Amerikai Magyar Újság, 2004 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2004-05-01 / 5. szám
4 AMERIKAI MA GYÁR ÚJSÁG 2004. május SZÍVEK AZ UTCÁN Az utcákon, a tereken elhelyezett piros postaládákat én mindig szívekhez hasonlítom. Több ezer ilyen fémből készült szív dobog szerte az országban, jut belőlük távoli falvakban, még kócos kis tanyákra is. Hogy miért szívek ezek a piros ládák? Mert magukba zárják titkainkat, rájuk bízzuk vágyainkat, ők továbbítják örömeinket és szomorúságunkat levelekbe zárva. Gyakran gondolok arra: vajh, ha olvasni tudnának!? Talán megrepednének a fájdalomtól vagy olykor repesnének az örömtől. Falusi özvegy kéri a fiát, látogassa már meg, mert évek óta senki se nyitja rá az ajtót. Egy másik levél arról tudatja az ország másik részén élő beteg nagymamát, hogy megszületett a harmadik unokája is, készülődjön az útra, mert nagyon várják. Egy harmadik levél, rózsaszínű és illatos, só- várgó szemű kislány vallomását zárja féltékenyen magába. Hogy miről szól ez a vallomás!? Nem kell ezt tudnia senkinek, csak annak az egyetlen fiúnak, aki már nagyon régen várja ezt a levelet. És vajon milyen üzenetet tartalmaz a sok másik száz levél, amelyet ezek a láda alakú szívek gyűjtenek némán. titkukat senkinek ki nem fecsegve? Ok indítják útjára az örömet, a bánatot, néha segélykérést, gyermekek levelét szüleikhez, adósok rimánkodását halasztásért, cégek fenyegető közlését, bírósági végzéseket, felmentő ítéleteket, bocsánat kéréseket, esküvői meghívókat. Mi másnak is nevezhetném az olyan ládát, amelyben ennyi sokféle érzést össze lehet gyűjteni, mint szívnek? Hangtalanul dobogó szívhez hasonlatos, amelynek keskeny nyílásán, sóhajtva, reménykedve, olykor türelmetlen sürgetéssel eresztjük be a gondosan leragasztott levelet, rábízva a titkot, a vágyat, a szerelmet, amit küldünk. Én hűséges barátokként tartom számon ezeket a szíveket. A mi utcánkban kettő is van. De olykor azért előfordul, hogy távoli utcákban szabadulok meg leveleimtől, amelyeket feledékenységből napokig hordok a zsebemben. A Városligetnél régebben volt egy láda, közel a lakásomhoz, egy nap leszerelték. Egy sarokkal odébb másikat állítottak fel helyette. Hetekig szomorú voltam emiatt. Nem mintha mostanság olyan sokat leveleznék, de hát megszoktam. A sajátomnak tartottam és szerettem. Mindig oda vittem a mamának írt leveleimet, s amikor bedobtam a nyílásán, utána is szóltam: “Mindenkit csókolok!” Lehet, hogy ezt az üzenetet is közvetítette? Milyen sok hasonló üzenet és levél indult a napokban ismét az útjára, közeledvén a legszebb májusi nap, az anyák napja. Kusza írások viszik el a gyermekek üzenetét ilyenkor a távol élő anyákhoz. Talán még a postaládák szíve is hangosabban dobban. Jól emlékszem arra a régi májusi napra, amikor apámmal korán felkeltünk, megelőzve a mamát és letéptük a kertben az összes orgonát. Behordtuk a konyha asztalára, s visszabujtunk az ágyba, alvást színlelve. Meglestük a mamát ezen a hajnalon, sose felejtem el: összecsapta dolgos két tenyerét és köny- nytől csillogott a szeme. Aztán a keblére ölelte a lilán lángoló virágokat. Azt hiszem, akkor boldog volt. Istenem, milyen kevés igyekezettel is boldoggá tudja tenni a szerető gyermek az anyját. Lám, csak ennyi kell hozzá. Én már nem írok a mamának. Meghalt a mama régen. De ilyenkor megkeresem azt az ismerős, régi postaládát, amelybe valaha a neki szánt leveleket dobtam. Odahajolok a nyíláshoz, élő szóval üzenek, hátha így maghallja valahol a felhők között, mert ő mindig figyel engem. “Mama, jól vagyok. Az unokád is. De nagyon hiányzol nekünk...” Illés Sándor Dsida Jenő ÓDA AZ ÉDESANYÁMHOZ Dicsértessél ma Te is itt a földön, mert esküszöm, hogy nagyon nagy a lelked s a földi szívek földig borulását Te mindenkinél inkább megérdemled. Nézem, látom a teltzsákú sok évet és érzem: nekem már semmit se hagy, de büszke leszek mindéltemig arra, hogy Te vagy nekem az, aki Te vagy. ♦ Te vagy az, aki mindenkinek ad, a szenvedőknek virrasztást, vizet, Te vagy, akinek mindenki adósa, s akinek jóval senki sem fizet. ... Hadd legyek hát én az igazi zengő, kis régi gyermek rombadőlt tanyán és harsogjam el hozsannás hitemmel Dicsértessél, dicsértessél, anyám!