Amerikai Magyar Újság, 2007 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2007-11-01 / 11. szám
10 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2007. november Saáry Éva: HÁBORGÓ TENGEREK Vakáció a Lipari szigetegen II. A Szicília partjaitól legtávolabb eső sziget szintén működő vulkán: a legendás hírű Stromboli. (Verne kalandregényének hősei ennek kürtőjén át ereszkednek le a Föld gyomrába!) Sokat várunk tőle, de közelebbről megnézve, nem látványos, nem is félelmetes. Alacsonyabbnak, jelentéktelenebbnek tűnik, mint Vulcano, és alig-alig pöfékel. Pedig szeretnénk egy kis "tűzijátékot" látni! Oldalában nyomorúságos falucska húzódik meg: fehér házak, szurokfekeíe tengerpart. Szállodánkhoz elég sokat kell gyalogolni. Meredek utcácska kapaszkodik föl hozzá. Erkélyei, oszlopos, nyitott folyosói a tenger fölé magasodnak. A láthatár peremén a hullámok magányos sziklaormot nyaldosnak körül. Napenergiával működő katonai világítótorony van rajta. Zöld lámpája szívfájdítóan hasít bele újra és újra a sűrűsödő sötétségbe. A Stromboli látványa - mint mondják - az éjszakai órákban a "legvonzóbb". Ezért naplamente után vágunk neki a kapaszkodónak, hogy három órai járással elérjük a krátert, ahonnan apró, tüzes kövek repkednek a magasba. (Akadnak olyan könnyelműek is, akik hálózsákot cipelve magukkal, ottmaradnak aludni éjszakára.) Mások - már ha a szél járása megengedi! - hajóval közelítik meg a másik oldalon sziporkázó lávafolyamot (Sciara del Fuoco). Több érdekesség nincs ezen a távoli szigetecskén, mely valóban "az Isten háta mögött" van. Lakóin is érződik az "elszigeteltség", amit azonban észlelni köny- nyebb, mint meghatározni. Mindenesetre, fájó szívvel mondunk búcsút az "üvöltő szelek" és pokoli izzások világának, hogy 5 órás- utazással (a szárnyashajó mindenütt megáll: Panama, Lipari, Vulcano...) visszatérjünk Milazzo kikötőjébe. A tenger viharos ("maré mosso"), járművünk hol ide-odaimbolyog, hol pedig orrával ütközve neki a hullámok élének, fölhorkan, nagyot ugrik. A nap hétágra süt, vakító, idegborzoló a fényesség. * Sziciliai tartózkodásunk egy rövid kőrútból áll. Látjuk a Messinai Szorost, mely engem leginkább a Boszporuszra emlékeztet, és a századeleji (1908) rettenetes földrengést idézi. A Tirrén és Ion tenger találkozásánál keletkező erős sodrás évezredeken át veszélyeztette a hajózást. Ez volt a görög regében szereplő "Szkülla és Kharübdisz", ahol Odüsszeusz árbochoz kötöztette magát, hogy hallhassa a szirének énekét, de ne engedhessen a csábításuknak. Az már nem tárgyunkhoz tartozik, hogy későbbi élete folyamán sem szabadulhatott ettől a különös vonzástól, mely újabb és újabb bolyongásokra kényszerítette. Baudelaire verse mondja: "De igaz utazók azok csupán, kik mennek, hogy menjenek s szivük mint léggömb ring odább, kik bolygó végzetük sodrától nem pihennek, s ezt hajtják egyre csak, nem tudva mért: Tovább!" Másutt, például az Acicastello-i oromra épült normann vár körül, egyszemű óriások (küklopszok) haji- gálták - miként mesélik-, a tengerbe a hatalmas sziklatömböket... A keleti part híres fürdőhelye, Taormina, csodálatos lenne, ha nem özönlené el a rengeteg túrista. Csak hosszas sorbanállással lehet az ingajáratot folytató kis buszok valamelyikére fölkapaszkodni, az utcák pedig tele koráilgyöngyöket, mosolygó napot ábrázoló kerá- miatányérokat, díszes bőrtáskákat... no és persze gics- cses képeslevelezőlapokat árusító bazárokkal. A görög színház romjai Csontváry festményét juttatják eszembe. Kár, hogy az álomszerű hangulatot zsivaj és nyüzsgés teszi élvezhetetlenné. A sziget legnagyobb látványossága, a most is haragosan füstölgő Etna! 1992-es kitörését mindnyájan láthattuk a televíziók képernyőin. Ez volt az első alkalom, amikor sikerült eltéríteni útjából a tűzfolyamot - megmentve a pusztulástól Catania városát. Közelről szemlélve, a rombolás így is óriási: a hömpölygő láva elsodorta a megfigyelőállomást, a szerpentin utat és betemetett néhány falut is. A dermedt fekete massza kitölt minden mélyedést, holdbéli táj benyomását keltve. (Megdöbbentő, hogy az emberek buzgón újra építik házaikat! Igaz, az idegenforgalom sok pénzt hoz, és a pénz fontosabb, mint az élet!)- Vegyem föl az Etnára a hegymászó bakancsomat? - teszem föl a kérdést két ízben is az idegenvezetőnek, de az csak a fejét rázza:-Nem, nem. Jó, kényelmes út vezet a kráter közelébe. Elég egy tornacipő meg valami kis kabát.- Szamár vagyok, hogy megfogadom a tanácsát. 1910 méterig el tudunk jutni az autóbusszal, 2507 méterig telekabin visz tovább, majd terepjáró kocsik kapaszkodnak föl a 3320 méter magasságban lévő menedékházhoz. Onnan még gyalogolni kell egy jó félórát. Kiszállunk. Dermesztő hideg van - legalább -10 C fok. Orkán erősségű, metsző szél fúj. Alig tudok lélegezni. Fáj a homlokom. Ami pedig a "sétautat" illeti, hol bokáig érő hóban csúszkálunk, hol fekete sziklák között bukdácsolunk. És a tetejében, nem is látunk
