Amerikai Magyar Újság, 2005 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2005-05-01 / 5. szám
2005 május AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 21 A rágalomhadjárat nem fedi el a kormánykoalíció konfliktusait! A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség közleménye A szocialisták, köztük Nyakó István 31 napja próbálják hazug rágalmakkal besározni a Fidesz elnökét. Ezalatt az idő alatt egyetlen állítást sem fogalmaztak meg, csupán gyáván, alamuszi módon célozgatnak, s lassan már komikussá váló módon kérdezősködnek. Nyakó István pontosan tudja, hogy Orbán Viktor soha semmilyen taggyűlésen nem vett részt. Nyakó István azt is pontosan tudja, hogy az Elet és Irodalomhoz az első helyréigazítási kérelem már megérkezett. Nyakó Istvánnak azonban talán az még nem tűnt fel, hogy immár az ügyrendi bizottság szocialista tagjai is elbizonytalanodtak az Orbán Viktort ért rágalmak megalapozottságát illetően. Természetesen megértjük a szocialisták zavarodottságát, hiszen a köztársasági elnök ügyében a koalíciós partnerükkel folytatott méltatlan presztízsharc valamint az utóbbi napokban Kiss Péterről, illetve Kovács Lászlóról napvilágot látott kínos hírek talán őket is váratlanul érték. Sajnálatos, hogy ezekről a botrányokról így akarják elterelni a figyelmet. Révész Máriusz A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség szóvivője FEDEZZÜK FEL VÁRAINKAT! Történelmi kalandozások a Barcaságtól Szlavóniáig. Hadlik Norbert Szívesen forgathatják kutatók és „egyszerű” érdeklődők is a Várak, kastélyok, templomok című folyóiratot, a- melynek nemrégiben jelent meg az első száma. A kiadvány hiánypótló szerepet tölt be, mert bár hazánk bővelkedik történelmi építményekben, eddig nem volt olyan lap, amely a szélesebb olvasóközönséghez szólva mutatta volna be erődítményeink világát, egyszersmind a kirándulni vágyókat is gyakorlati útmutatással segítse. A Várak, kastélyok, templomok egyszerre bírja a szakmai alaposság, valamint az élményszerűség erényét, így óhatatlanul arra sarkallja az olvasókat, hogy maguk is bejárják a lapban szereplő helyszíneket. Aki így tesz, annak bizony jó hosszú túrára kell felkészülnie, ugyanis a folyóirat első száma a Felvidéktől a Barcaságig, valamint Huszttól Szlavóniáig mutat be nagy hírű, avagy inkább csak a szakmabeliek által ismert erődítményeket, ráadásul ahhoz is segítséget nyújt — Dénes József Hogyan kutassunk fel várakat? című cikkével hogy az olvasó maga indulhasson közhasznú, ám szórakozásnak sem utolsó várfelfedező kiruccanásra. Aki azonban inkább a járt utakat kedveli, az a Burgenlandban található Köpcsény angol mintára épült erődítményről éppúgy tudományos alaposságú cikket olvashat, mint a Rákócziak észak-magyarországi várairól, vagy a Német Lovagrend Barnaságban emelt, olykor csak gyalogszerrel vagy terepjáróval megközelíthető erősségeiről. A folyóirat címéhez híven a templomok és a kastélyok sem maradhatnak ki a kínálatból. Az első lapszámban a Veszprém megyei Hosztót katolikus templomát ismerhetjük meg, amelyben a történelem során horvátul, németül és magyarul is hirdették az igét, míg a kastélyokat a Károlyiak és a Weissek derekegyházi épülete képviseli. A lapból a korabeli dokumentumok sem maradiratnak ki — ezúttal Teleki Mihálynak a huszti vár kapitánya és várnagyai számára küldött utasításaiból ismerheti meg az olvasó a XVII. századi várak mindennapjait. A várostromlás szakfogásairól Csorba Csaba ad felvilágosítást, Marossy Endre pedig Dobó István egri diadalának titkaiba enged betekintést. Ha pedig az olvasó - mint az valószínűsíthető - maga is kedvet kap régi váraink bejárásához, a pozsegai magas vár, valamint Salgó és Somoskő erődítményeinek felkereséséhez is részletes útmutatót talál a bőséges képanyaggal, valamint térképekkel is ellátott, hiánypótló folyóiratban. /mno.hu/--A KGB adhatott parancsot a pápa meggyilkolására. Újabb bizonyítékok - Moszkva megrendelt, Szófia végrehajtott. Nem sokon múlott 1981-ben II. János Pál élete. A keletnémet kommunista titkosrendőrség, a Stasi nemrég nyilvánosságra került újabb adatai is megerősítik: több szocialista ország titkosszolgálata együttműködött a katolikus egyházfő elleni merénylet során. —„Budapest Kína hídfőállása” A pehelykönnyű távol-keleti rizsnek gulyás íze van - írja a Der Standard. Magyarország - Peking hivatalos álláspontja szerint - a kínai üzleti élet uniós hídfője lesz. Kína mindeddig alig 120 millió dollárt fektetett be Magyarországon és 2003- ban a kétoldalú kereskedelem értéke elérte a 3,5 milliárd dollárt. Ez nem túl sok, de még mindig a hétszerese az öt esztendővel ezelőttinek. Magyarország a kínaiak számára mikrólaboratórium - olvasható a Der Standardban. —Oroszország és Paulo Coelho brazil író volt a XII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége. Április 21-24-e között több mint 550 magyar és külföldi kiadó több mint 45 ezer kötetet állított ki a Budapesti Kongresszusi Központban felállított pavilonokban, ezek közül 300 kötetet kifejezetten a fesztiválra jelent meg. —Közszolgák százainak perében dönt a bíróság. Az igazszolgáltatás legfelső fóruma dönt arról, jogszerű volt-e a 2003 őszén végrehajtott köztisztviselői létszám- csökkentés. Több száz közhivatalnok állítja ugyanis, hogy felmentése jogellenes volt, mert a főhatóságok nem vették figyelembe azt a megállapodást, amelyet az érdekképviseletek írtak alá a kormányzat képviselőivel. Kérjük, hívja fel barátai figyelmét lapunkra!