Amerikai Magyar Újság, 2005 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2005-12-01 / 12. szám

2005 Karácsony AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 5 De ne veszítsük el kedvünket a jövőt illetően. Igen sok komoly és egészséges kezdeményezés sarjadzik a fiatalok körében, bár számszerint nem nagy tömegekre épülnek. A kölni Ifjúsági Világtalálkozó új reményt öntött belénk. Az Eucharisztia Éve is meghozta gyümölcsét, mert a pápai kezdeményezést követve egyre inkább felismertük a köztünk lakó eucharisztikus Jézus hatását, aki nemcsak jelen van köztünk, sorsunkat vállalva, hanem áldozatos szeretetével meghív minket arra, hogy Vele együtt vegyünk részt magunkat másokért megajánlani. Van tehát időnk és lehetőségünk, hogy a világ megváltásában Jézussal együtt részt vegyünk! Csak ne siránkozzunk, panaszkodjunk, hanem “Jézusra szögezett szemekkel” éljük életünket, aminek elengedhetetlen része a vasárnapi szentmise és a Vele való egyesülés a szentáldozásban. Az elkövetkező esztendőben ünnepeljük mi magyarok az 1956-os szabadságharc 50.évfordulóját. Ugyancsak ebben az évben lesznek a parlamenti választások is Magyar- országon. Reméljük, és imádkozunk, hogy a magyar nép olyan vezetőket válasszon, akik 56 szellemében mernek majd cselekedni “Istennel a hazáért és a szabadságért!” Ehhez kérjük szentjeink közbenjárását és igyekezzünk követni történelmünk nagyjainak példamutatását. Az emigráció egyre inkább az idősek sorsát éli, papjaink is fogynak velünk együtt. Kötelességünk tehát nemcsak elfogadni a természetes fejlődést, de meg kell tanulnunk Szt.Istvántól, hogy másnyelvü népekkel együtt kell élnünk, különösen amikor keresztény hitünk is erre kötelez. Az integrálódás a helyi társadalomba és egyházba keresztény kötelességünk, de ugyanakkor magyar nemzeti azonosságunk megőrzése becsületbeli feladat nemcsak magunk, hanem a második és harmadik generáció számára is. Az elöregedés számunkra nemcsak gyengeséget jelent, hanem azt is, hogy egy szebb hazába készülünk, tele reménységgel és vágyakozással. Jómagam is efelé tartok, hiszen az új esztendőben lejár az én püspöki megbizatásom is. Helyettem majd valaki más fog törődni a külföldön élő magyarokkal. Hálás vagyok az elmúlt 16 esztendőért, amikor az emigráns magyarságot szolgálhattam korlátozott módon, de a lehetőségeim szerint. Rendkívüli élményekben volt részem az emigráns magyarok között, akik hősiesen és áldozatosan megmaradtak hitükben és magyarságukban. Csak azt sajnálom, hogy gyengeségeim miatt nem tudtam többet tenni értük. Köszönetét kell mondanom mindazoknak, akik igen nehéz körülmények között összetartották és szolgálták a magyarság ügyét. Karácsony ünnepe emlékeztessen minket ismét arra, hogy egy családot alkotunk, a jó Isten családját, de magyar nemzetünket is. Örvendezzünk az Úr Jézus jelenlétének miközöttünk, és kérjük Édesanyját, a Magyarok Nagyasszonyát, továbbá szentjeinket, hogy továbbra is tartsanak meg minket szeretetükben, vigyázzanak hazánkra, és vezessenek el minket a velük való közösségbe, a mennyei hazába. Minden magyar testvéremnek boldog karácsonyi ünnepeket és áldásos újévet kívánok, szeretettel a mi Urunkban: + Miklósházy Attila^ SJ, Püspök

Next

/
Oldalképek
Tartalom