Amerikai Magyar Újság, 2004 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2004-01-01 / 1. szám
2004. január AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 9 “LEBENSRAUM” Érdekes műsort láttam a TV-ben a II. világháború megnemszünő sorozataiban a “Történelmi” adó hullámhosszán: Tengelyhatalmak utolsó titkai címén. Akik összeállították a műsort: történészek és titkos- szolgálati beosztottak, még mindig azt kutatják, ki volt Hitler és hogyan lett az. Ki írta a Mein Kamf-ot? - volt ilyen kérdésük. A múlt homályából kikutatták Kari Haushoffer urat, aki Hess-sel együtt többször meglátogatta Hitlert a landsbergi fogságban és ahogy mondják “csinálta” Hitlert. Nemcsak segítette a könyve megírásában, de a párt nagy filozófiai koncepciója is tőle származik, amit Hitler átvett és rögeszméje lett, a “Libensraum”, azaz magyarul élettér, amitől nálunk is megborsódzottak a hátak. Ez a Kari Haushoffer és fia Rudolf, aztán nagy szerepet játszottak a német diplomáciában Hitler ha- talomrajutása után. Amit eddig nem vettünk észre, számtalan fényképen ott vannak Hitler mellett, vagy közvetlen mögötte - mindig civilben, párt-egyenruhát sohasem viseltek, mint Ribbentrop és társai. így nyugodtan utazhattak Angliába, Amerikába és Japánba már az első világháború előtt, de főleg a kettő között. Kari Haushoffer meggyőződése volt az angol-amerikai gazdasági hegemónia uralma, és egy német- orosz-japán szövetségben látta csak ennek megtörését. Ebben az ügyben építette a német-japán szövetséget, sőt az oroszt is, mert az első világháború után titokban itt építkezett az orosszal karöltve a Luftwaffe. A történetet rövidre fogva: Hitler követte ezt a politikát s főleg Hess, aki azelőtt Haushoffer titkára, illetve szorgalmas diákja volt. Mikor Hitler eltért ettől a politikától és titokban a szovjet ellen kezdett készülődni, Hess ekkor elhagyta és Haushoffer által kiépített angol ismeretséghez repült. Ezzel megszűnt a Hitler és Haushoffer közötti kapcsolat. Fia Rudolf Dachauba került ahol megölték. Kari elbújt, de rátaláltak s Dachauból szabadították ki az amerikaiak. 1959-ben feleségével együtt öngyilkos lett. Eddig a történet. De ami érdekes az a Lebensraum története. Itt Amerikában, ahol akkor, nagyon sok nyersanyag állt rendelkezést, ördögi elvnek tartották: Egy hatalom, csupán fegyvereire támaszkodva megtámadja szomszédait, mert élettérre van szüksége. S miután azokat meghódítja már alsóbbrendűnek is tekinti őket. A japánok ezzel az elvvel hódították meg Koreát, majd Mandzsúriát, s viseltek hadat Kína ellen, de az oroszoknak nem üzentek hadat Hitler minden követelése ellenére sem. De Kari Haushoffer talán nem is ábrándozott, amikor a Lebensraum ötletét kitalálta. Csak nevet adott egy folyamatnak, amely már régen folyt, eszik nem ismertek rá. Más és más jelmezben jelent meg a történelem folyamán, de a lényeg ugyanaz maradt. Pl. a gyarmatosítás nem az “élettér” kiszéleítése volt? Nem igázták le a meghódított népeket? Amerika meghódítása nem éppen a Lebensraum növelése volt az indiánok kárára? Kánaán meghódítása nem éppen egy élettér keresése volt? Vagy a honfoglaló magyarok nem megélhetési teret kerestek? A jelen eseményei ezért hatnak kísértetiesen. Amerikának életszükséglete az olaj. Ami ma végbe megy a közelkeleten, nem éppen ennek az “élettérnek” a biztosítása? Persze a gyereket más névre kell keresztelni. Vagyis casus bellit kell keresni. Amit már a rómaiak is tudtak: okot a háborúra, amiért a farkas megeheti a bárányt. S ma erre a legjobb az emberi jogok védelme, a terrorizmus elleni harc. Szalay Gyula r Saáry Éva: MANSFELD PÉTER TÖRTÉNETE Kása Csaba: “Alhattál-e, kisfiam?” Budapest, 1996. 123 oldaL Erdélyi íróbarátom hívta föl a figyelmemet erre az egyszerű, vékony kis kötetre, melynek létrehozását - jellemző módon! - privát segítőkészség, a Budapest XI. kerületi Önkormányzat Kulturális Alapja, msgr. Mészáros A. Tibor lelkész és Hercz László tette lehetővé. • A dokumentumkönyv szerzője, miként maga meséli, nem egykönnyen szánta rá magát a történet földolgozására. A mártír forradalmár öccse, Mansfeld László által prezentált szöveg ugyanis irodalmi szempontból nem volt megfelelő. Egészen új módon kellett a tárgyhoz nyúlni, életet lehelve a porosodó emlékekbe, nem kis fáradsággal utánajárva a részleteknek, kinyomozva az adatokat. A végső lökést Kádár János díszes temetése adta. A ravatalnál nézelődve döbbent rá, milyen óriási a különbség a gyilkos és áldozatainak “végtisztessége” között, akiket arccal lefelé fordítva, összekötözött kezekkel dobtak a 301-es parcella gödreibe, hogy több mint 30 esztendeig névtelenül porladjanak. Mansfeld Péter azóta jelképpé magasodott, a szovjet megszállók ellen hősiesen harcoló és ezért borzalmas kínzásokkal, hosszú börtönévekkel vagy éppen halállal
