Amerikai Magyar Újság, 2005 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2005-04-01 / 4. szám
24 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2005 április 1944. március 19.: Magyarország megszállása Közel ötven év múlva vonult ki az utolsó idegen katona MNO-összeállítás 1944. március 19-e a XX. századi magyar történelem tragikus dátuma: a német csapatok beözönlése következtében hazánk e napon veszítette el függetlenségét, melyet az egy éven belül bekövetkező szovjet megszállás miatt közel fél évszázadon keresztül nem szerezhetett vissza A náci Németország alaposan felkészült a Magyar Királyság megszállására: már 1943. szeptember 30-án kidolgozták a Margarethe I. tervet. Az eredeti elképzelések szerint a megszállás végrehajtásához román és szlovák haderőt is bevetettek volna, emellett előirányozták a magyar honvédség lefegyverzését. A terv három hadműveleti zónára osztotta az országot. Az első zóna a Tisza vonaláig kiterjedő területeket foglalta magába. A második a Tiszától keletre és délre helyezkedett el, míg a harmadik zónát a Tiszától északra hozták létre. Kállay Miklós 1942 márciusától volt Magyarország miniszterelnöke. Kállay kormányzása idején Magyarország volt az egyetlen olyan, a tengelyhatalmakkal szövetséges állam, ahol német csapatok nem tartózkodtak. Finnországot kivéve Magyarország volt az egyetlen olyan „tengelyállam", ahol megmaradt az alkotmányos, parlamentáris rendszer s ahol az 1919-ben betiltott illegális Kommunista Párt kivételével minden párt képviselve volt a parlamentben a nyilaskeresztesektől a szociáldemokratákig. A háború miatt elengedhetetlen korlátok között fennállt a sajtó- szabadság, az egyesületi és gyülekezési szabadság, és szabadon működhettek a szakszervezetek. A színházakban a legjobb angol és amerikai darabokat játszották, és a könyvesboltokban angol és amerikai írók fordításai sorakoztak egymás mellett. A tengelyhatalmak uralta Európában egyedülálló jelenség volt, hogy a zsidók minden diszkrimináció nélkül élvezhették a jó színházi előadásokat, a jó éttermeket és kávéházakat. Ezen túlmenően a Kállay- kormány menedékjogot nyújtott 70 ezer zsidónak, több mint százezer lengyel menekültnek, akik még a Telekikormány idején jöttek Magyarországra, s ezen kívül számos Magyarországra szökött francia hadifogolynak, angol és amerikai ejtőernyősnek. Kiugrás helyett megszállás A Don-kanyarban kiépített magyar állásokat a Vörös Hadsereg 1943 januárjában törte át. Heves harcokban február elejére megsemmisült az egész 2. magyar hadsereg. A magyar történelem folyamán ez volt a harcoló magyar alakulatokat egy ütközet során valaha ért legnagyobb emberveszteség, amely eléri a százezer főt (A 2. magyar hadsereg összveszteségei történészi kutatások szerint 120 ezer főt is meghaladják.). A voronyezsi katasztrófa után titkos tárgyalások kezdődtek az angolszász hatalmakkal, miközben a kormány szövetségesi kötelezettségeit is teljesítette Németországgal szemben. 1943 szeptemberében előzetes fegyverszüneti feltételeket fogadtak el. A fegyverszünet akkor lépett volna életbe, amikor a Balkánon előrenyomuló angolszász csapatok elérték volna a magyar határt. Kállay nem volt hajlandó fegyverszüneti tárgyalásokat folytatni a Szovjetunióval Hitler úgyszólván semmit nem bízott a véletlenre: nem akarta, hogy megismétlődjék az, ami 1943. szeptemberében Olaszországban történt. A német vezetés tisztában volt Magyarország stratégiai jelentőségével, ugyanis ha az ország kiválna a háborúból, akkor összeomlana az egész balkáni front. Ez volt az érem egyik oldala, másrészről a Führer nem bízott a Kállay Miklós vezette kormányban. Nem volt alaptalan Hitler kételkedése, a hírszerzés folyamatosan tájékoztatta a vezérkart a Kállay-kormány kiugrási tárgyalásairól. 1944 február 28-án adott parancsot Hitler a Margarethe I. mielőbbi véglegesítésére. A terven ismét módosítottak, a felvonulási terepet Magyarország határain belülre helyezték. Nem véletlen, hogy az akciót a Trójai faló fedőnévvel illették. A március 4-én megindult szovjet támadás hatására egységeket kellett elvonni a megszállást végrehajtó erőktől. Ráadásul a megszállást sem lehetett tovább halogatni, így március 7-én Foertsch tábornokot hivatalosan megbízták a Margarethe I. végrehajtásával. A határmenti csapatösszevonásokra felfigyeltek ugyan a magyar hatóságok, de konkrét ellenlépéseket nem foganatosítottak. Arról már esett szó, hogy a felvonulási terepet az ország határain belül képzelték el a németek. A terv tökéletes kivitelezését már csak egyetlen tényező zavarhatta meg, ez pedig nem volt más, mint maga a kormányzó: Horthy Miklós. Hitler ebben az esetben is biztosra akart menni, semmit nem akart kockáztatni. Ennek megfelelően 1944. március 15-én meghívta a kormányzót a Salzburg mellett található klessheimi kastélyba. A magyar küldöttség március 18-án a délelőtti órákban érkezett meg a salzburgi pályaudvarra. Nem mondhatni, hogy a Führer túl sok időt hagyott volna az utazás fáradalmainak kipihenésére, egyből a tárgyalások megkezdését sürgette. Horthy visszaemlékezése szerint Hitler meglehetősen zavarban volt a megbeszélés kezdetén, nem tudta, hogyan kezdjen bele mondandójába. Végül kerek perec kijelentette: nem akarja, hogy az olasz példa megismétlődjék, ezért megtette a szükséges óvintézkedéseket. Miután Horthv előtt világossá vált. hoev felesleg érveket felsorakoztatnia az ország megszállása ellen, odakiáltotta Hitlernek: "Ha mindenben végleges elhatározott dologgal állok szemben, akkor semmi célja sincs további megbeszélésünknek. Elutazom!" Horthy ezt követően tá-
