Amerikai Magyar Újság, 2007 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2007-05-01 / 5. szám
2007. május AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 15 váló táncosok, akik nagyszerűen koreografált, egyszerű emberi táncos szinten mutatták be a rájuk rótt nehéz feladatokat. A program második része színesebb és érdekesebb volt, kiváltképp a rábaközi finálé. Itt már nem panaszkodhatott senki, a lányok sokszínű ruhája, és a legények kalapján piros-fehér-zöld, hosszan lengő szalagok, világosan megmutatták, mit is képvisel a társulat. A magyar kultúrát. A finálét, vasárnap délután is visszatapsolták vagy ötször. Néhányan a nézőtéren lévő magyarok közül megpróbálták az ütemes vastapsra rávenni a túlnyomó részben amerikaiakból álló közönséget, de ez nem járt sikerrel. Az amerikaiak felállva tapsolva adják elismerésüket a szereplőknek. A táncosokról is essék néhány szó, hiszen mégiscsak miattuk mentünk az előadást megnézni. A legények ezúttal is mutatósabb táncokat jártak, de ebben a műsorban a lányok is szabadabban mozogtak, és jóval aktívabb részvevői a programnak, mint a múltban. Sajnos a lányok a jelmezük rabjai. A szűk alsószoknya, valamint a lengő külsőszoknya keretek közé szorítja a tánclépéseik és lábmozgásuk lehetőségeit. Viszont ilyen a magyar népviselet. Ezúttal elmaradt a csoportos körbeforgó üveges tánc, helyébe több mozgáselemet követelő táncszám került. A legények között, érdekesen a magasabb fiúk bizonyultak a legügyesebbnek, de az alacsonyabb vagy inkább középmagas fiúk között is található több kiváló szólótáncos tehetség, csak éppen a nevük nem derül ki a programfüzetből. Kivétel a magas ifj. Zsuráfszki Zoltán, aki akárcsak a hírneves édesapja, a csillagot is majd lerúgta az égből. Az édesapa Zsuráfszki Zoltán a Budapest Együttes vezetője, 2005. decemberében a belvárosi Harris Theaterben lépett fel városunkban társulatával. Jó tesz a konkurencia mindkét tánccsoportnak, és reméljük nem kell ismét tizenhárom évet várni a Magyar Állami Népi Együttes legközelebbi chicagói fellépésére.--A Heti Válaszban (18-19. o.) Szőnyi Szilárd Vallásháború című cikkében kiemeli: „Új fejezetéhez érkezett a hazai vallásháború: balliberális szerzők minden eddiginél hevesebb össztűz alá veszik az egyházakat és a Fidesz hitvalló politikusait, elsősorban Orbán Viktort és Balog Zoltánt. Míg korábban jobbára a felekezetek közéleti szerepét, és vélt vagy valós eltévedéseit bírálták, most - a nem ritkán gyalázkodásig fajuló kritika - már a hit lényegét is érinti.” Szőnyi figyelmeztet: „Ahol a Fidesz vezetőjét „vallásvigéc újdondásznak” Semjén Zsoltot „Krisztus-kufárnak” nevezik (Majsai Tamás), s „vallási fanatikusnak” tartják Orbánt és Balogot (Buda Pétert) -, ott nehéz a párbeszéd. Ha valaki az ’50-es éveket idézve a klérus hataloméhségéről (Csányi Vilmos), templomi hókuszpókuszról szónokol, és az istenhitet párhuzamba állítja az epilepsziával (Váncsa István), azzal nehéz mit kezdeni.” /mk/ r Saáry Éva A KANYARGÓ TISZA PARTJÁN... I. rész A Nagy Magyar Alföldet szőkevizű, kanyargós folyó szeli keresztül: a Tisza. Keletkezéséről szellemes mesét költött az évszázadok folyamán a partmenti nép. A Világ teremtésekor - így szól a rege - az Úristen mindennek kijelölte helyét a föld felszínén. Mikor elkészült a munkával, vette csak észre, hogy a Tiszáról elfeledkezett, nem adott számára semmiféle területet. Nagy bánatosan álldogált a Tisza a Teremtő lábainál, olyan búsan, hogy az Úristen igen igen megsajnálta, s nyomban maga elé rendelte Gábriel arkangyalt:- A teremtés nagy munkájában minden hegynek, fo- lyónak kijelöltem a helyét, csak éppen a Tiszáról feledkeztem meg. Indulj hát tüstént, és szánts neki medret a Nagy Magyar Alföldön! Gábriel arkangyal azonnyomban eléhozta aranyos ekéjét, s mivel más állat nem volt a közelben, a hosszú- fülű csacsit fogta elébe. A Tisza nagy örömmel ballagott az eke nyomában, s rendjén is lett volna minden, ha az úton nem hajladoztak volna hívogatóan jobbról is, balról is pompás bógáncskórók. De bizony azok ott kellették magukat, s a szamárnak még a nyála is csörgött nagy gyönyörűségében. Hol erre, hol arra ráncigálta az ekét, hogy elérhesse őket. így aztán nem csoda, ha a Tiszának girbe-gurba, kanyargós lett a medre. * A valóságban azonban másképpen áll a helyzet. A földtan és a földrajz tudósai a következőket mondják: A Tisza és a Nagy Magyar Alföld helyén régen, többmillió évvel ezelőtt, a földtörténet pannon időszakában tenger hullámzott, melyből egyes területek szigetként emelkedtek ki. A szigeteken dús, melegégalji növényzet pompázott, és a fülledt dzsungelekben trópusi állatok éltek. A tenger azonban csak kis mértékben állt összefüggésben a nagy Földközi tengerrel; hamarosan el is különült tőle. A földkéreg emelkedése és a vízből leülepedő törmelékek fölhalmozódása folytán egyre sekélyebb lett, majd pár százezer év leforgása alatt teljesen kiszáradt. A pannóniai beltenger üledékei összefüggő, vastag rétegeket alkotnak ma is a felszín alatt, homokok és agyagok formájában. A terület kiemelkedésével a tengeri üledékeket szárazföldi lerakódások váltották föl. A jégkorszakok idején, a fagy következtében erősen töredező kőzetek porát hideg szelek kapták szárnyra, majd elgyöngülve, lerak
