttműködést a király és a magyarok között durván félbeszakította a Martinovics Ignác féle összeesküvés 1794-ben. Martinovics előzőleg ferences szerzetes volt, aki a francia forradalom hatása alá került és egy titkos társaságot szervezett azzal a céllal, hogy társaival megdöntsék az uralkodó dinasztiát és liberális elvek alapján egy magyar köztársaságot hozzanak létre. Mozgalma így fenyegette mind a királyt, mind pedig a magyar nemesség kiváltságos helyzetét. Miután magyar bíróság bűnösnek találta, 1795 májusában, 6 társával együtt, kivégezték a budai Vérmezőn. A Martinovics-összeesküvés mély nyomot hagyott a királyon, de a magyar nemességen is. A királyt megerősítette abban a gyanújában, hogy a magyarokban nem lehet bízni és egy rendőr-állam módszereihez kezdett folyamodni A magyar nemesség pedig rájött arra, hogy az új eszmék milyen nagy veszélyt is jelentenek kiváltságos helyzetére és felzárkózott az uralkodó mögé annak elnyomó politikája ellenére. így egy kényszerű szövetség jött létre a király és a magyar nemesség között, ami fennállt csaknem egy emberöltőn át. A politikai belenyugvásnak szakasza telepedett a magyar közéletre, mikor is minden új eszmét gyanúval fogadtak. Volt azonban a magyar életnek egy területe, ami egy csendes, zavartalan forradalmi változáson ment át ezekben az években: ez a magyar nyelvújítás kora volt. Nyelvünket megtisztították minden idegen befolyástól és újonnan alkotott szavak ezreivel gazdagították. Ennek hatására a magyar irodalom is újjáéledt. Számos szinészcsoport is alakult, akik magyar darabokat adtak elő országszerte. 1805-ben megtörtént az első lépés, hogy Magyarország hivatalos nyelveként a magyarral helyettesítsék a latint. Közben Ausztria háborúba keveredett Napóleonnal. 1811 február 11.-én a Monarchia pénzügyileg csődbe jutott a papírpénz 80%-os leértékelésével. Ez Magyar- országon nagyfokú elégedetlenséget keltett és most már a nemesség is reformokat követelt és tiltakozott a magyar közgazdaság gyarmati helyzete ellen. Szembesülve ezzel az általános elégedetlenséggel, Ferenc császár elhatározta, hogy az abszolútizmus legkeményebb formájához tér vissza. Az országot királyi rendeletekkel kormányozta, 13 évig nem hívta össze a magyar parlamentet és egy rendőrállam módszereire támaszkodott. Az elnyomásnak ezt a szakaszát csak József főherceg,
