Amerikai Magyar Újság, 2004 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2004-05-01 / 5. szám
2004. május AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 5 Százezer hívő előtt mondott húsvéti misét a pápa Sztázezer hívővel imádkozott II. János Pál pápa Hús- vétkor a római Szent Péter-téren azért, hogy minden keleti és nyugati keresztény, akik az idén egy napon ünnepük a Húsvétot, “egyesüljön a béke építésében és a teremtés oltalmában”. A húsvéti misén megfogalmazott üzenetet egy francia hívő olvasta fel. A hívőket arab nyelven arra szólították fel: imádkozzanak, hogy a feltámadott Krisztus világossága megvilágítsa a nemzetek és nemzetközi szervezetek felelős tisztség- viselőinek szellemét és lelkét, öntsön bátorságot a szivükbe, hogy megszabadítva az önzés minden formájától munkálkodjanak az igazságosságért, az együttműködésért és a szabadságért. A pápa arra szólította fel a nemzeti és nemzetközi intézményeket, az ENSZ- et, hogy gyorsítsák fel a világ jelenlegi nehézségeinek rendezését, főként Irakban, a Szentföldön és Afrikában. Érkezésekor a Vatikán és Olaszország himnuszával fogadott pápa viszonylag fáradtnak tűnt a szent hét kimerítő szertartásai után. Az agg egyházfő a mise kezdetén mégis érthetően beszélt és élénknek tűnt a háromórás virrasztás ellenére, amely alig néhány órája ért véget A Szent Péter-teret több ezer, tulipánnal, ibolyával, tarkabarka törpecseijékkel, valamint a Vatikán színeit megjelenítő sárga és fehér virágokkal díszítették fel - valamennyi holland virágkertészek ajándéka. A térre érkező zarándokok kettős ellenőrzésen estek át: először átkutatták a táskáikat, majd fémdetektoros kapukon kellett áthaladniuk. Erdő Péter: háborúság helyett békességet A háborúskodással és a gyűlölködéssel szemben békességért és reményért fohászkodott Erdő Péter bíboros a húsvéti szentmisén Budapesten, a Szent István- bazilikában. “Aktuális és időszerű éppen a mai napon, hogy a feltámadott Krisztustól könyörögve kéijük, szabadítsa meg világunkat minden háborúságtól, zavartól, gyűlölködéstől és bűntől, adjon békességet, örömet és reményt az egész emberiségnek, a mi hazánknak is, a saját családunknak, és nekünk magunknak, mindnyájunknak” - mondta az ünnepi szertartáson magyar, majd német nyelven a főpásztor. Bölcskei Gusztáv a Húsvét bizonyosságáról A Húsvét bizonyosságáról, üzenetéről beszélt a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke a debreceni Református Nagytemplomban tartott ünnepi istentiszteleten. “Az első Húsvét óta bizonyosság lett, hogy itt van az élet, a feltámadás leheleté, ha ezt lélegezzük be, akkor tudunk igazán békességet találni.” - mondta igehirdetésében Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök. A továbbiakban kifejtette: nem értjük, hogy lassan már nem lesz olyan nagy keresztény ünnep Magyarországon, amikor “egy handabandázó részeg rádiós ne mondaná azt, hogy legszívesebben kiirtaná a keresztényeket, vagy nagypénteken egy helycsináló tanácsadó azt a javaslatot adja: úgy kéne megnyerni a választásokat, hogy üssünk egyet az egyházon, a klerikális reakción”. Szebik Imre: a hit megnyugvás és bizalom A Húsvét nem kevesebb, mint a történelem irányának megváltozása, mert a jó győzedelmeskedik a gonosz fölött, az igaz a hamisság, az élet a halál fölött - mondta a Magyarországi Evangélikus Egyház elnökpüspöke a budapesti Bécsi kapu téri templomban, ahol húsvéti istentiszteletet mutatott be. “A Húsvét az örök ember végső reménysége: nem a sors és a kegyetlen emberek kiszolgáltatottságában, nem az elmúlás félelmében, nem a gazság, hanem az igazság bizonyosságában élhetünk” - fogalmazott. A püspök arról is szólt, hogy “kihívások közepette élünk”, amelyek az Európai Unióba való belépéssel növekedni fognak. “Lelketeket ne adjátok el az Európai Uniónak, se másnak” - szólította fel a gyülekezetét. A püspök az istentisztelet végén Mel Gibson A Passió című filmjének megtekintését szorgalmazta. “Meggyőződé“ sem, hogy Krisztus szenvedését és keresztre feszítését úgy mutatja be a film, hogy az mindannyiunk számára hiterősítő lehet”. (Tudósításunkat az MTI jelentéséből állítottuk össze.) H Pannon Telecom Your best choice for long distance services HÍVJA A VILÁGOT OLCSÓBBAN Magyarország 8.9 c/perc, Budapest 6.9 c/perc Mobiltelefon: 23.9 c/pt*rc Románia 17.9 c/perc*, Szlovákia 11.9 r/pett". USA 4.9 c/perc. Minden nap 7,4 órán kcres/lul •A fenti árak mobil telefonra nem érvényesek Hívja BEÁ-t vagy ÁGI t az 1-800-805-6612-es tclcíonszámon Pannon Telecom ügynökei. Kanadából történő hívások 2 US-eenttel kerülnek többe. a