Amerikai Magyar Újság, 2007 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2007-03-01 / 3. szám
4 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2007. március aki Magyarország nádora lett, hosszú hivatali ideje enyhítette. Ő a császárnak volt az öccse, akit 1796-ban Magyarországra küldtek és aki fokozatosan, egyre inkább magyarnak kezdte érezni magát. Ő valóban mindent megtett, hogy ellesúlyozza bátyjának, a császárnak, magyarellenes törekvéseit. így ő volt a Habsburg háznak első tagja, aki az ország érdekeivel azonosította magát. (Ottó lett a második egy évszázaddal később.) 1825 és 45 között gróf Széchenyi István volt a magyar gazdasági és társadalmi fejlődés élharcosa. Ő Magyar- országot először gazdaságilag akarta felemelni és félt, hogy a nemzeti függetlenség és más alkotmányos követelések felvetése csak kiélezi majd az amúgy is feszült helyzetet az ulalkodó házzal. Az 1832-36-os parlamenti ülés során Kossuth Lajos neve lett általánosan ismert az országban. A parlament ezen ülése alatt Széchenyi - bár maga is reformernek számított — egyre inkább elszigetelt helyzetbe került a reform-mozgalom radikálisabb tagjaival szemben. Ezek nemcsak a magyar társadalmat igyekeztek liberális elvek szerint átformálni, de az ország függetlenségét is vissza akarták állítani, amit 1526- ban a Mohácsi Vésznél elvesztettünk. Miután a nacionalizmus kontinentális jelenség volt, könnyű megérteni, hogy a magyarnak, mint az ország hivatalos nyelvének bevezetése sok súrlódáshoz vezetett az ország kisebbségeivel. Különválási mozgalmak jöttek létre, amik a közös hazából a kisebbségek által lakott területek kiválását szorgalmazták és ezáltal fenyegették hazánk akkor csaknem 1000 éves egységét. A szlovákoknak, románoknak, szerbeknek és horvátoknak mind megvoltak a maguk elképzelései jövőjüket illetően. Elképzeléseiket bátorította a császári udvar is, hogy ezáltal ellensúlyozza a magyarok követeléseit. Két nemzetiségi csoport, a német és a ruszin azonban csendben lojális maradt Magyarországhoz. Az a helyzet állt elő, hogy míg a magyarok nacionalizmusa liberális elveket tett magáévá és Habsburg-ellenes volt, addig a kisebbségek nagyrésze anti-liberális és pro-Habsburg álláspontot foglalt el. így a Kárpát medencében egy végzetes összecsapás magvait már elvetették. Érdekes, hogy a magyarok és elsősorban a magyar nemesség nem sok figyelmet fordított ekkor a közelgő veszélyre, miközben hosszútávú és nagy gazdasági és kulturális tervekkel volt elfoglalva. Mikor 1848 januárjában és februárjában liberális forradalmak törtek ki Olaszországban és Franciaországban, a magyar parlament Pozsonyban ülésezett. Március 15.-én Pesten, a Nemzeti Múzeum előtt nagy tömeg gyűlt össze, ahol a nemzet követeléseit 12 pontból álló prok- lamációban foglalták össze, Petőfi Sándor pedig elszavalta lelkesítő költeményét a Nemzeti Dalt. A pesti események hatása alatt a pozsonyi magyar parlament egy nagy küldöttséget menesztett Bécsbe, ahol a megfélemlített császári udvar minden követelésüket helyben hagyta. Ezt követően a parlament liberális törvényjavaslatoknak egész sorát szavazta meg. Április 11 .-én a király is elfogadta ezeket a törvényjavaslatokat. Miután a személyes és nemzeti szabadságjogokat a magyarok így megkapták vérontás nélkül; elégedettek voltak mindazzal, amit elértek és készek voltak kapcsolataikat Ausztriával továbbra is fenntartani. Az ausztriai belügyminiszter azonban, a cseh gróf Kollowrat már március 20.-án a liberális reformok és engedmények visszavonását célzó lépéseket kezdeményezett. Ennek érdekében az osztrák uralkodó körök a nemzeti kisebbségeket kezdték ellenünk uszítani. Március 22.-én a vadul magyarellenes báró Jellasicsot nevezték ki Horvátország bánjává, aki teljes függetlenséget követelt Magyarországtól. Ezzel egyidőben Dél-Magyarországon a szerb kisebbséget uszították ellenünk. Még a török birodalom fennhatósága alá tartozó balkáni szerb fejedelemséget is arra buzdították, hogy küldjön ’önkénteseket’ a magyarországi szerb felkelés támogatására. Májusban már 12 ezer szerb martalóc is csatlakozott a helyi szerb lázadókhoz és teremtettek rémuralmat a magyarok számára. A románokat pedig arra ösztökélték, hogy ellenezzék Erdélynek Magyar- országgal való egyesítését és támadjanak a magyar helyi lakosságra, amit azok számtalan gyilkossággal meg is tettek. - A magyar parlament ezzel a kritikus helyzettel szembesülve 200 000 fős nemzeti haderőt hozott létre, az ország kisebbségei számára pedig rendkívül kedvező törvényeket szavazott meg. Sajnálatos módon ez a gesztus hiábavalónak bizonyult, mive a kisebbségek továbbra is különálló területeket követeltek maguknak. Tekintettel a Kárpát medence sok nemzetiségű lakosságára és a pontosan meghatározható etnikai határok hiányára, ezek a követelések egyszerűen kivitelezhetetlenek voltak. Nyáron már elkerülhetetlennek látszott a Habsburg birodalommal való összecsapás. Szeptember 11 .-én Jellasics vezérletével a horvát hadsereg Magyarország területére nyomult be és Pest-Buda felé vette az irányt. Egy gyorsan megszervezett magyar véderő Pákozdnál, a Velencei tó északi részén szétverte őket és Jellasics is menekülni kényszerült Bécsbe. Októberben a császári hadak offenzívája nyugatról, északról és Erdélyből támadt az országra, a szerbek pedig délről. Az oszág köröskörül lángokban állt és ezzel elkezdődött történelmünk második nagy szabadságharca. Ennek sajnálatos kimenete általánosan ismert és az erőviszonyokat ismerve - a császár és a cár 370 ezer katonájával szemben csupán 150 ezer magyar honvéd — Görgey döntése indokolt és más nem is lehetett volna. - Oroszország, majd 107 év múlva, 1956-ban, a Szovjet Unió dicstelen szerepe történelmünkben, hogy beavat-
